Nesze neked belföldi turizmus: mire vége a járványnak anyagilag és mentálisan is lerobbannak a magyarok

HelloVidék   
  Megosztom
Nesze neked belföldi turizmus: mire vége a járványnak anyagilag és mentálisan is lerobbannak a magyarok

A beutazási korlátozások, illetve a kereskedelmi szálláshelyekre vonatkozó, a járvány megfékezését célzó védelmi intézkedések hatására a belföldi vendégek által a kereskedelmi szálláshelyeken eltöltött éjszakák száma 86 százalékkal esett vissza az előző év azonos időszakához képest. Az ágazatot nagy nehézségek elé állította a vírushelyzet, a legfrissebb adatok szerint pedig a legnagyobb mértékű visszaesést, vidéki szempontból a Balatoni turisztikai régióban tapasztalták. Ennek alapján a HelloVidék most annak járt utána, hogyan alakult az elmúlt év a belföldi turizmus szempontjából. Miként vészelték át a legbizonytalanabb időszakokat az ágazat egyes szereplői és mire számítanak idén.

A Központi Statisztikai hivatal legfrissebb, februári adatai szerint a külföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma 94 százalékkal csökkent és az összes vendégéjszaka 68 százalékát a belföldi vendégek töltötték el. A kereskedelmi szálláshelyek összes bruttó árbevétele 90 százalékkal volt kevesebb az előző év februárinál. Hogy pontosabb képet kapjunk az ágazatban tapasztaltakról, több szempontból vizsgáltuk meg az elmúlt évet.

Mivel a járványhelyzet erősen felbolygatta az elmúlt hónapokat, így első körben azt eredményezte, hogy teljesen átalakult a ranglista az elmúlt évekhez képest, más lett a leglátogatottabb régiók és megyék sorrendje hazánkban. A belföldi utazási szokások átalakultak, egyre többen indultak el felfedezni hazánk szépségeit és a járványhelyzet ellenére is keresték a lehetőséget a belföldi kikapcsolódásra.

A legfrissebb jelentések szerint a legnagyobb veszteség a Balatoni turisztikai régióban volt érzékelhető, ennek ellenére a Szallas.hu adatai szerint a legtöbb foglalás 2020-ban mégis ebben a térségében összpontosult. Kérdésünkre elmondták, a portál rendszerében leadott foglalások negyede a térségbe szólt. Hozzátették, Észak-Magyarország is népszerűnek bizonyult az utazók körében, a foglalások közel ötöde során valamelyik észak-magyarországi településre esett a választás. A harmadik legkeresettebb úti cél pedig a Nyugat-Dunántúl, minden tizedik foglalás ide szólt.

Ezt alátámasztják a Központi Statisztikai Hivatal adatai is, hiszen jól látszik, a Balaton és környéke tényleg magasan vezet a többi régióhoz képest. A lista további szereplői közül Észak-Magyarország is kiemelkedik, a további célrégiók pedig közel azonos napot tudhatnak maguk mögött. Érdekes, hogy a Tisza-tó lemaradásban van, pedig az elmúlt nyár nagy felfedezésének számított sokak számára.

A többnapos turisztikai célú belföldi utazások időtartama 2020-ban célrégió szerint [ezer nap]
Lakóhely (régió) Balaton Budapest és Közép-Duna-vidék Dél-Alföld Dél-Dunántúl Észak-Alföld Észak-Magyarország Közép-Dunántúl Nyugat-Dunántúl Tisza-tó Összesen
Budapest 4931 1710 808 618 700 1821 1482 1113 146 13328
Pest 1555 308 457 159 394 766 806 470 47 4 961
Közép-Dunántúl 1156 260 309 377 207 382 533 258 36 3518
Nyugat-Dunántúl 1366 353 207 123 208 431 153 434 26 3300
Dél-Dunántúl 1286 328 190 890 59 194 101 182 29 3259
Észak-Magyarország 707 404 176 75 455 861 136 152 226 3192
Észak-Alföld 1175 677 425 90 1124 1070 126 189 244 5119
Dél-Alföld 822 463 851 208 121 303 100 221 37 3126
Összesen 12997 4502 3422 2539 3267 5828 3437 3019 790 39803

Részletesebb bontásban nézve a városok rangsora is érdekesen alakult, hiszen a legkedveltebb fűrdővárosok mind ott vannak a listán. A szállásadó portál adatai szerint a Top 10 belföldi úti cél 2020-ban a következő városok voltak:

  1. Budapest (16,2%)
  2. Siófok (16,2%)
  3. Eger (11,5%)
  4. Hajdúszoboszló (10,1%)
  5. Balatonfüred (8,1%)
  6. Hévíz (8,1%)
  7. Gyula (8%)
  8. Szeged (7,7%)
  9. Pécs (7,6%)
  10. Zalakaros (6,4%)

Legnépszerűbb szállástípusok 2020-ban a hotelek bizonyultak, a vendégek 31,55 százalék választotta ezt a szállástípust. Ezt követte az apartman (25,76%), vendégház (19,72%), panzió (16,35%) és végül az egyéb szálláslehetőségek (6,61%).

A szállásokon átlagosan eltöltött idő 2020-ban, belföldön: 2,3 éj volt. Lebontva a következőképp oszlott meg: apartmanokban 2,6 éj, vendégházakban 2,4 éj, egyéb szálláslehetőségeken 2,3 éj, hotelben 2,2 éj, panziókban 2 éj volt az átlagosan eltöltött idő.

Régiós adatokat tekintve is megnéztük, hány estét töltöttek a szállásokon átlagban a vendégek, ennek alapján azt látjuk, hogy a Balaton ugyan nem sokkal, de itt is vezeti a mezőnyt. Érdekesség viszont, hogy a vidék tényleg felértékelődni látszik, ugyanis a szállásokon eltöltött éjszakák számát tekintve a főváros és környéke nem volt annyira népszerű, mint a korábbi években.

  • Balaton: 2,7 éj
  • Észak-Magyarország: 2,2 éj
  • Tisza-tó: 2,6 éj
  • Nyugat-Dunántúl: 2,4 éj
  • Észak-Alföld: 2,2 éj
  • Közép-Dunántúl: 2 éj
  • Dél-Alföld: 2,2 éj
  • Dél-Dunántúl: 2,4 éj
  • Budapest és térsége: 1,8 éj

Természetesen az is érdekelt minket, hogy miként alakultak az átlagos szállásárak. Szigetvári József, a Szallas.hu Csoport vezérigazgatója lapunknak elmondta, 2020-ban a balatoni régió, a Nyugat-Dunántúl és a Tisza-tó térsége voltak a legdrágább úti célok.

Az átlagos foglalási ár 57 340 forint volt, de ez térségenként, településenként és időszakonként jelentős különbségeket takar. A Balatonon átlagosan 78 000 Ft volt a foglalási ár, a Nyugat-Dunántúlon 60 ezer Ft és a Tisza-tónál pedig 58 000 forintot fizettek átlagosan foglalásonként. Az átlagos foglalási ár/fő/éj 9999 Ft, az átlagos ár/éj 27 970 Ft volt

- mondta Szigetvári József.

Hozzátette, a szálláshelyek forgalma változó volt, másként oszlott meg az év egyes szakaszaiban. Egyértelműen a július és az augusztus hónapok voltak a legtelítettebbek, viszont a megoszlás leköveti a korlátozásokat is. Ennek mentén a tavaszi karantén, majd később a november 11-től életbe lépő korlátozások miatt ezek az időszakok alacsonyabb számokat produkáltak. Nem csoda, hiszen a vírus komoly kihívások elé állította a teljes ágazatot. Országszerte vannak szálláshelyek, akik időszakosan, de akadnak olyanok is, akik végleg bezártak.

A korlátozó bejelentések bizonytalanságot hoztak magukkal mind vendég, mind szálláshely oldalon. A vendégek utazási kedvének megőrzését mi is magas prioritású feladatunknak tartjuk. Szállásadó partnereinket arra biztatjuk, hogy a sikeres újranyitáshoz világítsák át és optimalizálják folyamataikat, valósítsanak meg fejlesztéseket, lehetőség szerint őrizzék meg a munkaerőt, hiszen ezek mindegyike együttesen szükséges a rajthoz

- tette hozzá.

Bízunk abban, hogy tavalyhoz hasonlóan az újranyitást követően robbanásszerűen beindul a nyári szezon, amennyiben ezt a helyzet engedi. Az utazási kedv magas, de minden a járványhelyzet okozta korlátozásoktól függ. Vannak foglalások a nyárra, de a járványhelyzet kiszámíthatatlansága miatt lehetetlen előre jelezni, hogy ténylegesen milyen lesz a szezon. A nyaralást tervezők körében népszerűek az erdei szálláshelyek, faházak, önálló házak, a vendégek keresik a rugalmas foglalási és lemondási lehetőségeket. A jelenlegi adatok alapján a vakációzni szándékozók körében a Balaton továbbra is népszerű, a nyári foglalások kb. harmada ide szól 2021. június-augusztus között. A top10 belföldi úti cél között az első helyezett és további 3-4 település is a Balaton térségében található. A legnépszerűbb úti cél Siófok, a foglalások ötöde oda szól

- vázolta a portál vezérigazgatója.

Sötét felhők gyülekeznek az ágazat felett?

A kialakult helyzet feltérképezésében itt nem álltunk meg, az ágazat egy másik szegmensét is szemügyre vettük. A Tourinform Szombathely irodavezetője, Szabadfi Zoltán arról számolt be a HelloVidéknek, hogy üzleti szempontból nagyon pozitív volt a tavalyi nyár a szombathelyi szálláshelyeken is, és információik szerint a környék kedvelt turista célpontjaiban is (Bük, Sárvár, Kőszeghegyalja).

A hirtelen "kiszabadult", ugyanakkor nagyrészt Magyarországra korlátozódó belföldi eredetű turistaforgalom ugrásszerű szállásfoglalás-növekedést generált a régióban is. Szombathely is jelentősen profitált a környékbeli fürdőkben megszálló, de a várost napi kirándulások formájában felkereső turisták látogatásából is. A jellemző itt tartózkodás 1-2 éjszaka volt.

Ezt a növekedést viszont az ősszel emelkedni kezdő járványadatok természetesen brutálisan derékba törték, mint mondja, a vendéglátás és a szállodaipar jelenleg az utóbbi évtizedek legsúlyosabb válságával küzd.

Ráadásul az online meetingek, online, kommunikációs technikák és a konferenciák, különféle, pl. B2B, vagy a határon átnyúló együttműködések online térbe költözése, ezen találkozók technikájának fejlődése révén a közeljövőben sem várható az üzleti turizmus korábbi szintje, hiszen az új technológiák összehasonlíthatatlanul sokkal olcsóbban lehetővé teszik számos, korábban csak személyes találkozók révén megoldható probléma rendezését

- vázolja fel a sötét jövőképet.

Természetesen arról is kérdeztük, mit tapasztalnak az árak tekintetében, de mint mondta a szálláshelyek átlagos árait illetően nehéz információt nyújtani.

A COVID miatt a szálláshelyek az internetes foglalások esetén folyamatosan változtatták áraikat - ráadásul ez tendencia már korábban is megfigyelhető volt. Egy az országos átlagba illeszkedő, három csillagos szombathelyi szálloda például már 2019-ben is a foglaltság illetve az érdeklődés függvényében 12 000 és 24 000 Ft között változtatta ugyanannak a kétágyas szobának az árát

- mondta az irodavezető, majd hozzátette az árak vonatkozásában Szombathelyen kb. 4 000 Ft-tól a 30-35 000 Ft/fő/éjszaka árig nagyon széles a paletta.

A járványhelyzetet illetően kifejtette, tapasztalataik szerint a korlátozások időszakában csak az üzleti turizmus tudott élni, de ez az ágazat is jelentős visszaesést volt kénytelen elszenvedni. Erre példaként említett két szombathelyi szállodát. Mint mondja ezek egész évben jelentős üzleti forgalmat bonyolítanak le és munkanapokon folyamatosan legalább 75 százalékos kihasználtsággal működtek 2019-ben, míg tavaly március és június között, illetve az őszi és téli hónapokban csupán csak 15-30 százalékos fogaltsággal üzemeltek.

Szerencsére idén tavasszal ezek a számok javulásnak indultak, a Forum Hotel pl. azt jelezte nekünk március elején, hogy 60 százalékos kihasználtsággal működik

- emelte ki Szabadfi Zoltán.

Hozzátette, úgy tapasztalják, az emberek utazási vágya ugyanakkor egyre erősebb - igaz, jelenleg a félelmeik is. Ez - és több egyéb tényező, mint például az anyagi lehetőségek romlása, a különböző védettségi igazolványok elismertsége körüli bizonytalanságok, az utazási szabályokat övező bizonytalanságok a felmérések tanulsága szerint erősen a belföldi turista célpontok felé orientálják a magyar utazóközönséget.

Ebből városunk és térsége is profitálhat. Emellett egyértelműen érzékelhető volt a trend már tavaly is, miszerint nagyon keresettek a kisebb panziók és a magánszálláshelyek. Ez a trend egyébként a szomszédos osztrák tartományban is egyértelműen megfigyelhető volt. Ilyen szálláshelyből térségünkben is sok akad, de különösen nagy számú ilyen szálláshely van Bükön, az Őrségben és az Írottkő Natúrpark területén

- magyarázza a szakember, majd azt is hozzátette, hogy az idei évben ugyanakkor nem számítanak már komoly turizmusra térségükben.

A jelenlegi intézkedések eredményeként irodánk a járványügyi adatok stagnálásával, az iskolák megnyitása esetén pedig további romlásával számol, ami hosszabb távon akár a járványügyi korlátozások további szigorítását eredményezheti. Szerencsés esetben a nyár utolsó hetei illetve az ősz hozhatnak javulást - erre már az átoltottság és az átfertőzöttség közös eredője elhozhat egy olyan egyensúlyi állapotot, amikor akár radikálisan gyorsan is kialakulhat olyan helyzet, amikor a a járványügyi adatok a tavaly nyári szintre esnek vissza, és ezzel visszatérhet egy a "normális"-hoz közeli környezet a a turizmus szempontjából. Ugyanakkor a magyar lakosság jelentős része ekkorra már teljesen tartalékok nélkül és nem utolsósorban mentálisan nagyon rossz állapotba kerülhet

- hangsúlyozta Szabadfi Zoltán.

Címlapkép: Getty Images

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

belföldi turizmus

belföldi utazás

belföldi szálláshelyek

szálláshelyek

turizmus

utazás

úti célok