13 °C Budapest

1,6 milliós bírságot kockáztat, aki így indul útnak: rengeteg helyen büntetnek érte

2019. december 7. 07:00

Akár 1,6 millió forintra is megbüntethetik azt, aki megfelelő téli abroncs nélkül indul síelni, de a hóláncra is nagyon figyelnek a hatóságok. Olvasónkat Ausztriában kapcsolták le, és a rendőrök észrevették, hogy nem jó a hólánc az autója kerekeire - csak a szerencsén múlt, hogy nem jött a csekk. A Pénzcenrtrum összeszedte, mik a szabályok a környező országokban.

Azt már korábban is tisztáztuk, hogy Magyarországon egyelőre nem kötelező téli gumiabroncsokat tenni a személyautókra, és nem is büntetik meg azt, aki még a legnagyobb havazásban is - a pénztárcájuk helyett maximum az életükkel játszanak ezek a sofőrök. Azért azonban keményen büntethetnek, ha például nem megfelelő a világítás a gépjárművön: ha pedig mondjuk azért okozunk balesetet, mert a nem szabályos fényszórónk elvakított valakit, akkor még egy büntetőeljárás is kinézhet.

Azért is repülhet a csekk, ha valaki nem takarítja le rendesen a jeget, havat az autóról: ugyanis a KRESZ többek között azt is kimondja, hogy mindenki köteles úgy közlekedni, hogy ne veszélyeztessen másokat. Azt pedig lehetetlen tagadni, hogy kifejezetten veszélyes úgy vezetni, hogy csak egy sávban látunk ki az ablakokon, vagy nem jégtelenítjük a visszapillantónkat. Ebben az esetben is indulhat büntetőeljárás ellenünk, ha balesetet okozunk! Sőt, nem elég letisztítani az ablakokat, tükröket: a párásodás elleni védelemről is gondoskodni kell, ami legalább olyan fontos, mint a jégtelenítés.

Nemrégiben Dunaújvárosban történt baleset azért, mert a sofőr nem látott ki a párás ablakon ráadásul sötét is volt. Az autós így nem is vette észre a zebrán átkelő gyalogost, csak akkor, amikor már megtörtént a baj. A gyalogos súlyos sérüléseket szenvedett, kórházba kellett szállítani. A baleset talán megelőzhető lett volna, ha a sofőr ellenőrzi az ablakfűtését, ami a jelek szerint nem üzemelt megfelelően, vagy egyszerűen csak nem használta azt. Ebben az esetben is kinézhet egy büntetőeljárás, ha bebizonyosodik, hogy a párás szélvédő miatt következett be a baleset.

Lecserélnéd a régi verdát? Keresd fel a Pénzcentrum autóhitel-kalkulátorát!

No, de vissza a gumikérdéshez: tehát, itthon sem a téli kerék, sem a hólánc nem kötelező, ehhez hozzá is vannak szokva a magyar autósok. Ellenben azt kevesen tudják, hogy a legtöbb környező országban ez egyáltalán nem így van: keményen büntetnek, ha télen is a nyári abroncsokon furikázunk, vagy nem megfelelőek a kerekek, a hólánc.

És ezt keményen ellenőrzik is a hatóságok: egy olvasónk például Ausztriában járt pórul egy ellenőrzésen a hetekben.

Azt tudtam, hogy kötelező a téli abroncs, de nem aggódtam emiatt, mert amúgy is fel szoktam rakni, nem akarok balesetezni. Még nem jártam autóval Ausztriában, de azt tudtam, hogy hólánc is kell az autóba. Nem igazán értek hozzá, úgyhogy megvettem a legolcsóbbat, amit találtam, gondoltam,ugyanolyan mindegyik

- mesélte olvasónk, aki hatalmasat tévedett. És sikerült méretben nem passzoló hóláncot vennie, amit nyugodtan be is rakott a kocsiba, mielőtt útra kelt.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 
Az egyik pihenőnél kiszedtek a rendőrök, és miután ellenőrizték az iratokat és a gumikat, kérték a hóláncot is. Előszedtem, és az egyikük vadul elkezdte csóválni a fejét: felvilágosított, hogy ez így olyan, mintha nem is lenne nálam hólánc, hiszen használni nem tudom azt, ha baj lenne. Szerintem csak azért nem kaptam 35 euró (11 500 forint) körüli bírságot, mert látták rajtam, hogy totál nem értek hozzá. Gyorsan beszaladtam a kútra venni egy olyat, ami jó, ők pedig megvártak. De nem kukacoskodni akartak: inkább a biztonság miatt ragaszkodtak hozzá, hogy legyen láncom

- idézte fel a sítúrára induló olvasó, akinek így csak 25 eurója bánta a kalandot. De legalább most már biztosan jó lánccal közlekedik. Az osztrákoknál egyébként a téligumi hiányáért is 35 euró a büntetés enyhébb esetben - ha pedig balesetet okozunk, akkor ez 5000 euróra (több mint 1,6 millió forintra) is felkúszhat, plusz a jogi következmények.

Ezekben az országokban kötelező

Ha ránézünk a térképre látható, hogy szinte minden környező országban kötelező legalább a téli kerekeket felrakni az év ezen időszakában. Ausztriát ugye már kitárgyaltuk, de a horvátoknál is legalább a hajtott tengelyen évszaknak megfelelő abroncsokat kell használni (emellett hóláncot és hólapátot is kell tartani a kocsiban). Szerbiában is hasonló a helyzet, kell hólánc és téli abroncs is, ahogyan Szlovéniában is ez az előírás (plusz a hólapát). A cseheknél is kötelező a téli abroncs, hóláncot pedig a kijelölt helyeken kell használni - így nyilván annak is lennie kell.

Vannak olyan országok, ahol ugyan nem kötelező a téli gumi, de cudar időben M+S jelölésű kerekeket kell feltenni. Ezek a hiedelmekkel ellentétben nem téliek, csak sár és hótűrők (Mud+Snow), de az alapanyaguk más, mint az igazi téli gumiké, és kevésbé lamellázott a felületük. Ellenben a mintázat elvezeti a havat és a sarat, jobb tapadást biztosítva a zord időben is. Ha nem is télit, de ilyeneket kell használni például Szlovákiában, és elvileg Ausztriában is legalább ezeket kell felszerelni.

És persze akadnak olyan országok is, amelyekben - hazánkhoz hasonlóan - nem kötelező a téligumi, csak ajánlott. Ilyen például Lengyelország, és Románia, valamint Ukrajna is.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem