7 °C Budapest

Felmondási hullám a magyar munkahelyeken: ez már a poszt-covid szindróma?

2020. július 3. 11:05

A pandémia nyomán bevezetett korlátozó intézkedések senki számára nem voltak könnyűek, ám az utána lévő időszak is nehéz. Sokan, az eddig elégedettnek, stabilnak hitt emberek közül egyik napról a másikra mondanak fel munkahelyükön, teljesen meggondolatlanul. Miért?

Már eddig is több, mint százezren veszítették el az állásukat Magyarországon a koronavírus miatt kialakult válsághelyzetben - és ki tudja, hol van még a vége!

A koronavírus-válság miatt hivatalosan Magyarországon összesen 116 ezren veszítették el a munkájukat márciusban és áprilisban - mutatnak rá a KSH friss statisztikái. Ezzel a munkanélküliségi ráta 6 százalék fölé emelkedett a válság előtti 3,5 százalékról. A mutató utoljára 2016 elején volt ilyen magas. Ugyanakkor még lehet ennél is rosszabb a helyzet, miután egyes elemzők úgy vélik, hogy 2021 első negyedévére az állás nélküliek aránya 7 százalékra kúszhat fel. Ez azt jelentené, hogy egy év alatt 170 ezer fővel növekedne a hazai munkanélküliek száma.

Persze akinek megmaradt az állása, az sincs feltétlenül könnyű helyzetben, ugyanis egy ilyen válsághelyzet komoly megterhelést jelent az emberi pszichének, még akkor is, ha ezt a pandémia miatti korlátozások alatt nem érzékelték a legtöbben ilyen élesen. Ellenben már látszanak az első aggasztó jelek, hogy nem sikerült mindenkinek sérülések nélkül megúszni a veszélyhelyzetet.

"A Covid utáni időszakban az átlagosnál is többen váltanak munkahelyet. Az új lehetőségek keresésével alap eseteben nem is lenne probléma, viszont többen összekeverik saját mentális problémáikat a céges elégedettlenséggel, így felelőtlenül, az egyéb alternatív lehetőség megfontolása helyett túl gyorsan és meggondoltalanul döntenek a felmondás mellett" - összegezte tapasztalatait a Pénzcentrumnak Korcyl Kinga vezetőfejlesztő, business coach.

Meglátása szerint ezzel viszont sokat kockáztatnak, hiszen a munkaerőpiaci trendek megfordultak, jelenleg újra megnövekedett a pályázók száma, már nem könnyű elhelyezkedni:

Az elmúlt időszak személyiségünktől függően különbözőképpen viselt meg bennünket, de általánosságban kijelenthetjük, hogy a három hónapos home office mély nyomot hagyott: érzékenyebbek, stresszesebbek, elkeseredettebbek, fásultabbak, demotiváltabbak, fáradékonyabbak, visszahúzódóbbak lettünk.

Amikor kitört a járvány, az emberek első reakciója a pánik volt, féltették saját magukat és családtagjaikat a betegségtől, éppen ezért örültek, hogy otthon maradhattak. Talán sokan még azt is érezték, hogy ez most jó alkalom lesz arra, hogy kiszálljanak a napi mókuskerékből: nem kell utazni, nem szükséges igényesen felöltözni, egy kicsit lazábbra vehetik a napi rutint, és nem utolsó sorban több időt tölthetnek el közvetlen családtagjaikkal. 

"Tapasztalatom szerint ebben a fázisban, sok cégnél maguk a munkavállalók szorgalmazták, több esetben szinte követelték a mielőbbi home office-t. Nem úgy a következő fázisban, amikor is, - bár élveztük a könnyített feltételeket, - de rájöttünk arra, hogy az eddigieknél még többet dolgozunk otthonról, megnőtt a munkaórák száma, de legalábbis elhúzódott. Az esti munkavégzés gyakori vált, így összefolyt a munka a magánélettel. 

Aki egyedül élt, az egyre magányosabban érezte magát: elmaradtak a személyes baráti programok, kevesebb inger érte őket. Bár az online kapcsolatok segítettek ezen, de az elveszettség érzése mégis nőtt! Valami hiányzott, ez nem volt az igazi!" 

Ezzel szemben a családosokat rengeteg stressz érte, nem tudtak kikapcsolódni. Még az extrovertált szülők is kiborultak, hiszen megszűnt a személyes terük, az énidejük.  Az introvertált személyiségek pedig egyenesen katasztrófális lelkiállapotba sodródtak: esetükben gyakoribbá váltak a veszekedések, az egyet nem értések, az idegeink késhegyen táncoltak. A hangulatváltások kiélezték a helyzeteket: "Volt olyan ügyfelem, aki azt mondta, hogy ő az utolsókat rúgja, nem tud rendesen aludni, rosszkedvű, úgy érzi, hogy elveszítette saját magával a kapcsolatot. Már-már megkérdőjelezte feleségével a közös jövőjüket" - emlékszik vissza a szakember.

Poszt-covid állapotok

Most, amikor már túl vagyunk a legnagyobb veszélyen, részben vagy egészben újra megnyíltak a munkahelyek, az ember azt gondolná, hogy mindenki örül, hogy visszatérhet a régi kerékvágásba, ám ez még sincs teljesen így!

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Ez a valamivel több, mint 90 nap elegendő volt ahhoz, hogy újabb szokások alakuljanak ki, és bár a fenti jeleket érzékeljük magunkon, még sincs teljesen ínyünkre ismét az iroda felé venni az irányt.

Fáradtak vagyunk, megterhelőnek tartjuk a bejárást, és sokszor a körülöttünk lévő munkatársakat is. Elszoktunk ettől a helyzettől. Kingának van olyan egyedülálló ügyfele, akinek mostanra kifejezetten megterhelő, hogy egyszerre tíz kolléga veszi körül. Ez sok lett neki. Az eddigi vicces ugratásokat most sértőnek érzi, nem találja a helyét. Besokalt.

A legmeglepőbb pedig az, hogy az eddig elégedett, stabilnak hitt emberek egyik napról a másikra mondanak fel munkahelyükön, teljesen meggondolatlanul. Az egyik coachee, akivel együtt dolgozunk ennek a helyzetnek a megoldása közben így fogalmazott: Valamin változtatnom kell, akkor váltok munkahelyet! A vezetőfejlesztés alatt érte a felismerés, hogy nem nyerne a váltással, maximum ugyanazt kaphatná, vagy akár rosszabb helyzetbe is kerülhet, nem beszélve a munkahelyváltással járó nehézségekről és az ezzel járó stresszről.

  - emlékszik vissza a szakember. Egy építőipari cégnél úgy mondott fel egyszerre két raktáros, hogy nem volt még új munkahelyük. Egy másik kereskedelmi partnerénél az értékesítő kijelentette, hogy ő nem érzi jól magát, mert a cég egy káosz, pedig ez egyáltalán nincs így. Sőt, a Covid előtt kevesebb rendszert használtak, mint most! 

Miért ugrunk fejest a mélyvízbe?

Szerencsére számos cégvezető felismerte, hogy most többet érdemes a kollégák lelkével foglalkozni, mint annak előtte, természetesen ez alól saját maguk sem kivételek. Ők talán még fáradtabbak, mint munkatársaik, hiszen a teher az ő vállaikat nyomta leginkább, a tervezhetetlen helyzetekben. A coaching kiváló segítségnyújtó, támogató eszköz lehet - véli a szakember.

Elsőként érdemes a valódi kiváltó okot beazonosítani. Az esetek legnagyobb százalékában kiderül, hogy saját magukat érzik rosszul, hiszen gyökerestül felfordult az életük. A csalódásokat, zavart, keserűséget és a rossz érzéseket szeretnék elhagyni, viszont ezeket a negatív érzelmeket a munkahelyhez kötik. Ezért lépnek, sokszor indokolatlanul és meggondolatlanul, anélkül, hogy tisztában lennének vele, mennyit változott a munkaerőpiac az elmúlt időszakban.

Míg korábban nagyon nehéz helyzetben voltak a cégek, amikor egy új munkaerőt akartak felvenni, addig most százával érkeznek be az önéletrajzok bizonyos pozíciókra.

Mit tehetünk akkor? 

Először is mérjük fel objektívan a helyzetünket, majd ezután próbáljunk meg házon belüli megoldást találni! Forduljunk a hr-hez, vagy a vezetőnkhöz, tárjuk fel a problémáinkat, sőt, konkrét javaslattal is készülhetünk.
Emellett Korcyl Kinga szerint az is fontos, hogy változtassunk szokásainkon, akár a napi rutinunkon is.

  • Ha eddig tömegközlekedéssel mentünk munkába, most váltsunk biciklire vagy menjünk gyalogosan. De már az is segít a lelki béke helyreállításában, hogy egy megállót teszünk gyalog. Az is jótékony, ha naponta változtatjuk az útvonalat, az újdonság jó hatással lesz a kreativitásunkra, ami jobb kedvre derít!
  • Tartsunk óránként 5 perc szünetet és ha tehetjük, ez idő alatt menjünk ki a friss levegőre, vagy tornáztassuk meg az izmainkat!
  • Ha meg tudjuk beszélni vezetőnkkel, kérjük meg, hogy heti néhány napot home office-ban tölthessünk, majd egy-két hét elteltével, növelhetjük az irodai napok számát!
  • Tartsunk csapatépítő programokat, beszélgessünk munkatársainkkal!
  • Tartózkodjunk minél többet a természetben!
  • Fedezzünk fel új dolgokat! Próbáljunk ki olyan tevékenységeket, amit eddig nem tettünk!
  • Olvassunk és nézzünk előremutató könyveket, ami feltölt minket!
  • Töltsük fel vitaminkészleteinket!
  • A legfontosabb, hogy helyezzük magunkat előtérbe, segítsünk saját magunkon, mert ezzel másoknak is segítünk.
  • Térjünk vissza azokhoz a régi szokásainkhoz, amik örömet szereztek nekünk és gyakoroljuk őket!

Ha mindent megtettünk és még mindig úgy érezzük, hogy a jelenlegi munkahelyünk nem megfelelő, akkor lépjünk, de legyünk mindig körültekintők és felkészültek!

 

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
hrdoktor  |  2024.03.26 10:32
A stressz negatív hatásairól szinte mindenki hallott, de az eustressz, vagyis a pozitív stressz egés...
perfekt  |  2024.03.12 11:42
Az egészségbiztosítási pénzbeli ellátásainál előfordul, hogy a kérelmező több ellátást kap a jog sze...
coachco  |  2024.03.03 12:47
Most belegondolva abba, a Föld, föld...! című könyve után, hogy Márai távozása és az én ifjúkorom kö...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem