6 °C Budapest
Brutális hiteltartozás nyomja rengeteg magyar vállát: csak így menekülhetnek meg a totális csődtől

Brutális hiteltartozás nyomja rengeteg magyar vállát: csak így menekülhetnek meg a totális csődtől

2021. augusztus 2. 14:02

Magyarországon valamivel több mint 1 millió hitelkártya van forgalomba, ezek THM-jei azonban gyakran a 40 százalékot közelítik. Ezért ha valaki nem törleszti időben költéseit, könnyen óriási bajba kerülhet, teljesen csődbe is viheti magát. Éppen ezért kifejezetten kritikus, hogy jól összeszedetten tisztában legyen mindenki azzal, hogyan finanszírozható leggyorsabban egy hitel: azonnal fel kell hagyni a hitelhalmozással, látni kell az anyagi helyzet minden aspektusát, és ha nagy a baj, akkor akár egyes ingóságoktól is érdemes megválni a törlesztés érdekében.

Magyarországon, 2020 végén 1,22 millió forint hitelkártya volt forgalomban. Ez arányait tekintve igen kevésnek számít még az EU-ban is, a kártyák amerikai népszerűségéhez képest pedig még inkább. Ennek pedig az az oka, hogy sokakat elrettentenek a kimondottan magas, gyakran 40 százalékot közelítő THM-ek.

Ez pedig nem is csoda, ha ugyanis valaki nem törleszti időben a hitelkártyájáról elköltött pénzt, akkor bődületes kamatokkal nézhet szembe. Ha ez bekövetkezik, sokan padlót foghatnak, azon gondolkozva, mégis hogyan fizessék ki a tetemesre duzzadt adósságot. Pánikba esni azonban nem kell, szakértői segítséggel mutatjuk pontról pontra, miként lehet a lehető leggyorsabban visszafizetni a tetemesre duzzadt hiteltartozást.

1. Hagyd abba a további hitelkártyás hitelhalmozást

Elsődleges fontosságú, hogy aki hitelkártyát használ, az megértse, pontosan mekkora keretek között gazdálkodhat hónapról hónapra. Ha ugyanis túlszaladunk a kereten, és azt nem tudjuk visszatörleszteni megadott időn belül, akkor a kamatok felhalmozódásával megduplázódhat, de akár meg is triplázódhat a felszámított költések eredeti költsége.

Az első lépés tehát a költségek visszaszorításában, hogy a hitelkártya-használó elfogadja saját pénzügyi kereteit, és ne éljen olyan életmódot, amit nem tud finanszírozni a fizetéséből. Ebből a szabályból pedig egyenesen következik, hogy az újabb hitelre való vásárlásokat

azonnal abba kell hagyni mindaddig, amíg vissza nem veszi az irányítást a hitelkártyája, hitelkártyái felett.

A cél, hogy havonta minden hitelkártya fizetve legyen, máshogy brutálisan veszélyes alkalmazni ezeket. Ha azonban már megtörtént a baj, nagyon valószínű, hogy az anyagi helyzet rendbehozása nagy áldozatokat követel, de ezt érdemes még idejében meglépni, később ugyanis sokkal rosszabbra is fordulhatnak a dolgok.

2. Gondolkozz nagyban

Mielőtt valaki az agresszív hitelkártya-tartozás törlesztésre adja a fejét, gondolja át pénzügyi helyzetének nagyobb képét. Mindenképpen fontos priorizálni, és azt vagy azokat a tartozásokat törleszteni, amik a legnagyobb veszélyt jelentik az adós jólétére. Ha valakinek nincs alaptartozása, akkor se dőljön teljesen hátra anyagi értelemben, fontos ugyanis hogy legyen az embernek egy olyan vésztartaléka, amiből ha beüt a baj, tudja finanszírozni az életét.

3. Törlessz, amennyit csak tudsz, minél előbb

Fontos, hogyha megtehetjük, akkor minél hamarabb törlesszük a magas kamatok miatt bekövetkezetett tartozást. A legjobb, ha minél hamarabb kikerülünk a hitel szorításából.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

4. Priorizálj a tartozások között

Ha valakinek több tartozása van, akkor érdemes ezeket rangsorolni a szerint, hogy melyiknek mekkora a kamata. Értelemszerűen a hitelkártyáknál nehéz nagyobb kamatú hitelbe beleszaladni, úgyhogy ha sajnálatos módon ez besikerült, akkor törekedni kell arra, hogy ezt a tartozást futtassuk ki először. Ez ugyanis a legköltségesebb, úgyhogy ha valaki a legmagasabb kamattartozásoktól megszabadul, akkor ez több spórolást is jelent.

5. Mindent a cél érdekében

Szakértők azt javasolják, hogy ha valakinek elszalad az adóssága, érdemes akár a megtakarításokba is belenyúlni, hogy megóvjuk magunkat a minél nagyobb eladósodástól. Ha valakinek tehát van megtakarítása, érdemes beáldoznia belőle, hogy kifizethesse legnagyobb kamatú hitelét minél előbb. Érdemes ugyanakkor arra is figyelni, hogy a megélhetési vésztartalékot lehetőség szerint ne bántsuk, de ha nincs más választásunk, ehhez is hozzá lehet nyúlni annak érdekében, hogy elkerüljük a nagyobb bajt.

6. Hitelkonszolidáció

Ha valakinek elharapódznak a hitelkártya-tartozásai, akkor jó megoldás lehet akár alacsonyabb kamatozású személyi kölcsönfelvételével kiváltani azokat. Ezzel persze nem szabadul meg az ember a hiteltől, viszont a kamatozás sokkal kedvezőbb. Mint az már korábban írtuk, egy hitelkártya kamatozása 40 százalék körül is lehet, miközben szabad felhasználású személyi kölcsönt már 7-8 százalékos THM-el is találni.

A lényeg tehát, hogy ha olcsóbb a személyi kölcsön, akkor azzal bőven megéri kiváltani a drága hiteltartozást. Ekkor sem szabad természetesen elfelejteni, hogy a hitel, hitel marad, azt is vissza kell fizetni, de mégis sokkal kedvezőbb feltételekkel. Ha ezt meglépi valaki, arra természetesen figyeljen, hogy utána ne költekezzen újra túl a hitelkártyájával, mert akkor könnyen egy soha véget nem érő hitelspirálba kerülhet.

Mit tegyünk, ha túl vagyunk a tartozás kifizetésén?

Mint, ahogy arról már egy korábbi cikkben a Pénzcentrumon is beszámoltunk, a jól használt hitelkártyának számos előnyei vannak a kényelemtől, a pénzkereseti (jutalomrendszer) lehetőségekig. Éppen ezért körültekintő használattal nem kell félni a hitelkártyáktól, de tény, hogy ehhez belátás és sokszor önmegtartóztatás szükséges. Nem kell tehát egy rosszul bekövetkezett tartozás után örökre lemondani a lehetőségről, de érdemes józanul átgondolni a vállalást.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. április 19. 16:26
Megvan, mennyibe kerül majd az HBO Maxot, a discovery+ szolgáltatást és az Eurosportot egyesítő stre...
ChikansPlanet  |  2024. április 19. 12:49
A tornádók minden évben hatalmas pusztításokat végeznek szerte a világon, a tudósok pedig aggódva fi...
Holdblog  |  2024. április 19. 12:25
Megint immáron nyolcadik alkalommal mi lettünk Az Év Alapkezelője. Mellette a HOLD Részvény, a Deep...
Kiszámoló  |  2024. április 19. 10:08
Tavaly már mindenki temette Kínát és az új Japánnak hívták. Japán a második világháború után hatalma...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem