Ezek a falusi csok slágertelepülései 2020-ben: ide költözne a legtöbb magyar

HelloVidék   
  Megosztom
Ezek a falusi csok slágertelepülései 2020-ben: ide költözne a legtöbb magyar

Bő egy éve vált igényelhetővé a falusi csok, melyet elindulása óta hatalmas érdeklődés övezett. A HelloVidék folyamatosan beszámolt ennek feltételeiről és lehetőségeiről. Hogy még széleskörűbb információkkal szolgáljunk, elindítottunk egy falusi csok aloldalt, ahol a programban részt vevő összes településről készítettünk egyedi elemzést. Most megnéztük a látogatottsági statisztikákat, mert arra voltunk kíváncsiak, mely megyékben és településeken volt a legnagyobb érdeklődés a falusi csok iránt a program elindulása óta.

Az elmúlt évben hatalmas érdeklődés övezete a hírt, miszerint a kormány a családvédelmi akcióterv keretében a csok kibővítését és a falusi csok bevezetését tervezi. Rengetegen voltak kíváncsiak arra, hogy milyen feltételek szükségesek ahhoz, hogy igénybe vehessék őket, valamint, hogy mely települések lesznek azok, ahol fel tudják majd használni a kedvezményeket. Nem csoda, hiszen a Családvédelmi Akcióterv azóta is rendkívüli népszerűségnek örvend.

A legfrissebb adatok szerint egy év alatt 200 ezer család jutott támogatáshoz. Az akcióterv otthonteremtést segítő intézkedései is keresettek voltak, mivel a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) mellé már használt lakások után is felvehetővé vált a kedvezményes kölcsön. A legutóbbi adatok szerint a csok kölcsönöket 11,5 ezren, a jelzáloghitel elengedést csaknem 13 ezren, a nagycsaládosok autóvásárlási támogatását 27 ezren, a négygyermekes anyák szja mentességét 43 ezren vették igénybe 2019 július 1-je óta.

Átalakulás zajlik a lakáspiacon

Ugyan a támogatások igénybevételét különböző feltételek szabályozzák, idén a koronavírus-járvány is nagyban befolyásolta az ingatlanpiacot. Emellett voltak nagyobb átalakulások is a laksávásárlási tendenciák terén.

A NAV tavalyi, még nem teljes körű adatai szerint 28 százalékkal esett vissza országosan az ingatlanpiac forgalma, minden megyében és településtípus esetében csökkent a tranzakciók száma, de a lassulás tempójában jelentősek a területi eltérések. A Takarék Index elemzőinek előrejelzése szerint idén csökken a lakásárak drágulása, 0 és 5 százalék közötti áremelkedés várható országos szinten. Vidéken akár még árcsökkenés is előfordulhat a prognózis szerint.

Ami viszont már most is látszik, hogy pozitívan hatnak a keresletre az otthonhoz jutást segítő állami támogatások. 2015 július elseje és 2019 októbere között 363 milliárd forint volt a kifizetett családi otthonteremtési kedvezmény (CSOK) összege, ami 120 ezer családot érintett. Minden nyolcadik használt lakás vásárlásához igényelték az állami támogatást, így a teljes kifizetett összeg egyharmada ment erre a célra.

Különösen igaz ez az elmúlt években kimagasló áremelkedéssel szembesülő térségekben, köztük kiemelten a budapesti lakáspiacon, ahol 2015-höz képest a lakások medián négyzetméterárai 2019 második negyedévére 121 százalékkal növekedtek, a vásárolt lakások medián árszintje pedig szintén több mint a duplájára növekedett (+109%). Eközben a községekben a medián négyzetméterárak változása csupán 19 százalékos volt, a medián árszint pedig 24 százalékkal növekedett. Pozitív hatással lehet a keresletre a 2019 júliusától bevezetett babaváró hitel. Szintén kedvezően érinthetik a lakáspiacot a CSOK-hoz igényelhető kedvezményes lakáshitellel kapcsolatos változások. Emellett jelenleg a piaci hitelkamatok is kedvező kondíciókkal érhetőek el.

Érdekesség viszont, ami az OTP Lakóingatlan Értéktérkép idei beszámolójából kiderül, hogy a keleti országrész kezd felzárkózni, annak köszönhetően, hogy Nógrád, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében az átlagnál csekélyebb, 20 százalék alatti volt a forgalom visszaesése. Ennek ok az lehet, hogy az átlagos négyzetméterár még a legalacsonyabbak között van.

Például Nógrádban nem érte el 2019-ben a 104 ezer forintot, ami nagyjából a harmada a Vas megyei átlagárnak. A megyékben bőven van még tér az árkorrekcióra, a felzárkózásra, hiszen a különbség jelentős, különösen a nyugati országrészhez képest, nem beszélve Budapestről. Fontos tényező az is, hogy több új beruházás, a munkaerőpiac bővülése Kelet-Magyarországon is felpörgette a keresletet az ingatlanpiacon

- mondta Valkó Dávid. Az OTP Ingatlanpont vezető elemzője.

Melyek voltak a legvonzóbb települések 2020 első felében?

A HelloVidék a falusi csok aloldalának látogatottsági adatait folyamatosan monitorozta, melyekből különféle tendenciákat és következtetéseket lehet leszűrni. Korábban már írtunk arról, hogy a 2019-ben, a falusi csok indulásakor, melyek voltak a legkedveltebb települések. Ennek fejében megnéztük azt is, hogy mennyit változott a helyzet tavaly óta. Valamint, arra is kíváncsiak voltunk, hogy mennyire voltak idén népszerűek a keleti régió területei.

A HelloVidék falusi csok keresőjét összesen 175591 alkalommal nyitották meg. Az adatokból kitűnik, hogy a megyék közül Pest megye a legnépszerűbb, az oldalmegtekintések alapján a kattintások 7,34 százalékát zsebelte be. A második helyen a kattintások 2,93 százalékával Fejér megye áll. A harmadik Győr-Moson-Sopron megye lett, ami a kattintások 2,21 százalékát birtokolja. A negyedik helyen Veszprém megye 2,20 százalékkal, de szorosan az ötödik helyen mögötte Borsod-Abaúj-Zemplén megye zár 2,16 százalékkal.

Érdekesség, hogy az előző évhez képest nem nagy átrendeződés látható az ötös listán. Nem meglepő, hogy Pest megye még mindig toronymagasan vezeti a listát. Hazánk évek óta rendkívül főváros-centrikus, hiszen Budapest méreteit megközelítő nagyvárosunk nincs is, a legtöbb munkalehetőség és infrastruktúra itt koncentrálódik, valamint az átlagfizetés is itt a magasabb.

A lista többi megyéje között látszik némi változás. Míg Fejér megye tartotta második helyét, Borsod-Abaúj-Zempén a harmadik helyről az ötödikre csúszott, míg Győr-Moson-Sopron megye átvette a harmadik helyre tavalyhoz képest.

Top 10 legnépszerűbb járás a HelloVidék statisztikái szerint 2019-ben:

A legnépszerűbb járásokat tekintve egy kisebb változás történt. Míg a lista első hat helyét ugyan azok a járások bírtokolják, mint tavaly, addig a toplista végére újabb járások sorakoztak fel. Érdekesség, hogy idén kimaradt a listából a Monori, Miskolci és a Balatonfüredi járás is. Viszont csatlakozott a listához a Dabasi, Aszódi és a Ceglédi járás is.

  1. Váci járás
  2. Budakeszi járás
  3. Gödöllői járás
  4. Szentendrei járás
  5. Székesfehérvár
  6. Ráckevei járás
  7. Győri járás
  8. Dabasi járás
  9. Aszódi járás
  10. Ceglédi járás

Érdekesség, hogy a tavalyi listán hat, idén pedig már nyolc járás szerepel Pest megyéből. Ez szintén a magyarok főváros-centrikusságát támasztja alá. A maradék két járás Fejér, Győr-Moson-Sopron, megyéből került ki.

Top 10 legnépszerűbb település a HelloVidék statisztikái szerint:

  1. Pilisszentkereszt
  2. Sződ
  3. Perbál
  4. Zsámbok
  5. Tök
  6. Görbeháza
  7. Pannonhalma
  8. Balaton
  9. Szigetcsép
  10. Balatonkenese

A legnépszerűbb települések listáját nézve is történt némi átrendeződés. Az az idei listából is jól látszik, hogy Pilisszentkereszt, Sződ, Tök és Zsámbok továbbra is nagy népszerűségnek örvendenek. Ugyan lentebb csúszott a ranglétrán, de idén is sokan kerestek Szigetcsépre, Pannonhalmára és Balatonkenesére. A tavalyi listában ugyan még szerepelt Vácszentlászló, Mikepércs és Nyíregyháza, idén ők már kiszorultak a top tízből, helyettük felkerült a keresési listára Perbál, Balaton és Görbeháza. A legnépszerűbb települések között is az látszik, hogy a legtöbb Pest megyében helyezkedik el, a top 10-es listából összesen hat. A maradék Hajdú-Bihar megye, Győr-Moson-Sopron megye, Heves- és Veszprém megyek egy-egy települése.

Címlapkép: Getty Images

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

gazdaság

falusi csok

falusi csok települések listája

falusi turizmus

csok

támogatá

hitel

falusi élet

lakás

ingatlan

ingatlan vársárlás

lakásvásárlás