Ugrik a home office a pandémia után? Erre számíthatnak a vidéken dolgozók

Bódogh Gabriella   
  Megosztom
Ugrik a home office a pandémia után? Erre számíthatnak a vidéken dolgozók

A Covid 19 járvány tavaszi berobbanásakor, az egyedüli biztonságos módja, mellyel működhettek tovább a vállalatok szellemi munkakörökben, a home office volt. A fővárosban sokkal jobban elfogadottabb volt a home office, mint vidéken, mert a legtöbb cégvezető gondolkodásában úri kiváltságnak számított az otthoni munkavégzés. Az első hullám lefutását követően rájöttek, hogy mégiscsak lehet hatékonyan működtetni a vállalatokat anélkül, hogy bent ülne a kolléga az irodában. Most a 2. hullámnál pedig csak annyi a dolguk, hogy a bevezetett szokásokat újra alkalmazzák. A HelloVidék megkeresett pár HR tanácsadót és munkapszichológust, hogy mennyire gördülékenyen alkalmazzák és vajon tervezik-e a pandémiás helyzet után is megtartani az új foglalkoztatási formát.

A pandémiás helyzet nem kímél egy iparágat sem, mindenkit másképp érint, viszont egyáltalán nem mindegy, hogyan reagál egy cég vezetősége. A kormányzat is felismerte a távoli munkavégzés alkalmazásának lehetőségét, így nem is olyan régen rendeletben bevezették, hogy a vállalatok havi szinten támogathatják otthonról dolgozó kollégáik megnövekedett kiadásait.

A dél-alföldi régióban működő műanyagipari vállalatnál H. Ilona HR tanácsadó szerint az első hullám lefutását követően kollégái alig várták a nyáron, hogy bemehessenek az irodába. Munkahelyi közösségükre jellemző a jó légkör és az összeszokott csapatmunka. Ennek okán nem számított extrémnek, hogy újra egy légkörben akartak dolgozni.

Tapasztalataik szerint az irodában történő, akár részleges munkavégzés jelentősen javítja az információk áramlását és a teljesítményt is, viszont a járványügyi intézkedésekre is fokozott figyelemmel kell lenni. Élethelyzetükből adódóan most a 2. hullám idején a kollégáikra bízták a bejárást, de minimum 70 %-uk inkább bejár. Úgy gondolja, ha elmúlik a járvány később sem lesz 100 %-ban home office munkavégzés, hanem visszatérnek az irodai munkához.

A közép- dunántúli régiós székhelyű autóipari vállalatnak is gyorsan alkalmazkodnia kellett a tavaszi hullám idején. P. István HR tanácsadó elmondása alapján szellemi munkakörben dolgozó kollégái júniusban vissza sem álltak irodai munkára. Most gondolkodnak a rotációs alapú bevezetésén azoknál a munkaköröknél, ahol ez megoldható.

A dél-dunántúli régióban üzemelő élelmiszeripari termékeket gyártó cégnél B. Boglárka HR vezető által megosztott információk alapján szervezetükben lettek olyan munkakörök, amik teljesen átálltak home office-ra és vannak olyan munkaköreik is, amik 90 %-ban otthonról végezhetőek, - havi 1-2 megbeszélés van, amire be kell menni a kollegáknak. Munkakörönként felmérték a home office/személyes jelenlét arányát és ez alapján mennek tovább. Nemcsak a 2. hullám idején, hanem hosszabb távon is szeretnék fenntartani az otthoni munkavégzést.

Egy szabadúszó, vidéki cégeknél üzleti angol nyelvoktatással foglalkozó J. Krisztina EV osztotta meg velünk, hogy az első hullám idején rugalmas volt a vállalkozásoknál az online oktatás, de akkor sem változott a helyzet, mikor lazultak a korlátozások. Úgy gondolja, hogy a jövőben is megmarad az online oktatás a pandémiás helyzet nélkül is.

Független HR tanácsadói véleményt is fontosnak tartottunk, ebből adódóan felvettük a kapcsolatot Fetter Valéria interim HR vezető, vállalati HR tanácsadóval, aki elsősorban Baranya-Tolna-Bács-Kiskun megyei cégekkel van kapcsolatban. Fetter Valéria meglátása szerint a 2. hullám kezelésekor már gördülékenyebben veszik az akadályokat a vállalkozások. Az első hullám idején még előfordult, hogy kevésbé vették komolyan a Covid 19-et, de a járvány 2. hulláma már sokkal intenzívebben érezteti a hatását a mindennapokban.

Egyre több munkahelyen felüti a fejét a Covid és abból az okból, hogy a vállalat árbevételére nehogy negatív hatást gyakoroljon a vírus, sokkal inkább elterjedtebb a home office alkalmazása. Azoknál a vállalatoknál, ahol az első hullám idején nem engedték a cégvezetőség hozzáállása miatt az otthoni munkát, ott is engedélyezték, mert tartanak attól, hogy a kulcsemberek kórházba vagy tartósan karanténba kerülnek.

Amennyiben a Covid járvány véget ér nehéz megjósolni, hogy megtartják-e a home office-t. Különbséget kell tenni aközött, hogy a cég menedzsmentjének milyen a szemlélete és abban, hogy mennyire innovatív módon gondolkodnak. Elképzelhető, hogy sokan nyitottak lesznek a home office-ra és felismerik, hogy sokkal hatékonyabban lehet elvégezni nyugodt, otthoni körülmények között bizonyos feladattípusokat.

Pénzügy, számviteli, IT, marketing és HR területen el tudja képzelni, hogy a heti 1-2 napot engedélyezni fognak opcionálisan, a dolgozókkal egyeztetve. Az állami cégeknél és konzervatívabb módon működő munkahelyeken biztos, hogy vissza fognak térni a munkahelyi környezetbe. A cégek szembesültek vele, hogy alternatív módon is lehet kis- és középvállalatokat, sőt nagyvállalatokat is üzemeltetni és azt veszik észre, hogy működik az új munkamódszer, de erre kényszerítő hatásként a járvány vette rá a cégeket.

Az otthoni munkavégzésnek pszichológiai szempontból is jelentősége van, ebből adódóan megkerestük Farkas Juditot, PsyOn Vállalatfejlesztési Tanácsadó Bt. munkapszichológusát, hogy a velük együttműködő vállalatoknál hogyan alakult az otthoni munka. Farkas Judit meglátása szerint a cégeik többsége nyáron sem tért vissza az irodába, megtartották a home office-t, akik pedig mégis bejártak az irodába, ők rotációs jelleggel - mindig ugyanazokkal találkoztak, és két nap/hétre mentek csak be.

Szeptemberben látták, hogy értekezletekre, sőt csoportépítőkre kezdték visszahívni a dolgozókat, amikre kollégáik kevéssé jól reagáltak. Tavasszal elég jól kialakultak a rutinok, amiket most is sikeresen megtartanak. Ezt az információt kb.30-35 cég visszajelzései alapján tudja megosztani, de vannak közöttük gyártók és szolgáltatók is. Jelenleg aki nem home office-ban dolgozik, az érintésmentes megoldásokat keresik a HR folyamatokban is.

Címlapkép: Getty Images

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

home office

munka

otthoni munkavégzés

hr

karrier

munkavállalás

atipikus foglalkoztatás