21 °C Budapest

Ennyire maradi nép a magyar? Ebben még a szerbek is előttünk járnak

2020. február 27. 16:31

Az EU-n belül öt év alatt 34 százalékról 50 százalékra nőtt azoknak a vállalkozásoknak az aránya, amelyek legalább egy közösségi média felületen aktívak. Ez elég meglepő szám, hiszen ma már nehéz elképzelni, hogy anélkül tudjon érvényesülni egy cég, hogy jelen lenne legalább egy felületen az interneten, viszont a friss kutatás adatai szerint Magyarországon még rosszabb a helyzet. Öt év alatt 26 százalékról csak 38 százalékra sikerült javítani a közösségi médiában aktív cégek arányát. Egyes országokhoz képest, mint Norvégia és Dánia jelentősen el vagyunk maradva, de Málta vagy Izland is sokkal járnak előttünk. 

Még nem volt olyan régen, alig egy hónapja, hogy a Lidl rövid időre felrobbantotta az internetet azzal, hogy a svéd húsgolyót ajánló posztjában félre nem érthető módon utalt az IKEA-ra, amelyre a üzlethálózat azonnal reagált is. Ami ezután történt, az valószínűleg meglepte a boltláncot is: vég nélkül özönlöttek a kommentek, bujtatott marketing szövegekkel.

Rengeteg cég magyar facebook-oldala használta ki az adódó ingyen reklámlehetőséget. Viszont az általános statisztikák szerint még így is sereghajtók vagyunk az EU országai közt: a magyar vállalkozásoknak mindössze 38 százaléka aktív a közösségi médiában. Az uniós országok átlaga 2019-ben 50 százalék volt az Eurostat adatai szerint.

Míg 2014-ben még csak a vállalkozások 34 százaléka használta aktívan legalább az egyik közösségi média felületet, addig ez 2019-re 50 százalékra emelkedett az Európai Unióban. Az európai országok között Málta jár az élen, itt a vállalkozások 84 százaléka használja a közösségi médiát, Norvégia a második a maga 76 százalékával, mögötte Dánia és Izland 75-75 százalékkal. A top5-be még befért Hollandia is 74 százalékkal.

A legmaradibbak a cégek Romániában a vizsgált országok közül, itt 33 százalék van jelen az online közösségi térben, amely 2014-ben is 22 százalék volt, tehát sokat nem nőtt. Bulgária (34%) és Lengyelország (37%) sem szerepelt túl fényesen ebben a statisztikában, viszont ami a legszomorúbb: hazánk hátulról a negyedik helyet foglalja el: 38 százalék csak a közösségi média felületen jelen lévő cégek aránya. Szlovákia (42%), Szerbia (49%), Szlovénia (50%), Horvátország (52%), Ausztria (60%) mind előttünk vannak.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Sokat nem is javítottunk az eredményeinken 2014 óta: akkor 26 százalék volt ez az arány. A legtöbbet az Egyesült Királyság, Dánia, Belgium, Luxemburg és Finnország javított a szósöl média használatán céges szinten: 25 százalékot vagy afelett. A legkevesebbet Bulgária javított, mindössze 6 százalékot.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem