Jelenleg még a magyar GDP-nek csak egy alacsony hányadát adja a védelmi ipar, ez azonban hamarosan megváltozhat – jelentette ki Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter a Hungarian Defense Industry Summit hadiipari konferencián.
Szerző(k): Vermes ÁdámA német Dynamite Nobel Defense Kaposváron hoz létre egy védelmi kutató központot, amellyel a magyar haderőt támogatják.
Szerző(k): Vermes ÁdámSzalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter az Economxnak adott interjújában kiemelte, hogy akik azt hitték, eljött az örök béke kora, azok az ukrajnai háború miatt ma már szintén a hadsereg megerősítésének szükségességéről beszélnek.
Szerző(k): Vermes ÁdámPalkovics László korábbi innovációs és technológiai miniszter az Economxnak adott interjújában elmondta, hogy a védelemiparban létrejövő beruházásokból a magyar vállalatok többféleképpen is profitálhatnak. Az N7 Holding vezérigazgatója a május 10-ei Defence Industry Summit hadiipari konferencia kapcsán arról is beszélt, hogy a hazai védelmi ipar fejlődésében és a technológiai innovációk bevezetésében kiemelt szerepe volt a külföldi piacvezető cégekkel történő együttműködéseknek.
Szerző(k): Vermes Ádám