Szűz országrészt hódítana meg az amerikai kávémulti: ezek a láncok terjeszkednek a magyar vidéken

HelloVidék   
  Megosztom
Szűz országrészt hódítana meg az amerikai kávémulti: ezek a láncok terjeszkednek a magyar vidéken

Frissen robbant be a hír, hogy három új kávézót is nyit a Starbucks Magyarországon, kettőt Budapesten, egyet Székesfehérváron. Az amerikai kávéóriás vidéki terjeszkedése már várható volt – eddig ugyanis alig voltak jelen vidéken, miközben a többi nagy kávéházlánc már megcélozta legalább a megyeszékhelyeket. Van olyan kávéházlánc is viszont, amely az egész országban jelen van. Az árak azonban sehol nem alacsonyak – egy lattéért akár 1600 forintot is elkérnek a Costában, miközben a baristák fizetése nem kiemelkedő. Itt a nagy kávéházlánc körkép!

A Starbucks az Egyesült Államok legnépszerűbb kávézója – Californiától New Yorkig gyakorlatilag minden városban találunk egy-egy kávéházat, a nagyvárosokban majdnem minden sarkon. A seattle-i központú lánc legtöbb kávézója a tengerentúlon van (több mint tízezer), de már világszinten is több ezer kávézóval találkozhatunk. Magyarországra 2010-ben érkezett meg a lánc, jelenleg 23 kávéháza van, s kb 400-an dolgoznak a hazai Starbucks kávézókban. A legtöbb kávézó Budapesten található, noha a vidéki expanziót már korábban meghirdette a lánc. A teljes országos lefedettségre viszont még várni kell.

Ennek apropóján most megvizsgáltuk, hogy a nagy kávéházláncok mennyi kávézót üzemeltetnek Budapesten és a vidéki városokban. A legnagyobb hazai láncokat néztük meg, amelynek a weboldala alapapján összehasonlítottuk a kávézók elhelyezkedését. Az alábbi láncokat néztük meg:

  • Café Frei
  • Coffeshop Company
  • Costa Coffee
  • Starbucks

Vannak persze itthon más kávéházak is, amelyek épp most építik ki a hazai láncot – ilyen például a California vagy a Madal, ezek azonban kizárólag Budapesten vannak jelen, és kávézóik száma még ott sem éri el a tízet. Mi most a legnagyobbakat vettük figyelembe.

Kávéház - még mindig a pestiek hóbortja?

Nem meglepő, hogy a vizsgált láncok mindegyike Budapesten üzemelteti a legtöbb kávézót. A számbeli megoszlások közti különbség viszont tetemes – míg Budapesten a 4 lánc összesen 71 kávézót üzemeltet, addig a megyei átlag kb. 2, míg több megyében – így Veszprém- vagy Tolna megyében egyáltalán nem találunk egyet sem a fenti láncok kávézóiból. Bár a legtöbb megyében van egy-egy kávéház a fentiek közül, az már kevésbé jellemző, hogy megyénként kiélezett a verseny köztük – általában 1 vagy két lánc üzemeltet kávézót megyénként.

Az sem meglepő, hogy a megyéken belül a megyeszékhelyek, valamint a nagyvárosok dominálnak. Debrecenben például két Starbucks kávézó, két Frei kávéház, és egy Costa kávézó is található, a Coffeshop Company azonban nem létesített ott kávéházat. A Starbucks nyitása nem meglepő, eddig ugyanis csak a két debreceni mellett Szegeden volt egy kávéház, ez egészül majd ki a székesfehérvári egységgel. A Coffeshop Company esetén is elmondható, hogy több kávéháza van vidéken (10), míg a budapesti kávéházszám meglepően alacsony (7). A Costa sem tulajdonított nagy jelentőséget eddig a vidéki városoknak, 24 budapesti és 1 budaörsi kávéháza mellett mindössze 4 vidéki városban fogyaszthatjuk a brit lánc termékeit.

A vidék abszolút ura a Café Frei: a riporter nevével fémjelzett, egzotikus kávékat forgalmazó lánc 20 budapesti kávéháza mellett 22 vidéki egységgel büszkélkedhet, olyan városokban is, ahol a konkurensek minden bizonnyal még jó ideig nem lesznek jelen. A nagyvárosok és megyeszékhelyek mellett találhatunk Frei kávézót például Szécsényben is, ezzel a vizsgált kávéházak közül egyedül ők vannak jelen Nográdban. Hasonló a helyzet Egerben és Komárom-Esztergom megyében (Tatabánya) is – a Café Frei itt is egyeduralkodó.

Nem magyar pénztárcának való

Az egyes láncok országos lefedettségének okai egyszerűek: nem meglepő, hogy a Starbucks és a Costa Coffee leginkább Budapestre koncentrál, ezen kávézók kínálatában ugyanis meglehetősen borsos árú kávékat találhatunk. A Starbucks, bár nem teszi közzé weboldalán az árakat, tapasztaltuk, hogy az egyes kávék és egyéb italok 500-1500 forintért kaphatóak. A legolcsóbb opció az egyszerű espresso, de a meglehetősen széles kínálatból (16 féle kávéital és egyéb italok – jeges üdítők, forró csokoládék, 12 féle tea) nem ritka az ezer forint fölötti ár. Bár a jövedelmi különbségek jelentősek az Egyesült Államok és Magyarország között, a Starbucks kávék árai nem térnek el olyan nagy mértékben.

A Costa Coffee weboldalán árakkal együtt is láthatjuk a kínálatot – ott sem sokkal olcsóbb a kávé. Egy espresso 550 forinttól kezdődik, de a latte árai 800 és 1100 forint között mozognak, a forró csokoládét kb.1600 forintért kínálják, míg a speciális karácsonyi latték árai 1400 forinttól kezdődnek.

Nem véletlen a Café Frei vidéki egyeduralma – egyes kisebb városokban minden bizonnyal alacsonyabb a kereslet az 1000 forintba kerülő, hagyományos kávék iránt, a Café Frei kávékínálatának ára 300-600 forint közötti tartományban mozog. Természetesen itt is találhatunk drágább kávékat, 1000 forint fölött azonban riktán kell fizetnünk egy-egy kávéért. A Frei más tekintetben is különbözik a többi kávézótól, kínálatában ugyanis a különlegességekre épít. Az itallapon földrészek, tájegységek szerint csoportosítják kávékat (vannak például olasz, arab, de sarkvidéki kávékülönlegességek is), minden csoportban 8-10 kéváfajtával.

Természetesen a széles kínálat és alacsony ár nem jelenti azt, hogy a minőség is jobb, mint ahogy a magasabb árnál sem mondhatjuk el ugyanezt, sokakat azonban eltántoríthat az 1000 forintos ár egy kávéért. Főleg az alacsonyabb átlagjövedelmű régiókban igaz ez, valamint azokban a városokban, amelyek nem számítanak kiemelt turistacélpontnak. Egy-egy neves márka, mint a brit Costa vagy az amerikai Starbucks ugyanis a világon mindenhol ismertek, ezért minden bizonnyal forgalmuk jelentős részét a külföldiek fogyasztása teszi ki.

Nem fizetik túl a baristákat

A magas árak ugyanakkor nem társulnak álomfizetéssel. A Pénzcentrum korábban utánajárt, hogy mennyit keres egy barista a Costa Coffeeban. Egy kezdő kávékészítő nettó 160 ezer forintra számíthat, amelyhez nem elvárt a tapasztalat sem, angolul azonban társalgási szinten tudni kell. Pár éve ez még jó fizetésnek számított, ma már kb. 50 ezer forinttal marad el a nettó átlagifzetéstől. Minden bizonnyal hasonló bérekkel dolgoznak a konkurensek is.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

gasztro

kávézó

kávé

vidék

espresso

latte

debrecen

budapest

miskolc

szeged

székesfehérvár