Brutál árak a vidéki szállodákban: nem számít, így is utaznak a magyarok

Bódogh Gabriella   
  Megosztom
Brutál árak a vidéki szállodákban: nem számít, így is utaznak a magyarok

A járványhelyzet miatt a kormány úgy döntött, hogy 2020 novemberében bezáratja a szállodákat, kivéve azokat, ahova üzleti utazókat fogadnak. Idén áprilisban az óvatos újranyitással előbb védettségi igazolvánnyal, majd amikor elértük az 5,5 millió oltott személyt, anélkül is fogadhattak vendéget. A HelloVidék utánajárt annak, hogyan alakult a nyári szezon, ezért megkerestük a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségét, valamint több szakmabelit, hogy válaszoljanak kérdéseinkre.

A szakmai képviselet részéről a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségénél Sárvári-Deák Zsófia főtitkár elmondta, hogy a KSH adatai szerint a kereskedelmi szálláshelyeken idén június-júliusban összesen közel 4,2 millió vendégéjszakát regisztráltak, mely a 2020. évi hasonló időszakot 24%-kal múlta felül, a 2019. évitől viszont 45%-kal maradt el, köszönhetően a külföldi vendégszám nagymértékű visszaesésének.

A szállodákban júniusban 900 ezer, júliusban 1,7 millió vendégéjszaka realizálódott, s ennek közel 80%-át a belföldi vendégek biztosították. A hazai vendégek volumene közel eléri a koronavírus okozta válság előtti szintet, ám sajnos a külföldieknek csupán kb. a 30%-a érkezik, s emiatt – leginkább a fővárosban – a szállodák kihasználtsága messze elmarad a 2019 évi adatoktól.

Bár az augusztusi hónap konkrét számadatait még nem látják, de a szállodáktól kapott információk alapján elmondható, hogy a fővároson kívüli, üdülő-, gyógyhelyeken a magyar vendégek a válság előtti, sőt azt meghaladó volumenben érkeztek. Köszönhető ez többek között a SZÉP kártyával itthon nyaralóknak is, akik így kompenzálni tudták az idén már külföldre utazó magyar szállodai vendégek miatt kiesett bevételeket.

A Balaton Régió, a korábbi évekhez hasonlóan a legkedveltebb desztináció volt a belföldi vendégek körében, akik a válság előtti szinten érkeztek a tóhoz. A szállodák átlagos havi kihasználtsága júniusban 44%, júliusban 70%, augusztusban – becsléseink szerint – 78-83% volt.

Az átlagos szállodai szobaárak a tavalyi nyári szezonhoz viszonyítva, országos szinten 5-10%-kal emelkedtek.

A kapacitást tekintve elmondható, hogy júliusban, a főszezon közepén országos szinten 860 szálloda működött, a tavalyi 905-höz, illetve a 2019 évi 1051-hez képest. Fontos kiemelni, hogy – főleg a fővárosban – több mint 20 új szálloda nyílt meg az elmúlt 20 hónapban.

A nyári hónapokban hirtelen nőtt meg a forgalom a szálláshelyeken. A több mint fél évig zárva tartó, vagy minimális kihasználtsággal működő szállodákban jelentősen csökkent a munkavállalói létszám, s rendkívül nehéz pótolni a munkavállalókat. Ennek oka egyrészről, hogy a bizonytalanság miatt sokan helyezkedtek el más ágazatokban, ahol nem fenyegeti őket az a veszély, hogy ősszel, egy újabb bezárás alkalmával elveszíthetik a munkájukat, másrészről – a munkaerőért folytatott erős verseny miatt – a bérek is jelentősen emelkedtek, amit rengeteg vállalkozás nagyon nehezen tud kitermelni.

A szakmabeliek oldaláról először Csobota-Kis Árpád – HotelMentor-t, A Magyar Szállodák Gordon Ramsey-jét - országos szállodaüzemeltetőt kerestük meg. Úgy tapasztalta, hogy a nyári szezon nem volt olyan jó, mint a tavalyi év. Budapesten továbbra is elmaradtak a külföldi vendégek, kivéve a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus és az Egy a természettel vadászati és természeti világkiállítás eseményeit. A külföldiek kisebb számban jöttek Magyarországra. Vidéken pedig azok a szállodák, szálláshelyek működtek jól, akik korábban nagyon jól üzemeltek és törzsvendégeket tudtak bevonzani. Ahol korábban nem tudták mindezt megvalósítani, hozzájuk akkor mentek a vendégek, ha már az előbb említett helyeken nem tudtak szobát foglalni. Idén már oltással lehetett menni külföldre nyaralni, így a tavalyihoz képest kevesebben voltak belföldön.

A munkaerőhiányt nagyon nehezen oldották meg. A régi szakemberek egy része talált magának másik munkát, ahol biztosabb bevételhez jutottak. Megtapasztalták, hogy mennyivel stresszmentesebb az élet a vendéglátáson kívül. Sokan elmentek külföldre, balatoni szezonmunkára, így kevesebb volt a munkaerő. Sok helyen nem nyitottak ki, vagy korlátozták a nyitvatartási időt, az étlapokon lecsökkentették a választékot. A munkaerőhiány Budapesten és az ország teljes területén nagymértékű volt.

Tavaly nyáron a Balatonon az árak nagyon magasak voltak, idén is. Az alapanyagárak 30%-kal megdrágultak, emelni kellett az árakat. Nem minden szálláshely nyitott meg, a kereskedelmi szálláshelyek 20-30%-a biztosan nem. Több szálloda kollégiummá és munkásszállóvá alakult, inkább váltottak.

A következő szakmabeli Schmidt Ferenc a Crocus Gere Bor Hotel Resort & Wine Spa hotel menedzsere volt, aki elmondta, hogy amíg a korlátozások életben voltak, addig mérsékelt volt a forgalom. Amint feloldották, azonnal berobbant és augusztusban teljesedett ki. A tavalyi év során korábbi évek rekordjai dőltek meg, de az idei nyári szezontól is ezt várták, ami teljesült is. A térségükben kevésbé volt jellemző, hogy személyzet hiányában nem nyitottak ki. A kereskedelmi szálláshelyek tulajdonviszonya érdekes, mert van egy vállalkozó, akinek van egy sikeres vállalkozása, mellette nyit egy szálláshelyet, ami szépen kinövi magát szállodává. A legtöbb szálloda tulajdonos egy másik lábon is áll, így nem zártak be tartósan. A vendégek viselkedése megváltozott, mert már nagyon menni, utazni akartak. Nagyon hosszú ideig tartott a leállás és érezhető volt, hogy ki akartak szabadulni. A túlfűtöttség észrevehető volt, de ezt nem lehet számukra felróni, mert teljesen érthető.

A harmadik szakmabeli Rébék István, a Lugas vendégház Tótkomlós szállásgazdája volt. Családi vállalkozás keretében csinálják a vendégházat, több tevékenység mellett. Számukra a november, december, január és március kifejezetten jól alakult, a körülményekhez képest voltak üzleti utazóik, így átsegítette őket ezen az időszakon. A pandémiás időszak utáni nyitást követően a május és június viszonylag gyenge volt, de a július és augusztus kiemelkedően jó. A vendégek viselkedése annyiban változott, hogy egy családból egyszerre többen szállnak meg, próbálnak arra figyelni, hogy azonos közösségből érkezzenek, nem igazán szeretik ha mások is vannak a szálláson.

A negyedik szakmabeli kérdezettünk Mile Csaba, a Hotel Yacht**** Wellness & Business Siófok a Service 4 You tagszállodájának igazgatója. Náluk a május-június hónapokban fokozatos keresletélénkülés volt tapasztalható, mely a júliusi hónap első 3 hetének vendégforgalmát is befolyásolta, eltolva így a főszezonban tapasztalt kihasználtsági mutatók elérését. Az árak emelkedése a szállásszolgáltatás áraiban 5, míg a vendéglátás esetén – főként a nyersanyagok, valamint a munkaerőhiány miatti személyi jellegű költségek szignifikáns emelkedésének köszönhetően – 8%-os volt. A vendégek szokásainak változásában a magasabb számú last minute foglalást tapasztalták az elő- és főszezon teljes ideje alatt, valamint az előfoglalások elmaradása miatt lényegesen élénkebb volt az érdeklődés, főként az augusztusi hónapra vonatkozóan.

Címlapkép: Getty Images

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

szálláshelyek

szállodák

sárvári-deák zsófia

csobota-kis árpád

rebek istván

mile csaba