Kifakadtak a vidéki vendéglátósok: nyitás után dömping és áremelés jön

Bódogh Gabriella   
  Megosztom
Kifakadtak a vidéki vendéglátósok: nyitás után dömping és áremelés jön

Bátran kijelenthetjük, hogy a koronavírus-járvány legnagyobb vesztese a turizmus, vendéglátás ágazat. Sokan, több mint 5 hónapja tartanak zárva, míg mások szerencsésebbek, mert ételkiszállítással még van bevételük. A kormány az ágazatot 50 %-os bértámogatással segíti az alkalmazottak után, ami szinte semmire nem elég, hiszen a másik felét még hozzá kell tenniük. Arról nem esik szó sehol, hogy a létfenntartáshoz is kevés, vagy épp 0 Ft bevétel mellett az üzemeltetéssel kapcsolatos kiadások is ott vannak. A HelloVidék megkeresett több ágazatban dolgozót, hogy megkérdezzük, hogyan vészelik át ezt az időszakot.

Mátraszentimrén a Kemencés Csárdát üzemelteti férjével Sándor-Ötvös Krisztina. A csárda mellett van egy rendezvényszervező cégük a Kaland Akadémia. Az étterem fél éve zárva, a rendezvényszervezés 1 éve szünetel. Sajnos náluk a kiszállítás nem üzemel- legalábbis minimálisan- mivel picike faluban élnek, a turizmusra építkeznének. Mindketten maradtak a szakmában, jövőbeni terveik változatlanok, viszont a tartalékaikat élik fel már hónapok óta.

Ez viszont az eddigi jövedelmüket sajnos nem fedezi. A bértámogatás kevesebb, mint a kedvezményekkel csökkentett befizetendő járulék. Sajnos semmi segítséget nem kapnak, valahogy a kormány elfeledkezett erről a bajba jutott szektorról. Saját erőből próbálják- és hiszik is, hogy sikerül- túlélni és nevelni egészségben, boldogságban a gyermekeiket. Mindezek ellenére várják, hogy kisüssön rájuk a nap és újra szeretettel várják kedves vendégeiket.

Több sörözőt is vezet Bencsik Ildikó EV Mesterszálláson a Fehér ló Sörözőt és Békésszentandráson a Szalon Sörözőt. Ildikó a szakmában tervez maradni, mert úgy gondolja, hogy rájuk később is szükség lesz. Amikor lehetett, rendezvényeket tartott időnként a falu lakosainak és vidékieknek. Személy szerint a megélhetése csak önerőből van, számára semmit nem adott a vészhelyzetre a kormány.

Egy dolgozót megtartott, be van jelentve és kapja a szakmai minimálbért, 3 plusz 2 hónap kötelező foglalkoztatással. A dolgozó munkaügyi támogatott volt, ami lejárt január 31-én. A két hónap kötelező foglalkoztatásra elutasították a bértámogatását, mert nem jár, majd csak áprilistól kérheti. A NAV felé fizetnie kellett az adókat. Egyedül március hónapra kapta meg a Kata mentességet. Bízik a mihamarabbi nyitásban, mert szerinte lesznek vendégek, hiszen alig várják, hogy kinyissanak végre. Az első hullám után is így volt.

Mindenkinek hiányzik a szórakozás, a társaság és a kommunikáció egymás között. Nem vállalt más munkát, addig felújítás volt. Mindig nézi az Operatív törzs beszámolóját, hogy mikor engedik végre dolgozni. Nagyon nehéz időszak ez, családi támogatásokkal éli túl, mert a tartalékokat már felélte. Szerinte a vendéglátóhelyeken is be tudták volna tartani a másfél méteres távolságot, sőt nagyobb higiéniát biztosítottak volna, mint a plazákban, ahol tömörülve vannak az emberek.

Nagyon nehéz lesz újra indulnunk a nulláról, de a dolgozót nem lehet elküldeni, mert nyitásra nem lesz munkavállaló. Elmegy máshova, ahol biztos a megélhetése! Tízmilliós hitelt ajánlott fel a kormány a vállalkozóknak, de sokan visszautasítják, mert csak jobban eladósodnak. Azt sem lehet tudni mi lesz holnap, mire vennék fel?!

- összegez Sándor-Ötvös Krisztina.

A visontai Hatos Sörözőt vezeti Péter Sándorné. Maradt a szakmában, de megfordult a fejében, hogy abbahagyja. Szerencsésnek tartja magát, mert a családból csak ő dolgozik vendéglátásban. Nézett más állásokat is, de mindig eszébe jut, hogyan kezdhetne valahol nyugodtan dolgozni, amikor bizonytalan, hogy meddig maradna ott.

A kőszegi Kékfény Étterem és Pizzéria alkalmazottja Rába Kálmán. Ő maradt és maradni is akar a szakmában. Szerencsés, mert van más bevétele is. Arra mindig figyelt, hogy több lábon álljon, korábban szórólapot terjesztett. Igaz, a család jelenlegi bevétele most csak arra elég, hogy a közüzemi számlákat befizessék, illetve legyen mit enniük. A tartalékok 1/3-át sikeresen felélték. Itt ne milliós tételekre gondoljon senki. Az étterem, ahol dolgozik visszavárja, ez mindenképpen pozitív.

Az ausztriai határtól 2 kilométerre él, ott sincs kolbászból a kerítés, de ott sokkal komolyabb, vissza nem térítendő, szabadfelhasználású támogatásokat biztosított az állam az ágazatban. Ennek köszönhetően a 80 %-os bértámogatás mellé a legtöbb helyen a munkáltatók biztosították a fennmaradó 20 %-ot. Így sok embernek megmaradt az állása. Több Ausztriában dolgozó vendéglátós ismerőse van, simán átvészelik ezt a nehéz időszakot.

Felesége szüleitől vették át 27 év után a sörözőként üzemelő helyiséget Iváncsics Béláék. A 2019-ben alakult fertődi Vörös Róka Söröző és Halsütő Bt. tagjai az átvételt követően hitelt vettek fel a teljes átalakításhoz és bővítették profiljukat, melegétkeztetéssel kezdtek foglalkozni. Az üzlet jól beindult, nyereségesek voltak. A felesége főállásban nevelőszülő, öt gyermeket nevelnek. Béla főállásban csak a vendéglátással foglalkozott. A zárást követően novembertől két alkalmazottól kellett megválniuk és azóta is zárva vannak.

Kiszállításra nincs lehetőségük, mivel sült hekk a profiljuk. A számlák gyűlnek, de eldönthetik, gyerekek vagy a számlák. A helyi országgyűlési képviselővel vette fel a kapcsolatot és a gyorskölcsönnel kapcsolatban kérte a segítségét, közreműködését, de válasz nem érkezett. Nem tudják, hogy ezután hogyan tovább, mert elveszteni az üzletet nem szeretnék. Szó van róla, hogy a 2019-2020-ban alakult vállalkozásoknak is megpróbálnak segíteni. "Erre mikor kerül sor?" - teszi fel a kérdést, majd azt is hozzáteszi: ezt nem tudni. Naivan, de bízik benne. Kitartást kíván minden vendéglátós kollégának!

Kecskeméten üzemelteti a MyThai éttermet Váradi Krisztina. A szakmában maradt. Náluk a zárás előtt is volt házhozszállítás, de november 11. után csak ez maradt. Fenn vannak a Falatozz.hu-n, a Netpincéren és a saját weboldaunkon is lehet online rendelni. Lehetőség van szép kártyával fizetni és az ételt érintésmentes kiszállítással kérni.

Szerencsére nem kellett munkavállalótól megválniuk, inkább átképzés volt, aki eddig pincérkédet megtanult sushizni, aki nem családfenntartó (pl.diákok) velük megbeszélték, hogy kevesebb napot kell jönniük, de a digitális oktatás miatt nem gond nekik sem. Azt mondják sokkal nehezebb igy feldolgozni az anyagot. Várják a nyitást, mert nem kiszállításra vannak berendezkedve, teljesen kaotikus, hogy mikor rendelnek, mikor nem, kell-e futár vagy nem.

Címlapkép: Getty Images

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

vendéglátás

gazdaság