7 °C Budapest

Súlyos kór támadja a magyarokat: ott lehet bármelyik munkahelyen

2019. március 22. 16:50

Rengeteg irodai edényen, evőeszközön találták emberi ürülék nyomait akutatók: nem, nem egy-egy rosszindulatú kolléga okozta a bajt, ez egy általános jelenség, minden irodára jellemző. És igen, ha használsz például benti bögréket, akkor valószínűleg te a te szádba is került már fekália munkaidőben. Kiderült az is, hogy kevesebb baktériumot szedsz össze a WC-ülőkéről, mint mondjuk az íróasztalodról. Értelemszerűen ezektől rengeteg súlyos betegséget elkaphatsz az irodában.

Az irodai kávézás, teázás amúgy sem egyszerű dolog: ki gyűjti a pénzt a kávéra, tejre, ki veszi meg ezeket, ihat-e egyszer-kétszer olyan is, aki nem szállt be. Csupa-csupa konfliktusforrás, ami végső soron megnehezíti a munkahelyi életet, de most egy ennél sokkalta borzasztóbb dologra derült fény. Legközelebb, amikor az íróasztalodnál kortyolgatod a jól megérdemelt kávédat, gondolj arra, hogy minden ötögik munkahelyi bögrén széklet van.

Igen, jól olvastad: széklet, fekália, emberi!

Ugyanis a TotalJobs kutatása szerint az emberek - és ebbe a te munkatársaid is beletartoznak - 25 százaléka egyszerűen nem mossa meg a kezét, miután a munkában kiment a mosdóba. A vizsgálatban segédkező Lisa Ackerley higéniás orvos komoly óvintézkedéseket javasolt azoknak, akik szeretnék elkerülni a fekáliaszármazékokat, és egyéb káros baktériumokat az irodában:

Akármi történjék, ne hagyd kint egész éjjelre a bögrédet, vizes palackodat, ugyanis ezek nedvesek, és egy kicsit sem sterilek, így reggelre igazi baktériumteleppé válhatnak

- így a szakértő, aki azt javasolja, mindenképpen vigyél be saját bögrét az irodába, és azt ne oszd meg senkivel.

Nem a bögre az egyetlen undorító dolog

A tanulmányt szemléző Mirror emlékeztet: nem csak a bögréktől lehet mindenféle nyavaját elkapni. Az íróasztalod például éppen ugyanolyan bacitanya:

átlagosan négyszázszor több kórokozó van rajta, mint egy WC-ülőkén.

Gondolj erre, amikor az íróasztalodnál ebédelsz. Vagy amikor rágod az onnan felvett tollakat, ceruzákat...

Lisa Ackerley éppen ezért mindenkinek ajánlja, hogy szerezzen be fertőtlenítő kendős és alkoholos kézfertőtlenítőt - és persze használja is őket. De az orvos szerint a legjobban úgy előzheted meg a fertőzéseket, ha nem az irodában eszel-iszol.

A TotalJobs pedig arra adott tippeket, hogy hogyan tudod a legtisztábban tartani az irodai bögréket, edényeket:

  • Használj irodai mosogatógépet, ha nincs akkor hozz be saját bögrét.
  • Esténként mosd el alaposan a saját bögrédet.
  • Ha ez megvan, akkor hagyd az asztalodon, vagy olyan helyen, ahonnan mások nem tudják elvenni előled.
  • Legalább egyszer minden edényt moss el naponta, amit bent használsz, mert a baktériumok idővel felhalmozódnak. Ne hagyd, hogy bárki más is használja ezeket.

Ugyanakkor az sem lehet 100 százalékig biztos megoldás, ha minden nap mosogatsz, hiszen a munkahelyi konyhában lévő szivacsnál kevés dologban él több baktérium. A szakértők azt javasolják, hogy ezt cseréljétek gyakran, legalább egy-kéthetente. Vagy pedig mosogatás előtt tedd a szivacsot forró vízbe egy kis időre.

Betegségek melegágya

Az irodai eszközökön kívül egy másik hétköznapi dolog is nagyon komoly egészsgégyügyi kockázazoz rejt. Az ÁNTSZ korábban a Pénzcentrumnak azt mondta, hogy

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

a készpénz mikrobiológiai szempontból szennyezett tárgynak tekintendő, ugyanis sok-sok emberi kéz érinti, így nem csak az influenzavírus, hanem sok más kórokozó is megtapadhat a felületén. Az influenzavírussal kapcsolatosan például elmondható, hogy a légutakból kijutó vírus felszíni fehérjéi jól adszorbeálódnak [adszorbeálódás: folyékony vagy gáznemű anyagot leköt a felületén egy szilárd anyag] különböző anyagokhoz, így az érmékhez és bankjegyekhez is. A megtapadását segíti a vírussal együtt ürülő légúti váladék is.

Érdemes tehát körültekintőnek lenni és betartani az alapvető higiéniai ajánlásokat annak érdekében, hogy a kórokozók ne juthassanak a készpénzről a szervezetünkbe:

  • ügyelni kell a kézhigiéniára,
  • köhögéssel-tüsszentéssel kapcsolatos etikettre,
  • tüsszentéskor, köhögéskor zsebkendő kell használni,
  • meleg vízzel, szappannal kell kezet mosni,
  • influenza ellen pedig jelentős védelmet nyújt a védőoltás beadatása.

Ezeken túl kifejezetten kerülni kell az arc, különösen a szem és az orr körüli régió, indokolatlan, rendszeres szennyezett érintését, hiszen ez lehetőséget biztosít a kórokozóknak a kézről a légutakba történő bejutásra.

Pénzszámolgatás során pedig semmilyen esetre se nyaldossuk az ujjainkat!

Összességében tehát kijelenthetjük, hogy bár a készpénz nem elsődleges közvetítő felülete az influenzának, nem árt vigyázni. Már csak azért is, mert ha egy bankjegyen vagy pénzérmén 1 millió vírus jelen van, az már érdemben veszélyt jelenthet az emberi egészségre. Ráadásul a vírus átlagosan 48 óráig őrzi a fertőző képességét a különböző tárgyak felszínén. Két nap pedig sok idő.

Az a mocskos pénz

Régóta téma a különböző használati tárgyaink szennyezettsége, Vargha Márta, az Országos Közegészségügyi Intézet Vízmikrobiológiai Osztályának vezetője például néhány éve a Pénzcentrum megkeresésére elmondta: egyöntetű az a megállapítás, hogy szennyezettség-jelző, vagy potenciálisan kórokozó baktériumok (pl. E. coli, Salmonella, Staphylococclebsiella), vagy egyes gombák (pl. Candida) kimutathatóak a bankjegyek és a bankkártyák felületekről,

sőt, huzamosabb ideig, egyes fajok akár hetekig életképesek maradhatnak.

A vizsgálatokban kimutatott baktériumok egy része valóban fekális eredetre utal (pl. E.coli, Salmonella), ám többségük más környezeti forrásból is származhat. Az osztályvezető úgy vélte, ilyen vizsgálatok közlése során a média által elkövetett általános hiba, hogy olyan baktériumcsoportokat, amelyek között előfordulnak esetenként megbetegedést okozó fajok vagy törzsek, egyöntetűen kórokozónak kiáltanak ki.

Ugyancsak megtévesztő a brit sajtóban alkalmazott "széklet nyomok" kifejezés. Ez feltehetően csak a feltételezetten széklet eredetű baktériumok jelenlétét takarja, nem tényleges széklet szennyezést. - Az, hogy az esetlegesen szennyezett felületről milyen valószínűséggel kerül át a kezünkre, és onnan a szervezetbe a vírus vagy egyéb kórokozó, a felület anyagától

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2024. március 29. 06:22
HOLD After Hours. Nyúl helyett pingvinapukák! az ünnepek lagymatagsága helyett, legyen velünk ideges...
Kasza Elliott-tal  |  2024. március 28. 19:32
Nem értem a LEG mozgását. 2021 közepe óta esik az árfolyama, akkor 59,16 USD volt az ATH, most éppen...
MEDIA1  |  2024. március 28. 13:01
Az állami televízió zenés-ifjúsági csatornája fiatalok igényeire szabott, aktuális témákat ígér.
Bankmonitor  |  2024. március 28. 11:47
A CSOK Plusznál – ahogy azt a korábbi lakástámogatási elemeknél már megszokhattuk – szám...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem