Nem titok többé: ilyen órabérért gályáznak a KFC dolgozói

2019. május 22. 11:03

Ma már nem csak a kiskereskedelmi láncoknál bevett toborzási stratégia a bérek nyílt kommunikációja, hanem úgy tűnik, a gyorséttermi láncok esetében is egyre elterjedtebb. Most kiderült, mennyit lehet keresni a KFC éttermeiben.

A toborzás egyik leghatékonyabb eszköze ma még mindig a pénz - mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy ma már nem a McDonald’s az egyetlen gyorsétteremlánc, amelyik nyíltan kommunikálja a béreit.

Nemrég aBurger Kingben kereshető bérek kerültek napvilágra, most pedig egy óbudai KFC étteremben szúrtuk ki a kereseti lehetőségeket.


Az éttermi dolgozóknak stabil, bejelentett, hosszú távú munkát, rugalmas munkaidőt ajánlanak, ezen felül bónuszt, cafeteriát és borravalót is. A szórólapon még nincs kint az órabér, a szórólapok tartója azonban már fel van matricázva: eszerint 3 hetes tréning után 1150 forintos órabér jár az éttermi dolgozóknak. Ez napi nyolc órával, heti 5 nappal számolva havonta 184 ezer forintot jelent. Telefonon keresztül azt a felvilágosítást kaptuk, hogy ez bruttóként kell érteni, viszont a bónuszokkal és pótlékokkal együtt az órabér inkább 1400-1500 forintra jön ki.

További 150 embert keresnek

Magyarországon jelenleg 61 KFC éttermben közel 2000 munkatárs dolgozik, és idén még további 150 új embert szeretnének felvenni, hogy teljesíthessék a növekedési terveiket - tudtuk meg a KFC marketingvezetőjétől, majd így folytatta:

Mindenki számára tudunk kedvező pozíciót kínálni, akár részmunkaidőben is. Rugalmasan tervezzük a beosztásokat és igyekszünk szem előtt tartani a munkatársaink kéréseit is. Nálunk diákok, nyugdíjasok, megváltozott munkaképességűek, felsőfokú végzettségűek, szakmát váltók, magyarul nem beszélő külföldiek, kisgyermekes édesanyák/apák és pályakezdők egyaránt dolgoznak.

A bérezésről annyit árultak el a Pénzcentrumnak, hogy az nem egységes, például egy teljesen kezdő, kiemelt budapesti éttermünkben teljes munkaidőben dolgozó, csak délelőtti műszakot vállaló éttermi csapattag nettó 168 000 forintot visz haza. 18 óra után 30 százalék extra műszakpótlék illet meg mindenkit, az egyéni teljesítményt eseti bónusszal és előrelépési lehetőséggel jutalmazzák.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Messze még kánaán

Tehát nem csak a kiskereskedelmi láncok kezdtek el nyílt bértáblával harcolni a magyar munkavállalókért, hanem a gyorséttermi láncok is. 

A határ másik oldalán, Ausztriában azonban jellemzően a hazai bérek háromszorosát is meg lehet keresni egy McDonald’s étteremben, ott a havi bruttó bér 1500 euro.

"Magyarországon a fizetések még mindig el vannak maradva a nyugat-európaiaktól. Nőttek ugyan a bérek, de azt is meg kell nézni, hogy a piacok mennyit nőttek. Az, hogy a munkaerőnek van egy ára, az legyen természetes" - nyilatkozta korábban a Pénzcentrumnak G. Nagy Balázs, a Trenkwalder ügyvezetője. Arra a kérdésre, hogy a magyar fizetések el fogják-e érni valaha a nyugat-európai színvonalat, a szakember azt válaszolta, nagyon reméli.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2024.04.18 06:25
Hazánkban körülbelül 3,5 millió ember küzd visszérbetegséggel, ami kezeletlenül lábszárfekélyhez, ak...
coachco  |  2024.04.16 16:42
Nekem a csend! A csendre való vágyakozás maga! [...] Bővebben!
perfekt  |  2024.04.10 14:41
Az utazási költségtérítési támogatásról a Kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi L...
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 18. csütörtök
Andrea, Ilma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem