13 °C Budapest

Elárulta Erdélyi Mónika, miből él valójában

2019. július 21. 14:50

A legendás kibeszélőshow egykori háziasszonya, Erdélyi Mónika egy interjúban elárulta, miből él azóta, hogy véget ért a Mónika show.

"A tévé csak tíz-húsz százaléka volt a munkámnak, három vállalkozásom volt mellette" - mondta el a Borsnak adott interjúban. Most például a videózás mellett, ami szintén hoz valamennyit a konyhára, az édesanyjával dolgozik együtt. Ő privát bankár családi vállalkozásban, és neki segít időnként, mint pénzügyi elemző.

Azért jó, ha az embernek saját vállalkozása van, mert az idejét maga osztja be. A munkaidőm éjfélig tart, de a délutánt együtt töltjük. Este kilenckor beülök a gép elé, és nyomom éjfélig. Nyáron, a medence partján is tudok dolgozni, külföldön is, csak legyen velem a gépem.

Legyen vésztartalékod, így nem érhet meglepetés

Ahogy arról a Pénzcentrum korábban beszámolt, a Huffington Post pénzügyi szakértője azt javasolja, nézzük meg, egy hónapban mennyire jön ki a megélhetési költség, és ennek a háromszorosát tegyük félre. Ez elsőre sokaknak lehetetlennek tűnhet, de érdemes kicsiben is elkezdeni. Havonta néhány ezer forintot elég félretenni: havi 10 ezer forint már éves szinten 120 ezret, havi 20 ezer pedig éves szinten 240 ezer forint megtakarítást jelent. Ez nem tűnik sok pénznek, de legalább valami, és ha kicsivel is, érdemes elkezdeni.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. április 18. 11:52
A Media1 információi szerint megszűnik a Comedy Central Family nevű televíziós csatorna.
Holdblog  |  2024. április 18. 08:28
Az elektromos autók térnyerésének nagy nyertesei között lehetnek a lítiumot kitermelő bányatársaságo...
Bankmonitor  |  2024. április 18. 07:54
A Manna FM Valódi Nők című műsorának vendége volt Süle-Szigeti Bulcsú, a Bankmonitor nyugdíjszakértő...
Kiszámoló  |  2024. április 17. 21:41
Az Eurostat ábrája arról, hogy melyik uniós ország mennyit költ az egészségügyre a GDP arányában. (M...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 18. csütörtök
Andrea, Ilma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem