13 °C Budapest

Magyar melósokat keresnek: közel 1 milliós fizetés, végzettség sem kell

2018. december 13. 11:01

Magyarországon egyre nehezebb dolga van annak, aki lakásfelújításba kezd, vagy építkezik: óriási a szakmunkás hiány. Rengetegen ugyanis inkább külföldön vállalnak munkát, ahol akár végzettség nélkül is foglalkoztatják a magyar munkaerőt, a magyar bérek többszöröséért. De mégis mennyi fizetés üti egy magyar padlóburkoló markát Németországban vagy Norvégiában?

Jó ideje cikkezik arról a magyar sajtó, hogy szakmunkáshiány van az országban. Hogy mennyi szakmunkás tűnt el a magyar piacról, nehéz megbecsülni. Idén tavasszal a Magyar Nemzeti Bank szakértői a makroadatok elemzése mellett részletes interjúkat készítettek az ingatlanipar szereplőivel, és összességében arra jutottak, hogy  30-40 ezer szakképzett munkás hiányzik

Ennek több oka is van: a fizikai munka nem igazán vonzó a fiatalok számára, nincs nagyon utánpótlás, és sokan mentek külföldre, ahol nem feltétlenül vállalkozóként, hanem alkalamazottként dolgoznak, és a magyarországi bérek többszörösét kereshetik meg. Óriási a kereslet a magyar munkaerőre, ezt jól mutatja,  hogy az interneten néhány perc keresgélés után rengeteg álláshirdetést találhatunk. 

Németországba, Erlangen környékére keresnek parkettás- és padlóburkoló segédet, nettó 2000-2200 eurós havi fizetésért, vagyis akár 710 ezret is lehet keresni, de a társalgási szintű német nyelvtudás és a releváns szakmai tapasztalat elengedhetetlen.

Egy másik munkaerőközvetítéssel foglalkozó cég szintén Németországba keres munkásokat, méghozzá Aalen környékére. A feladat laminált padló lerakása, nettó 2050 eurós fizetésért, vagyis havonta 660 ezer forint körüli összeget lehet keresni. A kommunikációs szintű német nyelvtudás itt is feltétel a munka betöltéséhez, ahogy a kövezésben szerzett munkatapasztalat is, végzettséget igazoló papírt azonban nem kérnek.

Norvégiába is keresnek burkolókat, méghozzá 185-200 norvég koronás órabérért, vagyis óránként legjobb esetben 6600 forint körüli összege lehete keresni. Ha napi 8 órás, heti 5 napos munkavégzéssel számolunk, akkor havonta közel 1 millió forintnak megfelelő összeget lehet keresni. Azonban az angol nyelvtudás elengedhetetlen.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nézzük, mennyit fizetnek a burkolóknak Magyarországon!

A magyarországi álláshirdetések csupán elenyésző részénél tüntetik fel a fizetéseket, szemben a külföldi munkavégzéssel kapcsolatos hirdetésekkel. Épp ezért több álláshirdetéssel foglalkozó portál átnézése után is csak néhány példát találtunk konkrét számokkal:  egy hajdú-bihar megyei településre keresnek burkolókat például, 1500 forintos órabérért.

Budapesten hidegburkolókat kerestek, fürdőszoba burkolásra, négyzetméterenként nettó 4000 forintot fizetnének a szakembereknek. A legtöbb magyar hirdetésben azt írják, "korrekt bérezés" várja a leendő dolgozókat, de hogy ez pontosan mit is jelent, nem fejtik ki. Sok helyen láttuk azt is, hogy hetente fizetnének a szakembereknek.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2024.04.18 06:25
Hazánkban körülbelül 3,5 millió ember küzd visszérbetegséggel, ami kezeletlenül lábszárfekélyhez, ak...
coachco  |  2024.04.16 16:42
Nekem a csend! A csendre való vágyakozás maga! [...] Bővebben!
perfekt  |  2024.04.10 14:41
Az utazási költségtérítési támogatásról a Kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi L...
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 18. csütörtök
Andrea, Ilma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem