13 °C Budapest
Inflation in newspapers

Ide menekítik most pénzüket az élelmes magyarok: nesze neked, infláció!

2021. november 26. 11:02

Számos tényező utal arra, hogy a jelenlegi magasabb inflációs környezet tartósan velünk maradhat. De vajon mibe lehet fektetni a megtakarított pénzünket, ha félünk a tartós inflációtól?

Sok olyan tényező van, melyek miatt a jelenlegi magasabb inflációs környezet akár tartósabban velünk maradhat, de erre az időszakra is léteznek megfelelő befektetési lehetőségek” – vélekedik Bakos Ádám, az Aegon Alapkezelő kötvény deskjének vezetője. A szakember néhány konkrét ötletet is megosztott arról, mivel lehet most pénzt keresni.

Tartós vagy átmeneti?

Az elmúlt húsz évben gyakorlatilag az volt megszokott, hogy nem volt infláció a piacokon. Egyelőre nem tudni, hogy a mostani megugrás mennyire lesz tartós, de már az is rendkívüli, hogy hosszú idő után először kell érdemben beszélni az emelkedő inflációról

– mondta az alapkezelő rendezvényén Bakos Ádám.

A szakember szerint sok jel mutat abba az irányba, hogy az infláció emelkedése akár tartós is lehet - persze nem mindegy, mit értünk tartósság alatt. Az áremelkedés két-három évig is lehet átmeneti, de a befektetőknek arra már reagálniuk kell.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Bakos Ádám azt is hozzátette, hogy "most egyszerre sok dolog áll együtt ahhoz, hogy ne csak egyszeri megugrásra számítsunk. Ilyen a 2008 óta rendkívül laza monetáris politika, a folyamatosan élénkítő fiskális politika, a kínálati oldal fennakadásai, illetve a lakosság inflációs várakozásainak megugrása.

Szerinte fontos strukturális tényező lehet az olcsó kínai munkaerő eltűnése az ázsiai országban. A következő években várhatóan tetőzik majd a munkaképes korú népesség száma, majd azután csökkenni kezd. A következő évek másik fontos globális kérdése lehet az egyenlőtlenségek kezelése, ami szintén az infláció emelkedése irányába hathat, hiszen a keresletet élénkítheti a szegényebbeknek juttatott támogatásokkal.

Mibe érdemes most fektetni?

  • A kötvénypiac jelenleg nagy kérdőjel, mivel egy többéves bika piac után vagyunk, sokan még életükben nem találkoztak tartósan emelkedő kamatkörnyezettel. Bakos Ádám szerint a kamatkockázatot most a piacok többségén kerülni érdemes, egy-két éven belül akár 50-100 bázispontos hosszú hozamemelkedésre is van esély. Vannak persze kivételek, ahol már érdemes vásárolni, példaként hozta fel Brazíliát, ahol már jelentős kamatemelés van beárazva.
  • Bakos szerint a részvénypiac hosszútávon a legjobb befektetés, de rövidtávon nagyon fontos a szelekció. A történelmi tapasztalatok alapján lehet arra következtetni, hogy egy emelkedő inflációs környezetben milyen szektorok teljesíthetnek jól, közvetlen nyertese lehet például a bányaipar, míg közvetetten a bankok profitálhatnak az emelkedő marzsokból.
  • Visszatérő motívum lehet a következő években a gyenge dollár, ami a feltörekvő piacok számára lehet kedvező - vélekedik a szakember.
  • Az árupiaci termékek egy része még nem érte el történelmi csúcsát, ráadásul a klasszikus termékek esetében egyelőre túlpozícionáltság sem látszik - zárta gondolatait Bakos Ádám.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Kasza Elliott-tal  |  2024. március 28. 19:32
Nem értem a LEG mozgását. 2021 közepe óta esik az árfolyama, akkor 59,16 USD volt az ATH, most éppen...
MEDIA1  |  2024. március 28. 13:01
Az állami televízió zenés-ifjúsági csatornája fiatalok igényeire szabott, aktuális témákat ígér.
Bankmonitor  |  2024. március 28. 11:47
A CSOK Plusznál – ahogy azt a korábbi lakástámogatási elemeknél már megszokhattuk – szám...
MNB Intézet  |  2024. március 28. 10:14
A szabadkereskedelmi konszenzus évtizedeiben a főáramú közgazdaságtan az állami beavatkozás és prote...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem