A bajba került német tőzsdei cég, a Wirecard a jelek szerint éveken keresztül komoly veszteségeket termelt európai és amerikai tevékenységén, márpedig ez jelentősen megnehezítheti azt, hogy a cég botrányban nem érintett részeit értékesíteni lehessen - írja a Financial Times. A német, fizetési rendszerek üzemeltetésével foglalkozó, a DAX indexben is szereplő cég múlt hónapban jelentett csődöt, miután kiderült, hogy hiányzik, 1,9 milliárd eurója, amely eddig szerepelt a könyvekben, s nagy valószínűséggel ez a pénz soha nem is létezett. A Wirecard hosszú éveken keresztül sikeres cégnek festette le magát a befektetők előtt, s azt állította nyereséges alaptevékenysége.

Az Ernst & Young által auditált jelentéseiben 2016 és 2018 között azt állította magáról a társaság, hogy üzemi eredményhányada eléri a 22 százalékot (azaz 22 cent profitot csinál minden egy eurónyi árbevételéből) és hogy ebben az időszakban éves eredménye majdnem kétszeresére, 439 millió euróra emelkedett. Befektetőinek azt ígérte a menedzsment, hogy 2025-ig nyeresége megötszöröződhet.

Nyereség csak papíron

A gond csak az, hogy ez a nyereség valójában csak papíron létezett, legalábbis ez derül ki a KPMG nevű könyvvizsgáló cég jelentésének összefoglalásából. A KPMG-től az átvilágítást maga a Wirecard rendelte meg, miután komoly kétségek merültek fel a számviteli gyakorlatával kapcsolatban. A jelentés szerint a Wirecard belső adatai jól mutatják, hogy fő üzleti tevékenységük, a fizetési rendszer üzemeltetése Európában, illetve a hitelkártya kibocsátás Észak-Amerikában és Európában, sokkal rosszabbul teljesített, mint korábban sejthető volt. A lap szerint ugyanis ezek évről évre egyre nagyobb veszteséget termeltek, miközben papíron ezek termelték a cég profitjának felét és tették ki lebonyolított tranzakciónak kétharmadát.

A Wirecard 2018-ban, abban az évben, amikor a DAX indexből kikerülő Commerzbank helyett részvényei bekerültek a vezető német tőzsdemutató kosarában, a valóságban alaptevékenységén 74 millió eurónyi veszteséget hozott össze, egy évvel korábban még csak 3 milliónyit - áll a KPMG jelentésében a lap szerint. Ezt azonban elfedték kiszervezett tevékenységein állítólag Ázsiában keletkezett nyereségei. Az ázsiai országokban a cég elmondása szerint harmadik félne keresztül bonyolította a tranzakciókat, mivel ott nem rendelkezett a szükséges felügyeleti és működési engedélyekkel.

Ezek a kiszervezett üzletágak állnak egyébként az egész botrány középpontjában. A Wirecard a múlt hónapban figyelmeztette a befektetőit, hogy partnercége talán nem is az ő javára járt el bizonyos tranzakciókban és tevékenysége esetleg tévesen lett a befektetők számára bemutatva.

A KPMG jelentésének nyilvános változata szerint (amely nem tartalmazza azt az összefoglalót, amelyről az FT írt) a kiszervezett tevékenységek hozták elvileg a Wirecard profitjának oroszlánrészét.

A rendőrség is bekapcsolódott

A brit lap szerint, amely egyébként az egész botrányt kirobbantotta, amikor először írtak arról, hogy három gyanús hátterű ázsiai cég hozza a Wirecard nyereségének a döntő hányadát, Markus Braun vezérigazgató azt mondta elemzőknek, ez egyszerűen nem igaz. Braun egyébként nemrég önként feladta magát a rendőrségen, amikor arról értesült, hogy letartóztatási parancsot adtak ki ellene. Ugyanaznap adtak ki letartóztatási parancsot a cég 40 éves működésért felelős igazgatója, Jan Marsalek ellen is, ő azonban egyelőre eltűnt. Bár két napja a Reuters Fülöp-szigeteki forrásokra hivatkozva azt állította, Marsalek beutazott az országba, a hatóságok ezt cáfolták.

A fő tevékenység veszteségessége komoly kihívás elé állítja a cég élére kinevezett adminisztrátort, Michael Jaffét. A megmaradt üzletágak értékesítése már csak azért is lenne fontos, mivel a Wirecard értékét elvileg ezek adják nagyobb vagyonelemek hiányába. Azonban ha a helyzet nem rendeződik, akkor az ügyfelek elég gyorsan átpártolhatnak más versenytársakhoz, s ekkor a cégnek már tényleg semmilyen vagyona nem marad. Ez pedig az ellenük folyó kártérítési eljárásokat is értelmetlenné teheti.

A múlt héten Jaffé még azt mondta, hogy számos érdeklődővel folynak tárgyalások az üzletágak megvásárlásáról. A Deutsche Bank is jelezte, hogy hajlandó lenne pénzügyi segítséget nyújtani a Wirecard Banknak, a cég hitelezéssel foglalkozó leányának, amely még nem áll csődeljárás alatt. De érdeklődésüket fejezték ki a fizetési szolgáltatásokat lebonyolító üzletág iránt is.

Még több turpisság derülhet ki

Olaf Scholz német pénzügyminiszter vasárnap úgy nyilatkozott, amit eddig láttunk a Wirecard-ügyben, az csak a jéghegy csúcsa. Szerinte valószínűleg még több dolog fog kiderülni ezzel kapcsolatban.

Az ügy mindenesetre rettenetesen kínos a német pénzügyi felügyelet, a BaFin számára. Bár a Wirecard cégei közül csak a Wirecard Bank tartozott a közvetlen felügyeletük alá, azonban mégiscsak az orruk előtt bontakozott ki az elmúlt évek legnagyobb csalási ügye, amely egy nyilvánosan jegyzett, tőzsdére bevezetett társaságnál történt. Ráadásul mindezt úgy, hogy első körben az ügyről beszámoló Financial Timesos újságírók ellen indítottak eljárást tiltott piacbefolyásolás gyanúja miatt. Másfél évvel ezelőtt ugyanis a Wirecard úgy védekezett a brit lap munkatársainak felvetései ellen, hogy azok hazugságok, amelyek terjesztése a cég részvényeit shortoló befektetők érdeke, akik vélhetően tudtak az FT-ben megjelenő anyagokról.

A BaFin imidzse ráadásul nemzetközi felügyeleti körökben is elég jó volt. A szektort ismerő forrásaink szerint a nemzetközi találkozókon a németeket tartotta mindenki a leginkább szőrszálhasogató, legszigorúbb nemzeti felügyeletnek az Unión belül, s ők igyekeztek is ennek megfelelően viselkedni.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!