13 °C Budapest
Felejtsd el a Balatont: íme 10 csodás tó, amit csak kevesen ismernek Magyarországon

Felejtsd el a Balatont: íme 10 csodás tó, amit csak kevesen ismernek Magyarországon

2021. június 19. 16:00

Mint arról a Pénzcentrumon ma reggel megjelent cikkben beszámoltunk, folyamatosan csökken a szabadstrandok száma a Balatonnál. Ne ess azonban kétségbe, ha nem bírod a tömegnyomort, találsz bőven csodaszép tavakat az országban. Mi most mutatjuk a 10 kedvencünket.

A legismertebb nagy tavaink mellett számos kisebb, eldugottabb tóhoz is érdemes ellátogatni itthon. Van bőven olyan, amelyik kifejezetten alkalmas strandolásra, míg máshova főként horgászni, vagy madarakat lesni érdemes ellátogatni. Összegyűjtöttünk Neked tíz gyönyörű környezetben fekvő tavat, amelyek remek kiránduló célpontok lehetnek a kánikulában!

Bokodi-tó (Komárom-Esztergom megye)

Eredetileg a Vértesi Erőmű hűtőtavaként építették a hatvanas években úgy, hogy felduzzasztották az itt átfolyó Által-eret. Mivel a tó hőmérsékletében épp kedvező a halaknak és más állatoknak, az évek alatt horgászparadicsommá vált a környék. A parton kialakított úszó falut megnézni messziről is érkeznek az Oroszlányhoz közeli tóhoz.

Gébárti-tó (Zala megye)

A hetvenes években két patak felduzzasztásával hozták létre a patkó alakú állóvizet. A két vége fél métertől három méter mélységig változik és tele van bokrokkal, középen viszont a mélysége a 8-10 métert is eléri. A parton strand, kemping és a népi építészetet felidéző kézműves ház is működik.

Dombay-tó (Baranya megye)

A Pécsváradhoz közeli tavat arról a Dombay János régészről nevezték el, aki javasolta 1959-ben a megyei vezetőknek, hogy gátépítéssel duzzasszanak mesterséges tavat az impozáns környezetben. A víztükörre egykoron a parton sorakozó malmok néztek le, ma ezek helyén ifjúsági táborok működnek, de van, amelyiket egykori tulajdonosának családja őrzi.

Csaj-tó (Csongrád-Csanád megye)

A Szegedtől körülbelül ötven kilométerre Tömörkényen fekvő szikes tavat a hatvanas években kezdték halastóvá alakítani más tavakkal együtt. Az összes hazai gémféle költ itt, de láthatunk itt sirálykolóniákat is - ennek érdekében fel is húztak itt egy körkilátót, hogy közelről figyelhessük meg a szárnyasokat. Mivel magánterület, csak engedéllyel rendelkező vezetővel lehet belépni.

Anyácsai-tó (Pest megy)

Az Anyácsai-tó Pest megye legnyugatibb pontja közelében, attól pár száz méterre található, duzzasztott horgásztó, gyönyörű, mindentől viszonylag félreeső helyen. Közigazgatásilag nagyrészt Zsámbék területén terül el, de északkeleti partja már Tök határához tartozik, a vizét adó patak pedig a tavat északnyugat felől határoló völgyzáró gát vonalát elhagyva, alig néhány méter után már a Komárom-Esztergom megyei Szomor külterületén folyik tovább.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Vadása-tó (Vas megye)

 

A megye déli részén lévő Őrségben lévő kedvelt üdülőterület valójában két tóból áll. Hegyhátszentjakab községhez tartoznak, onnan is érhetők el. A tucatnyi forrás által táplált tavakat az azonos nevű forrás felduzzasztásával hozták létre - délen láthatók is a gátak. Az itteni rész a turisztikai célpont is, van itt strand, nyaralók és éttermek is.

Deseda tó (Somogy megye)

A Kaposvártól északra fekvő mesterséges tó a leghosszabb Magyarországon. Nem csak kedvelt pihenőhely, de kerékpárral is járható túraútvonal veszi körbe. Szinte az egész tó körbejárható két keréken aszfaltozott útvonalon. Ha jó az idő, a kirándulóhajóra is felszállhatunk, de nyugaton kilátó is várja a látogatókat, ahonnan a tó mellett a környékbeli erdőkre is fantasztikus kilátás nyílik.

Megyer-hegyi tengerszem (Borsod-Abaúj-Zemplén megye)

Védett terület a tó és egész környéke, amelyek az Aggteleki Nemzeti Parkhoz tartoznak. A tavat sziklafalak veszik körbe, melyek 70 méterre magasodnak a víztükör fölé. Nem csak kiránduló-, de földrajzi és kulturális bemutatóhely is. Gyalogos tanösvény vezet ide, amely nagyon népszerű a hazai természetjárók között.

Jósvafői tengerszem (Borsod-Abaúj-Zemplén megye)

Szintén az aggteleki terület része, a smaragdzöld színéről híres tó egy szűk völgy alján fekszik. A negyvenes években áramtermelésre duzzasztották fel az itteni karsztforrást, ebből mára lenyűgöző természeti kincs lett. Az itteni forrás egyébként a Magyarországon a legnagyobb vízhozamú a hideg vizűek közül. A kőmederbe terelt, sebes folyású patakágak fölött fahidakon lehet megcsodálni a területet.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem