15 °C Budapest

Több tízezer magyar nyugdíja csökkenhet: mutatjuk, mi áll a háttérben

2019. október 16. 11:00

Évről évre egyre nő azoknak a magyaroknak a száma, akiknek nyugdíját, ellátását, valamilyen járandóságát külföldre utalja az Államkincstár. Az ő esetükben, hiába is emelik évről évre a nyugdíjat az infláció alapján, a gyenge forint miatt akár csökkenhet is az összeg, amelyet külföldön kézhez kapnak. 

2018-ban közel 1500-zal nőtt a külföldön élő magyar nyugdíjasok száma: 2017-ben még 34 661 fő részére utalt nyugdíjakat, ellátásokat, járadékokat és egyéb járandóságokat a Magyar Államkincstár, tavaly januárban viszont már 36 132 fő részére utaltak kisebb-nagyobb összegeket.

A legtöbb nyugdíjat Németországba utalja a kincstár, idén januárban 13 489 Németországban élő magyarnak folyósítottak kisebb-nagyobb összegeket. Két évvel ezelőtt is Németország állt a lista élén, akkor 12 191 ott élő magyar részére utaltak. Ez tehát például azt is jelenti, hogy ők a forintban kiszámolt nyugdíjukat euróra átváltva költik el, így érinti őket a forint-euro árfolyam változása is.

A külföldre folyósított főellátások átlagos összege 2018 januári adatok alapján 43 071 forint volt.

Az idei adatokat is kikértük, de az Államkincstár egyelőre nem reagált a megkeresésre, így ezzel az adattal számolunk a későbbiekben. 

És a nyugdíjkiegészítés... ?

Két hét múlva itt a november: a nyugdíjkorrekció hónapja, amely idén is plusz összeget jelent a nyugdíjasok számára. A KSH szeptember elején közölte az inflációs adatokat, amelyből az derült ki, hogy az idén vizsgált 8 hónapra számítva a nyugdíjas infláció 3,425 százalék volt. Mivel ez magasabb, mint az előzetesen prognosztizált 2,7 százalék, ezért kapnak a nyugdíjasok idén kiegészítést. 

A jogszabály szerint, ha a fogyasztói árak növekedésének mértéke legalább 1 százalékponttal meghaladja az év eleji nyugdíjemelés mértékét, akkor visszamenőleges hatállyal kiegészítő nyugdíjemelést, vagyis korrekciót kell végrehajtani. Ha ennél kisebb az eltérés, akkor novemberben egy összegben kapják meg a különbözetet az idősek.

Ahogy korábban beszámoltunk róla az átlagos nyugellátás, vagyis havi 135 ezer forint esetén 11 800 forintos kiegészítés várható. Azok, akik legfeljebb a mindenkori öregségi nyugdíjminimumot kapják ellátásként, amely 2019-ben 28500 forint, maximum 2394 forintos korrekcióban részesülhetnek.

Így bár a magyar nyugdíjak a KSH számítása szerint követik a nyugdíjas inflációt - amely többnyire magasabb, mint a pénzromlás mértéke - a külföldre utalt magyar nyugdíjakra jelentős hatással van a gyenge forint árfolyam is. 

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

A nyugdíjas infláció számítása abban tér el az általános inflációtól, hogy vizsgált a termékek és szolgáltatások köréből elhagyásra kerülnek az olyan tételek, mint pl. iskolai, óvodai, bölcsődei étkezés, gyermekruházat, tankönyv, tanszer, írószer, oktatási szolgáltatás, stb. Így sokkal nagyobb súllyal vannak jelen az élelmiszerekkel, gyógyszerekkel, lakhatással kapcsolatos kiadások. Az arány normál esetben 45 százalék körül alakul, míg nyugdíjasok esetén 60 százalék. Ez azért fontos, mert ha a nyugdíjak az általános inflációt követnék, az nem igazodna a valós szükségleteiket kielégítő szolgáltatások és termékek árának emelkedéséhez.

Mi a helyzet tehát a külföldi nyugdíjjal?

A magyar forint árfolyam egy jó ideje már gyengülő tendenciát mutat: az euróárfolyam az utóbbi időben többször is elérte a mélypontot. Ez pedig hatással van azoknak a magyaroknak a nyugdíjára, akiknek külföldre utal a MÁK. Ha az átlagnyugdíjból, tehát 43 071 forintból indulunk ki, a nyugdíjkiegészítés mértékét úgy kapjuk meg, hogy az ellátás havi összegét megszorozzuk 8,4 százalékkal. Ez úgy jött ki, hogy mivel a várt infláció 2,7 százalék volt, a valós pedig 3,4 százalék, ennek a kettőnek a különbsége 0,7 százalék. Ezt 12 hónapra kiszámolva 0,7*12, azaz 8,4 százalékos kiegészítés jár a nyugdíjasoknak. Ez kerekítve 3618 forintot jelent. (Ez havonta 301,5 forint kiegészítést jelent.)

Ha összehasonlítjuk a jelenlegi árfolyamot (a hivatalos MNB euro devizaárfolyam 2019. október 15-én 332,17 forint), és a tavalyi árfolyamot (az MNB adatai szerint 2018. október 14-én 324,79 volt), akkor azt láthatjuk, hogy míg 2018-ban 43071 forint 132,61 eurót ért, addig ma 43372,5 (vagyis 43071 forint + 301,5 forint kiegészítés) 130,57 eurót ér. 

Ez azt jelenti, hogy a külföldre utalt nyugdíjak havi átlagos összege ma több mint 2 euróval kevesebbet ér, mint tavaly ilyenkor.

Ez a számítás nem tükrözi a reálértéket, hiszen a külföldi ország inflációját - mivel nem egy ország átlagát jelenti a 43071 forintos átlagnyugdíj, hanem több külföldi országét, nem tudtuk figyelembe venni, így ez nominális számítás. 

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem