Hidegzuhany: ezzel a szakmával napi 120 ezret is meg lehet keresni

2019. szeptember 20. 10:54

Ma már egyre több helyen képeznek itthon is szaunamestereket, és van is rájuk kereslet: egy magára valamit is adó fürdő, alkalmaz legalább egy ilyen végzettséggel rendelkező szakemebrt, aki nem csak élvezetesebbé teszi a pihenést, de azt is megmutatja, hogy lehet igazán hatékony. Egy-egy mester pedig szépen kaszálhat, akár 30 ezer forintot is megkereshet egyetlen nap alatt.

Az Állásfoglalók című sorozat webes sorozat stábja az első részben árukiszállítónak, pontosabban kiszállítási asszisztensnek állt a Tescóhoz, és végignyomtak egy-egy műszakot a kocsin, a második részben pedig szaunamesternek álltak egy napos tanfolyam után.

 
A szaunamester az személy, aki szorosan hozzátartozik a szaunavilághoz, mindent tud róla, nem csak a helyről és a sajátosságokról, de az általános szabályokról is. Nyugodtan fordulhatunk hozzá kérdéseinkkel, segítségünkre lesz a pihenés alatt. feladata a szauna páratartalmának beállítása, szinten tartása. Vizet önt a szaunakályhára, a felszabaduló párát egyenletesen szétoszlatja a szaunában, az erőteljesebb, intenzívebb izzadásunk érdekében törölközőjével keveri, tereli a forró levegőt. A program sajátosságainak megfelelő eszközöket, és természetes anyagokat oszt szét a szaunázók között, közben figyel a szauna tisztaságára, a szabályok betartására. A szaunamester munkája alatt nagyon sok mindent megtudhatunk a szaunázásról, az izzadás hatásairól. Ma már egyre több fürdőben, wellness részlegben találkozhatunk velük,

Egyre több szaunamester van az országban, igaz szép számmal mennek külföldre is a magyarok, holott itthon is jól meg lehet élni belőle, ha valaki elég elszánt és kitartó. Nem kell más hozzá, mint egy viszonylag gyorsan megszerezhető képesítés, átlagon felüli kommunikációs képesség. és persze az sem árt, ha szeretsz szaunázni. Az elhelyezkedéssel nem lehet gond, hiszen ma már szinte nincs olyan vidéke az országnak, ahol ne futhatnánk bele egy wellness szállodába. És ahol wellness és melegvíz, ott rengeteg féle szauna is van.

"A szaunamesterség sokkal több mint egy szakma, kiemelten fontos a kiváló állóképesség, az extrovertált személyiség. Ezt a szakmát azoknak javasoljuk, akik szívesen foglalkoznak emberekkel, szeretnek szórakoztatni, előadni" - mondta el a Pénzcentrumnak Verebi Zoltán, Wellness és SPA menedzser, a Magyar Wellness és Szauna Klub cégvezetője. Jelenleg nagyon kevés szaunamester dolgozik úgy, hogy főállásban kizárólag szaunamesteri feladatokat kell ellátnia. A fürdőkben többségében úszómestereket, fürdőmestereket, masszőröket, wellnessrecepciósokat szoktak képzésre küldeni.

Szerencsére egyre több fürdő látja be, hogy a modern, színvonalas szolgáltatás biztosításához elengedhetetlen a képzett szaunamester jelenléte és az általa vezetett szaunaprogramok. Ma már nehéz fürdőszolgáltatásként eladni önmagában egy szaunát. Kissé hasonlít a számítógéphez, ahol a szauna jelenti a hardvert és a szaunamester a szoftvert

- tette hozzá Verebi Zoltán.

Tanfolyam

Sokféle tanfolyam, sokféle képzés közül választhat az, akit tényleg érdekel ez a világ. Négy napos, 30 órás gyakorlati és elméleti képzést tartalmazó tanfolyam ára 98 ezer forintba kerül, ez az összeg tartalmazza a vizsga díját is. plusz 25 ezer forintért és még egy napért szaunamesteri továbbképzésre is van lehetőség. Ennél olcsóbbak is vannak, 80 ezer forint környékén, de a 4 napot sehol sem lehet megúszni.

Azért fontos tudni, hogy kell hozzá állóképesség, erő és az emberek iránt érzett felebarát szeretet az ’adni adás’ képessége. Az állóképesség és erő fejleszthető és sokszor, akik elindulnak a szaunamesterség útján és nem csak a törölközőt szeretnék pörgetni, hanem valami pluszt is adni a vendégeknek, akkor egyúttal egy folyamatos önismereti tréning is

- mondta el a Pénzcentrumnak Ruszkabányai Gitta, a SzaunaSzeánsz ügyvezetője.

Kaszálnak a mesterek

Magyarországon, de még a szomszédos országokban is, a szaunamesterek többsége ellát más feladatokat is. Jelenleg itthoni jövedelmük az úszómesterek szintjén van, valahol nettó 200 ezer körül. Külföldön sem sokkal jobb a helyzet, ott vannak már főállású szaunamesterek de a jövedelmük átlagosan ott is az úszómesterek fizetése körül alakul.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

A német ajkú országokban nettó 1200-1800 eurós fizetéssel is alkalmazzák őket, ám ez az összeg nagyban függ a régiótól a fürdő méretétől és a pihenőnapok számától is - számolt be Ruszkabányai Gitta. Szerinte, mint sok minden másban, ebben a szakmában is inkább külföldön lehet kényelmesen megélni, bár az elbeszélések alapján igen sok kompromisszum mellett.

Bár igen komoly béremeléseket hajtottak végre a hazai fürdők az elmúlt évek alatt, mégsem tudnak a nyugat-európai bérekkel versenyezni. Inkább az emberi oldaláról - juttatásokkal, munkarenddel stb. - próbálják meg itthon tartani a munkavállalókat. A turisztikai áfakulcs csökkentése segíthetne, többek között a bérek emelésében. Minden hazai fürdővezető egybehangzó egyetértésével és segélykiáltásával.

A szaunamester szakma mellé már szinte elvárás az úszómesteri képesítés is. Így sokkal értékesebb a munkavállaló a hazai- de a külföldi piacon is. Nem is kell nagyon magyarázni, hogy miért. Idehaza még nincsenek akkora szaunavilágok, most ébredeznek a fürdők ezen fejlesztések irányába és ezt az MTÜ (Magyar Turisztikai Ügynökség) is felismerte.

Tudni kell, hogy a szaunamesternek is vigyázni kell az egészségére így a szaunában általában heti 3-4 napot tud dolgozni amikor 3-4 szaunaprogramot vezet le. A többi munkaidőt a szaunán kívül kell(ene) ledolgoznia. Ennél nagyobb tartós megterhelés az egészségre káros hatással lehet.

Ezért is van, hogy sok fürdőben nem alkalmaznak szaunamestert hanem külsős szaunamesterekkel oldják meg a szaunaprogramok vezetését. Az a szaunamester aki ilyen munkát is szeretne vállalni, érdemes egyéni vállalkozóvá válnia. Egyéni vállalkozóként felöntésenként általában 2000-7500 forint között lehet számlázni. Egy-egy szaunaprogram vagy szaunaest 3-4 felöntésből minimum állni szokott.

Itt már az is számít mennyire ismert szaunamesterről van szó, hány versenyen vett részt, mekkora a saját vendégkörre, aki egy-egy kiemelt rendezvényre kíséri, ezáltal vendégeket tud vonzani a fürdőnek, növeli annak ismertségét. A Magyar Országos Szaunamester Bajnokság 8 éve kerül megrendezésre Magyarországon és általában évente 30-40 szaunamester méri össze tudását. Ezeken a rendezvényeken lehet egy kis marketing támogatást szerezni, az ismertség növekedésével jobb fizetést elérni a szakmában.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2024.04.18 06:25
Hazánkban körülbelül 3,5 millió ember küzd visszérbetegséggel, ami kezeletlenül lábszárfekélyhez, ak...
coachco  |  2024.04.16 16:42
Nekem a csend! A csendre való vágyakozás maga! [...] Bővebben!
perfekt  |  2024.04.10 14:41
Az utazási költségtérítési támogatásról a Kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi L...
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm