21 °C Budapest
Outdoor Parking Lots

Autót vennél? Ha okosan döntesz, most fillérekből sikerülhet

2021. május 12. 05:44

Rengetegen keresnek "bejárós" autót Magyarországon, amelyet olcsón lehet megvásárolni, illetve fenntartani. Ezzel váltanák ki a koronavírus szempontjából kockázatosabb tömegközlekedést. Azonban ezek a járművek nem fiatalok, így az amúgy sem fiatal magyar autópark tovább öregszik. Kiderült, hogy a 2021-ben importált használt autók 41,1 százaléka legalább 15 éves, további 23,5 százalékuk pedig elmúlt tíz éves. Azonban a biztonság szempontjából sem mindegy, hogy mennyi idős gépjárművet vásárolunk. Sokan ódzkodnak tőle, de manapság már nem ördögtől való egy hitellel kiegészíteni a rendelkezésre álló pénzösszeget. A Pénzcentrum most összegyűjtötte, mit kell tudni az egyes finanszírozási lehetőségekről, és mire kell figyelni, ha hitelből vásárolnánk autót.

Látványosan visszapattant a gödör aljáról a magyar autópiac: idén áprilisban 70 százalékkal több autó kapott magyar rendszámot, mint egy évvel korábban, összesen 10 521 darab a Datahouse adatai szerint. Az is megfigyelhető, hogy használt kocsikból egyre idősebb példányok érkeznek az országba, ami az amúgy sem fiatal gépjárműpark (a KSH adatai szerint tavaly év végén 14,7 év volt az átlagéletkor) további öregedését vetíti előre. A JóAutók elemzése rámutatott, hogy a 2021-ben importált használt autók 41,1 százaléka legalább 15 éves, további 23,5 százalékuk pedig elmúlt tíz éves.

A trend javarészt a járványhelyzetre vezethető vissza: ugyanis egyre többen keresnek viszonylag olcsón megvásárolható, illetve fenntartható használt autókat, hogy így váltsák ki a vírus szempontjából kockázatosabb tömegközlekedést - ezek a gépjárművek pedig nem fiatalok. A költségek mellett viszont azt is érdemes figyelembe venni, hogy mekkora eséllyel szállhatunk ki ép bőrrel az autóból egy esetleges balesetnél. Hiába rutinos sofőr valaki, az ördög sosem alszik, egy apró figyelmetlenségből pedig komoly baj is lehet, főleg, ha idősebb kocsiban ülünk.

Bár régen is biztonságosak voltak az autók, de az idő múlása rajtuk is meglátszik: a korrózió egyszerűen meggyengíti azokat a részeket, amelyek hivatottak elvezetni egy ütközés energiáját. Persze, amellett sem lehet elmenni, hogy a modernebb autók korszerűbb technikával is érkeznek: például egy fáradtság-figyelő rendszer, vagy a sávelhagyás-jelző aranyat érhet bizonyos szituációkban, ahogyan a távolságtartó tempomat is hasznos biztonsági extra, ha hosszabb autópályás túra áll előttünk.

Ne félj hitelhez nyúlni

Érdemes tehát megfontolni a döntést, mielőtt belevágnánk egy "COVID-autó" megvásárlásába, hiszen bárhogy is alakul a járványhelyzet, az autó jó eséllyel évekig velünk marad, így nem mindegy, milyen jármű mellett tesszük le a voksunkat. Biztonság szempontjából elmondható, hogy minél fiatalabbra autót vásárolunk, annál jobb: egy gyors keresés után kiderült, hogy a 3 millió forintos ársávban már bőven tudunk válogatni az 5 évnél fiatalabb gépjárművek között is - és nem csak kisautót vehetünk ennyiért! Sőt, egy kicsivel több pénzért már zsírúj autót is vehetünk: ebben a cikkben szedtük össze a legolcsóbb új autókat.

Sokan ódzkodnak tőle, de manapság már nem ördögtől való egy banki hitellel kiegészíteni a rendelkezésre álló pénzösszeget. Egyre többen élnek is a lehetőséggel: bár arról nincs adat, hogy a személyi hitelek mekkora hányadát fordították autófinanszírozásra (hiszen ezek teljes mértékben szabadon felhasználhatóak), de 2020-ban például összességében 245 milliárd forintra rúgott az autófinanszírozásra fordított lízingkihelyezés a Magyar Lízingszövetség adatai szerint. Hogy könnyebb legyen eligazodni a pénzügyi lehetőségek útvesztőjében, a Pénzcentrum összeszedte, milyen alternatíváink vannak, ha valamilyen kölcsönnel egészítenénk ki a rendelkezésünkre álló pénzösszeget.

Ám mielőtt belekezdünk a hitelkeresésbe, fontos mérlegelni, mennyit bír el a családi kassza, hiszen nem csak az autó vételárával kell kalkulálnunk, hanem az olyan járulékos költségekkel is, mint a kötelező biztosítás, az átírás, a gépjárműadó, illetve a karbantartás, az esetleges nagyobb javítások költségei - hiszen egy használt autó esetében sosem mehetünk biztosra, a két rendszámtábla között bármi elromolhat. Ha ezekkel számolva is belefér a kasszába egy autó megvásárlása, akkor elkezdhetünk nézelődni a hitellehetőségek között.

Ezt kell tudni a lízingről

Ahogyan fentebb már említettük, sok magyar választja a lízinget az autófinanszírozási lehetőségek közül. Ezen konstrukciók esetében fontos tudni, hogy valamennyi önerővel is be kell szállnunk - jellemzően legalább az autó vételárának 20 százalékával. Tehát ha mondjuk egy 5 millió forintos autót szeretnénk megvásárolni, akkor mindenképpen rendelkeznünk kell legalább 1 millió forintnyi önerővel.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Lízingelésénél az autó nem kerül egyből a tulajdonodba: a vállalt futamidő alatt rendszeresen fizeted a vételár kamattal terhelt törlesztőjét, majd a futamidő végén választhatsz, hogy kifizeted a vételár fennmaradó részét és a tulajdonodba kerül a már használt autó, vagy visszaadod a lízingcégnek és esetleg egy új autó lízingelésébe kezdesz, vagy más megoldás után nézel. Ez a nyílt végű pénzügyi lízing. A zárt végű pénzügyi lízing esetében a futamidő végén ki kell fizetned a maradványértéket, és az autó a tulajdonod lesz.

A lízingszerződések futamidejét sem tudjuk elhúzni, új autók esetében 84 hónap a maximális futamidő. A használtaknál bonyolódik a képlet, hiszen sokat nyom a latba az autó életkora, mivel a lízingcégek csak bizonyos életkorig (jellemzően 18 éves korig) vállalják a finanszírozást. Sőt, lízing esetében a casco-biztosítással is kalkulálnunk kell, amit ugyan nem kötelező megkötni, de enélkül magasabb THM-re kaphatunk kölcsönt.

A személyi kölcsön is jó megoldás lehet

Természetesen akkor sincs veszve semmi, ha valakinek nincs hirtelen több millió forintja autóvásárlásra. A bankok kínálatában számtalan szabad felhasználású hitel áll rendelkezésre, amelyek kamata szintén alacsony. Nagy előny, hogy ebben az esetben már a vásárláskor a tulajdonunkká válik a gépjármű, valamint önerő sem szükséges az autóvásárláshoz. Emellett nincs kötelező casco sem, és a gépjármű életkora sem számít, hiszen a bank nem kérdezi, mire fogod felhasználni a kölcsön összegét. Emellett az igénylés gyors és egyszerű.

Sőt, a futamidővel is tudunk játszani: ha a kassza nem bírna el magas törlesztőrészletet, a futamidőt kitolva már havi 60-70 ezer forintért is tudunk egy kb. 4 millió forintos autót vásárolni, ha 7 évre vesszük fel a személyi hitelt.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm