21 °C Budapest

Kitálalt Várkonyi Andrea: egy fillér nélkül kezdett új életet

2019. október 20. 15:28

Várkonyi Andrea saját bevallása szerint "egy fillér nélkül" jött el a TV2-től, és gyakorlatilag teljesen az alapokról kezdett új életet. Tette mindezt úgy, hogy 18 év után még a végkielégítésről is lemondott. A legendás műsorvezető újabban megint műsort vezet, egyébként pedig pszichológusként is praktizál.

Várkonyi Andrea egy éve távozott a TV2-től. Saját elmondása szerint ő maga döntött úgy, hogy otthagyja a kereskedelmi tévécsatornát:

[...] már nem éreztem jól magam abban a közegben. Lemondtam a végkielégítésemről is, pedig tizennyolc ott töltött év után járt volna. Annak is meg lett volna a módja, hogy ne üres kézzel távozzam, de nekem többet jelentett a méltóságom és a tartásom

-mondta el korábbi munkahelyének elhagyásával kapcsolatban Várkonyi Andrea a Storynak. A legendás tévés így "egy fillér nélkül" távoz ott a csatornától, de bevallása szerint nem aggódott a jövőtől.

Ez az előnye annak, hogy végigtanultam az elmúlt éveket, hogy újabb diplomát szereztem, és pszichológusként is dolgozom

-folytatta a lapnak, majd hozzátette, hogy mostanra már egy másik csatornától is megkeresték, ahol újra vezető műsort fog vezetni. 

Több lábon áll

Várkonyi Andrea nemrég fejezte be pszichológiai tanulmányait, és ahogy ő fogalmazott a reggeli órákban professzionálisan is ezzel foglalkozik. Ezzel kapcsolatban érdekes megjegyezni, hogy a Diplomás Pályakövetési Rendszer legfrissebb adatai szerint, egy friss diplomás pszichológus átlagosan bruttó 230-250 ezer forint környékén keres, ami biztosan elmarad a sztártévés korábbi gázsijától.

Igaz, ezek átlagos értékek, és Várkonyi Andrea neve igazán jól csenghet, és ha jó szakember is, ennek akár a többszörösét is meg tudja keresni. Ezen felül délutánonként újra tévéssé változik, ahol az ő rutinjával, reputációjával, ráadásul egy vezető műsor vezetőjeként szépen kereshet. A kettő kombinációja tehát simán kiadhat egy, a korábbi fizetéséhez képest is jól csengő összeget. 

Fusik, amik hozzák a pénzt

Mint ahogy az a műsorvezető életében is látszik, az önképzés egy idő után rendkívül kifizetődő. Anyagilag azonban másképp is eredményes lehet az ember, vannak ugyanis olyan fusimelók/tevékenyésgek, amikhez nem feltétlenül kell diploma, elég ha nagyon ügyes benne az ember vagy van affinitása a csere-berére, és ezt professzióként is kamatoztatni tudja. Lentebb összegyűjtöttünk jónéhány fusimelót és tevékenységet, amivel az ember több lábon állhat az életben, és hogy ha idejét nem sajnálja nagyon is jól kereshet. 

1. Tanítás

Ha valamilyen idegen nyelvet jól beszélsz, vagy jó vagy matekból, természettudományi tárgyakból, esetleg hangszeren játszol, akkor vállalhatsz korrepetálást.

2. Add el a nem használt kütyüket

Ne hagyd, hogy okostelefonok, tablettek, számítógépek, fényképezőgépek vagy épp játékkonzolok foglalják a helyet a szekrényekben. Ezeket legegyszerűbb online eladni, tedd fel például jófogásra, vagy vaterára, de ha nem szeretnél ezzel bíbelődni, akkor beviheted olyan üzletbe is, ahol a használt kütyük értékesítésével foglalkoznak. Arra viszont készülj fel, hogy általában ezekben az üzletekben kevesebbet fizetnek érte, mintha saját magad árulnád a neten. Viszont nincs velük több problémád.

3. Milyen kedvezményekre vagy jogosult?

Érdemes alaposan utánajárni kedvezményeknek, mert attól még jogosult lehetsz rá, hogy nem tudsz róla. Nagyon sok állami támogatás ugyan járna, de azért csúsznak le róla, mert nem tudnak a létezéséről. Ezeket többnyire igényelni kell.

4. Add el a nem használt ruhákat

Ha vannak olyan ruháid, amik ugyan jó állapotban vannak, de valamiért mégsem szívesen veszed fel őket, vagy a gyerekek kinőtt dolgait nem tudod már hova pakolni, akkor ezektől érdemes megszabadulni. Egy-egy márkásabb holminak pedig az árát is rendesen megkérheted. Ezzel nem csak több hely lesz a lakásban és a szekrényben, de tízezreket kereshetsz.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

5. Add el a felesleges bútorokat

Nézz szét a padláson, garázsban, tárolóban. Ezekre a helyekre általában olyan holmikat pakol az ember, ami majd még egyszer jó lehet valamire. De az igazság az, hogy ezekből a helyiségekből csak nagyon ritkán kerül vissza bármi is a lakásba. Ha már hónapokat, vagy éveket tölt egy komód, könyvespolc, vagy ruhásszekrény a tárolóban, arra nincs szükséged. Csinosítsd ki, és add el.

Érdemes először a közösségi oldaladon árulni az ismerőseid körében, ha viszont itt nem sikerül eladnod, akkor az valamelyik online oldalra tedd fel.

6. Biztos minden könyv kell?

Vannak örök klasszikusok, és nagy kedvencek, amiket az ember időről időre szívesen újraolvas. De nagyon sok olyan könyv is van, amit bőven elég volt egyszer elolvasni, vagy esetleg nem ütötte meg azt a színvonalat, amit vártunk tőle. Sőt, érdemes a tankönyveket, nyelvkönyveket, és az egyetemi jegyzeteket is végig nézni, ezek zömét már úgysem fogod használni, és vannak olyan kiadványok, amikre egyenesen vadásznak a diákok. Sőt, olyan ritkaságok is vannak, amikért nagyon sokat fizetnek. Szabadulj meg azoktól, amikre nincs szükséged.

7. Váltsd be a jutalompontokat

Nagyon sok pontgyűjtő-kártya van ma már a piacon, és több hitelkártyával is lehet már beváltható pontokat gyűjteni. Ezekre érdemes ránézni, hogy áll az egyenleg, mert ha csak egy hétvégi bevásárlást már ezekkel tudsz fizetni, akkor már sokat spóroltál.

8. Háziasszonyok gyöngye

Egyre népszerűbb, hogy takarítást, vasalást vállalnak nők a szabadidejükben. Ez főként nagyobb városokban működik. Több olyan honlap is létezik, amely ezeket a munkalehetőségeket tömöríti, és viszonylag egyszerű velük boldogulni.

A bébiszitterkedés is jó lehetőség, de többségében inkább azokra bízzák rá a szülők a gyermekeiket szívesen, akiket szegről-végről ismernek. Ha viszont híre megy, hogy vagy egy ilyen "segítség", akire rá lehet bízni a gyermeket, az sok megkeresést eredményezhet. De ide sorolhatjuk még azt is, hogy valaki például idős embereknek bevásárol, vagy lenyírja a füvet a szomszédoknak.

Ezek legegyszerűbben kisebb közösségekben működnek jól, ahol az emberek ismerik egymást, De azok se mondjanak le ezekről a lehetőségekről, akik nem rendelkeznek ilyen közösséggel, vagy szerteágazó ismeretséggel. Ma már léteznek olyan honlapok, amelyek kimondottan ezeket a munkákat gyűjtik össze, az egyik például a tinavat.com.

(Címlapkép - MTI Fotó: Mohai Balázs)

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
hrdoktor  |  2024.03.26 10:32
A stressz negatív hatásairól szinte mindenki hallott, de az eustressz, vagyis a pozitív stressz egés...
perfekt  |  2024.03.12 11:42
Az egészségbiztosítási pénzbeli ellátásainál előfordul, hogy a kérelmező több ellátást kap a jog sze...
coachco  |  2024.03.03 12:47
Most belegondolva abba, a Föld, föld...! című könyve után, hogy Márai távozása és az én ifjúkorom kö...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm