Még most érdemes kiépíteni a napelemes rendszert: fontos változások jönnek a szabályozásban

Babrik Alexandra   
  Megosztom
Még most érdemes kiépíteni a napelemes rendszert: fontos változások jönnek a szabályozásban

A járványhelyzet ellenére folyamatosan zajlott a háztartási méretű naperőművek terjedése hazánkban. Nem csoda, hiszen 2021 januárjától igényelhető otthonfelújítási támogatás napelemes rendszer kiépítésére is alkalmas. Ennek apropóján arra voltunk kíváncsiak, hogyan zajlik egy ilyen rendszer telepítése illetve, miként spórolhatunk vele a villanyszámlánkon. A HelloVidék most Kiss Ernővel, a Magyar Napelem Napkollektor Szövetség elnökével beszélgetett a témáról.

Az ország épp a koronavírus-járvány harmadik hullámával küzd. Így első körben arról kérdeztük Kiss Ernőt, hogy miként befolyásolta az ágazatot a vírushelyzet az elmúlt időszakban. Mint mondta, a betegség természetesen az iparági szereplőket is érintette, illetve az ügyfeleket is.

Sajnos maradtak és maradnak el sorban karanténhelyzet miatt kivitelezések. Sokszor előfordul, hogy elmaradnak helyszíni munkák, mert jelzi az ügyfél, hogy most nem alkalmas mert otthon van a család, a betegség miatt,, ezért tolódnak el munkák. Illetve vannak gondol a szállításokkal is. Kicsit körülményesebb, drágább a fuvarköltség. Érdekes az is , hogy kevés a tengeri konténer, ezért a hajók kevesebb árut tudnak szállítani, ezt az ágazat is érzékeli. Ez azért is rossz, mert nagy a kereslet a napelemes rendszerekre

- mondja a Magyar Napelem Napkollektor Szövetség elnöke, majd hozzáteszi, a napelem bebizonyította, hogy ez a legbiztonságosabb villamosenergia termelő módszer. Emberi üzemeltetéstől, beavatkozástól függetlenül, folyamatosan termel.

A legfrissebb adatok szerint a mikro-, kis- és középvállalkozások, valamint a közintézmények is egyre gyakrabban telepítenek naperőműveket és ma már 65 ezer lakossági felhasználó üzemeltet kisméretű naperőművet. A Nemzeti Energiastratégia célja legalább 200 ezer lakossági napelemes rendszer elérése. Ehhez pedig segítség lehet a 2021 január elsejétől igényelhető otthonfelújítási támogatás is, mely lehetővé teszi, hogy napelemes rendszerek kiépítésére használják fel.

2016-ban történt, hogy megszűnt a KÁT rendszer, ezzel indult el gyakorlatilag egy napelemes roham a kereskedelmi célú napelemek iránt

- meséli Kiss Ernő.

Ma már ott tartunk, hogy hazánkban gyors ütemű fejlődés látható, hiszen az összes napelem kapacitás elérte a 2000 MW-ot. Ezeknek körülbelül az egyharmada háztartási méretű erőművek. Szintén jó hírnek számít, hogy tavaly év végén már körülbelül 85 000 családnak a háztartásában volt napelemes rendszer.

- tette hozzá.

Mint mondja, egy átlag családnak körülbelül 2050 kW-ra rúg az éves villamosenergia felhasználása. Ezek körülbelül egy másfél kW-os napelemes rendszerrel kiválthatók. A piacon jelenleg megtalálhatók lakossági és kisüzemi vállalkozásoknak lévő önfogyasztást csökkentő napelemes kiselemek illetve vannak kereskedelmi célra, nagyobb napelemek, ezek általában 500 kW-tól a néhány MW-ig terjednek.

Mivel sokan élnek a lakásfelújítási támogatással, arról is kérdeztük a szakértőt, hogy milyen költségekkel kell számolnia annak, aki most telepítene napelemes rendszert a napelem megvásárlása illetve, a beszerelés költségeivel együtt.

Egy 1 kW-os napelemes rendszer átlagosan Magyarországon, kb 1100 kW/óra villamosenergiát képes megtermelni, egy ilyen standard napelemes rendszernek a beszerelési költsége kb 350-450 000 Ft. Persze, ha valaki valami különlegeset szeretne, például azok, akik tanyán élnek, akkor lehet, hogy kicsivel magasabb árral kell kalkulálni, de általában ennyire lehet számítani

- magyarázza Kiss Ernő, majd hozzáteszi, vannak emellett fix költségek, mint a tervezési költség. Jó, ha tudjuk, egy 1 kW-os és egy 20 kW-os rendszer tervezése is ugyan annyiba kerül. És vannak még a változó költségek is, hiszen a napelemeknek darabára van, ez időszakonként változhat.

Azt viszont érdemes kihangsúlyozni, hogy minél nagyobb rendszert csinálunk, annál kedvezőbb árakra kell számítani

- emelte ki a szakember.

Az elmúlt időszakban a lakosság számára minden korábbinál egyszerűbbé vált a napelemes rendszerek beszerzése. 2021 januárja óta lehet pályázni az otthonfelújítási támogatásra, amelyet különböző kül- és beltéri munkákra, például napelemek telepítésére lehet fordítani. Viszont a rendszerek kialakítása során idén júliustól új Európai Uniós elvárásoknak kell megfelelni. Arról is kérdeztük a szakembert, hogy mit kell erről tudni annak, aki most vágna bele napelemek kiépítésébe, illetve befolyásolja-e azokat, akik már rendelkeznek napelemekkel

Magyarországon, a mai az szaldó elszámolással kb olyan 8-10 év egy ilyen napelemes rendszer megtérülése, de ha közben valaki igénybe tud venni valamilyen vissza nem térítendő támogatást, mint a családvédelmi támogatások közül a 3 milliós otthonfelújítási támogatás, akkor abból meg tudja valósítani a napelemes rendszerek kiépítését.

Ezáltal még jobb a megtérülése, ráadásul, ha június 30-ig, akik ezt meg tudják építeni, azok még a szaldó elszámolásban tudnak érvényesülni. Később viszont ebben várható változás, idén júliustól bevezetésre kerül egy úgynevezett bruttó elszámolási rendszer

- hívta fel a figyelmet a szövetség elnöke.

Mint mondta, azok, akiknek már megvan a rendszer, azok igénybe tudták venni a szaldó elszámolást. A jövőben viszont, van egy Európai Unió által megszabott kötelezettség, amelyben azt mondják ki, hogy 2023 december 31- ig meg kell szüntetni a különböző állami támogatásoknak a lehetőségét, tehát az a célja a törvényalkotóknak, hogy piaci alapon legyen minden egyes villamosenergia termelés, így például a napelemes is.

A szaldó elszámolás is egyfajta állami támogatás, hiszen támogatást kapnak a felhasználók. Az új szabályozás bevezetésére viszont van még legalább 2-3 év. Ezzel szemben most már néhány vissza nem térítendő támogatás esetében bevezették már az új, úgynevezett bruttó elszámolási rendszert. Ugyan ez a rendszer még nincs teljesen kész, különböző javaslatok viszont már vannak rá, ennek mentén a törvényalkotók fogják kidolgozni a különböző részleteit az új rendszernek. Az Innovációs és Technológiai Minisztériumban folyamatosan zajlik az egyeztetés erről az iparági szereplőkkel a megvalósításról, illetve hogy milyen lehetőségek vannak a bruttó elszámolásra

- fejtette ki az elnök.

Azok, akik most vágnak bele és szeretnének napelemet telepíteni, számos kérdéssel vágnak bele a megvalósításba, ezért arról is kérdeztük a szakembert, hogy egy átlagos teljesítményű napelemes rendszer telepítéséhez körülbelül hány négyzetméterre van szükség. Valamint mire figyeljünk, ha napelemet telepítenénk, hogy történik az igénylés és a beszerelés.

Onnantól kezdve, hogy kitalálja egy család, hogy szeretnének kiépíteni egy napelemes rendszert, érdemes rákeresni a Magya Napelem Napkollektor Szövetség honlapjára. Itt található egy olyan szolgáltatásunk, ahol ingyenesen ajánlatot lehet kérni, van több mint 300 partnervállalatunk, ezek mind minősített vállalkozások. Az ajánlatkéréshez egyetlen egy űrlapot kell kitölteni, ezen lehet feltüntetni az elképzeléseinket, a pontos címet, hogy hol található a ház, megadjuk, hogy kb mekkora tetőfelület áll a rendelkezésre, illetve, hogy milyen villanyórával rendelkezünk. Illetve még nagyon fontos, hogy csatoljuk, mennyi a jelenlegi villamosenergia fogyasztásunk akár forintban vagy kW/órába.

- vázolja Kiss Ernő.

Mint mondja, miután kitöltöttük ezt az adatlapot, a vállalatok közül 5-10 ajánlatot fog tenni, akik a legközelebb találhatók az adott ingatlanhoz. Adnak egy indikatív ajánlatot, amiből kiderül, hogy a projekt mennyi pénzből valósítható meg, ezután az ügyfél a számára legkedvezőbbet kiválasztja, majd egy telefonos egyeztetés után a szakemberek kilátogatnak a helyszínre.

Általában ez úgy működni, hogy a szakemberek felmérik az épületek tetejét, hogy mekkora területen mennyi napelemet lehet elhelyezni. Ez azért fontos, mert a szakemberek igyekeznek minden területet felhasználni, hiszen sokkal gazdaságosabb, ha az egész tetőfelületen elhelyeznek napelemeket. Egy darab napelem átlagos teljesítménye olyan 280-320 W körül van. Ebből, ha veszünk három panelt akkor durván megvan 1 kW. Egy-egy ilyen napelem az kb 1,8 nm2 területet foglal el (1 méter széles, 180 xm magas). Vannak persze picit kisebb és nagyobb méretek is, ez az átlagos méretarány. Ezzel lehet kalkulálni. Ezek a panelek villamosenergiát képese gyártani, de létezik napkollektor is, amellyel termikusan hasznosítjuk a nap sugárzási energiáját

- magyarázza a szakember, majd hozzáteszi, itt lehet pontosítani a számokat, méreteket, és a végösszeget is. Majd miután megállapodtak, véglegesítik a szerződést.

Fontos pontként emelte ki, ha valaki vissza nem térítendő támogatást akar igénybe venni, mint az otthonfelújítási támogatás, akkor figyelembe kell venni azt is, hogy utófinanszírozás történik. Tehát előre ki kell fizetni a napelemes rendszerre az összeget, hiszen a támogatást nem előre, hanem utólag kapja majd az igénylő.

A pénzügyek mentén még fontos megemlíteni, hogy a napelemes rendszer kiépítésénél úgy működik, hogy a kivitelező felvesz egy bizonyos összegű előleget, ezután elindul a tervezés, engedélyeztetés folyamata, ami úgy néz ki, hogy a villamos szakember benyújt az áramszolgáltatónak, az ügyfél nevében egy igénybejelentést, amire legkésőbb 30 napon belül kell, hogy kapjunk választ. Ezután a szolgáltatótól kapunk egy tájékoztatót, hogy milyen feltételekkel lehet napelemes rendszereket létesíteni az adott ingatlanon, hiszen a hálózatot megvizsgálják. Ha megtörtént a tájékoztatás, hogy milyen típusú rendszert építhetünk ki, akkor utána tudjuk beadni a csatlakozási tervet és megkezdhetik a szakemberek a telepítést. Általában egy családi házas napelemes telepítést egy nap alatt meg lehet valósítani. Ezután megtörténik az átadás, végül a maradék összeget pedig a tulajdonos kifizeti a kivitelezőnek

- magyarázta az elnök, majd hozzátette, a rendszert a szakemberek természetesen beüzemelik, utána pedig megtörténik az úgynevezett készre jelentés, amit be kell jelenteni az áramszolgáltatónak. Ezután az áramszolgáltató kimegy a helyszínre és lecserélni a mérőórát. Innentől kezdve pedig a ház egy egy új mérőt fog kapni, ami méri a visszatáplált villamosenergiát és a felhasznált villamosenergiát is. Értelem szerűen pedig csak a különbözetez kell majd kifizetni a tulajdonosnak.

Egyet érdemes viszont tudni, hogy a napelemes rendszer nem mindent táplál rögtön vissza a hálózatba, hanem, ami a házban működik hűtőszekrény, villanybojler azt üzemelteti, tehát csak a különbözetet táplálja vissza a hálózatba

- tette hozzá a szakember.

További érdekességként még kiemelte azt is, hogy a napelemes rendszereknél pontosan tervezhető a villamosenergia termelése. Nem időjárásfüggő, sokkal inkább napszak függő. A polikristályos napelemek például szórt fényben is termelnek tehát attól, mert borult az ég a napelemek még képesek termelni. Természetesen kisebb mennyiséget, de tudnak. Mint mondta a termelés szempontjából a május a legerősebb hónap, a rendszerek ebben a hónapban termelik a legtöbb energiát, a leggyengébb hónapnak pedig a január számít, ilyenkor termelik a legkevesebbet.

Címlapkép: Getty Images

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

napelem

napelemek

napelemes rendszer

napelemes rendszerek

magyar napelem napkollektor szövetség

napelem telepítés

otthonfelújítási támogatás

felújítási támogatás