Mit nekik a brutális aszály: ezek a növények csak úgy pompáznak a szárazságban is

HelloVidék   
  Megosztom
Mit nekik a brutális aszály: ezek a növények csak úgy pompáznak a szárazságban is

A szárazság nemcsak a mezőgazdasággal foglalkozók problémája, hanem - kisebb léptékben persze - a kertészkedőké is. Vannak ugyanakkor bizonyos fajták, amik jól tűrik a mostohább körülményeket, így az aszályt is. Ezeket gyűjtöttük most össze.

Korábban mi is írtunk arról, hogy napjainkban egyre gyakoribbak az ideihez hasonló, kora tavaszi aszályok Magyarországon. A jelenségre lehetett számítani, hiszen hazánk átlaghőmérséklete az éghajlatváltozás következtében 1900 óta több mint 1 Celsius fokkal nőtt, a csapadék eloszlása pedig egyre inkább egyenlőtlenné vált. Sokszor hirtelen, rövid idő alatt több hónapnyi eső zúdul le, de gyakoribbá és súlyosabbá válnak az aszályok, hőhullámok is. Épp úgy, ahogy idén is, bár a 2020-as április sajnos bekerült a negatív rekordok közé: 2007 és 1946 után ez volt az egyik legszárazabb negyedik hónap az elmúlt 120 évben.

A nemrég hullott csapadék valamelyest javított ezen az állapoton, a záporos-zivataros időben sokszor és sokfelé alakultak ki záporok az országban.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat nagy léptékű aszályindexe június 2-i adatok szerint azt mutatja, hogy aszályos területek főleg a középső országrészben vannak, ahol nagy területen kritikusan száraz, vagyis a növények számára hasznosítható víztartalom kevesebb, mint 40%-át tartalmazza a talaj. Most ott tartunk, hogy országosan átlagban 50-80 milliméter csapadék hiányzik a talajból. Az elmúlt pár napban helyenként esett, de ezek intenzív esőzések voltak, a növényeknek viszont 15-25 milliméteres csendes, áztató eső lenne kedvező. A kultúrák közül a legrosszabb állapotban most a repce van, annál visszafordíthatatlan károk keletkeztek.

Magyarországon 87,5 ezer hektáron folyik öntözéses gazdálkodás, a szántóterületek alig 2 százalékán - ezt két év alatt 200 ezer hektárra, majd 2030-ra legalább 400 ezer hektárra szeretnék növelni, jelentette be május közepén Nagy István agrárminiszter, aki beszélt arról is, hogy a mostaninál sokkal kiterjedtebb és sokkal magasabb szintű öntözési és vízgazdálkodási kultúrára van szükség. Reagálni kell az időjárási szélsőségek, az aszály kihívásaira.

Természetesen a szárazság nemcsak a mezőgazdasággal foglalkozók problémája, de - kisebb léptékben persze - a kertészkedőké is. Minden kertnek megvannak a maga kihívásai, legyen szó akár a kártevők, betegségek elleni küzdelemről, a talaj állapotáról vagy a napsütés mennyiségéről, ugyanakkor a megfelelő vízmennyiség az egyik kulcsa annak, hogy növényeink hosszú és egészséges életet élhessenek. Míg bizonyos fajták egy nap után már hervadni kezdenek, ha nem locsoljuk meg őket, mások jól tűrik a mostohább körülményeket, így az aszályt is. Ezeket gyűjtöttük most össze a The Good Housekeeping alapján. A listában helyet kaptak olyan gyönyörű virágos növények, mint például a levendula, a lángvirág vagy a murvafürt. Az egyik legjobb tulajdonságuk, hogy szívósak, és a fenntartásuk sem igényel túl sok energiát, dacára a finom, törékeny külsejüknek.

Lila kasvirág

A pillangók is kedvelik ezt a sokáig elélő virágot, ami kora nyártól az első fagyokig nyílik. Amellett, hogy évelő növényként nagyon jól bírja a szárazságot, extrémen magas a tűrőképessége, ami miatt kezdő kertészek számára is tökéletes választás lehet.

Levendula

Öltöztesd lilába a kertedet és élvezd a fantasztikus, aromában gazdag illatot! A levendula imádja a napsütést, és a viszonylag száraz talajon érzi jól magát. Számos fajtája van, legjobban jó vízelvezetésű homokos vagy kavicsos talajokon fejlődnek teljes napsütötte fekvésben. Nincs különösebb trágyázási igényük, viszont arra figyeljünk, hogy magas páratartalmú helyeken a gyökerek hajlamosak a rothadásra.

Murvafürt

Ez a csodaszép, rikítóan rózsaszín virágos növény Dél-Amerikából származik, de színpompás virágzatáért több faját már a világ minden részén ültetik. Törékeny szirmait elnézve talán nem is gondolnánk, mennyire strapabíró, de tényleg nagyon jól tűri a forróságot. Legjobban száraz tél után virágzik. Fás szárú kúszónövény, 3–4 méter magasra is felkapaszkodik.

Puszpáng (buxus)

Az aszály sem törheti meg ezeket a klasszikus kerti dísznövényeket. Az örökzöld puszpángnak sok nemesített fajtája van, kerti növényként formára is nyírható alakzatok vagy sövények alakíthatók belőle. Faanyaga önmagában is értékes, használják például fúvós hangszerek és fametszetek készítésére is. Mivel könnyen nevelhető, kezdő kertészek számára is ideális.

Varjúháj

Számtalan fajtája van, Magyarországon a borsos varjúháj és a hatsoros varjúháj a leggyakoribbak. A trópusi-szubtrópusi fajok a Kárpát-medencében nem télállók. Levéldugványról nagyon jól szaporítható, a szárról könnyen letörő levélkék spontán is könnyen meggyökeresednek. Sziklakertek, sekély talajrétegű napos felületek igénytelen gyeppótló, talajtakaró, illetve dísznövénye.

Lángvirág

Szemet gyönyörködtető talajtakaró növény, ami kevés gondozást igényel. Gyakran ültetik sziklakertekbe, parkokba, nem ideális talajkörülmények között is remekül megél. Ha szeretnél a kertedben lenyűgöző, buja színvilágot minimális energiabefektetéssel, ez a te növényed. Nyártól őszig virágzik, a virágok bugavirágzatba tömörülnek és erős illatot árasztanak.

Zsálya

Akár főzéshez használod a leveleit, vagy egyszerűen csak csodálni szeretnéd őket, ez a gyógy- és fűszernövény az egyik legkitartóbb lesz a kertedben. Több éghajlati zónában is megállja a helyét, és majdnem egész évben szüretelhető. Általánosan javasolt vértisztítás, éjszakai izzadás, májpanaszok, légzőszervi betegségek és ideggyengeség esetén.

Címlapkép: Getty Images

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

kert

kertészkedés

növények

szárazság

aszály

szárazságtűrő növények