Ha nyitásra is azok az árfolyamok lesznek, mint a nyitás előtti kereskedésben kedden, akkor az amerikai közösségi médiacégek értéke jó 100 milliárd dollárral csökkenhet egy nap leforgása alatt a Snap csalódást keltő bejelentése nyomán.

Az eladási hullámot tegnap a zárás utáni kereskedésben nem is a Snap üzleti várakozásai várakozás váltották ki. Ezek szerint a gazdasági környezet az elmúlt egy hónap során sokkal gyorsabban romlott a korábban vártnál, s emiatt a korábban előrejelzett sáv alsó szélén teljesülhet csak majd a cég második negyedéves EBITDA és nyereségterve.

A Reuters szerint a cég vezérigazgatója az alkalmazottaknak azt írta: idén egy csomó problémájuk van, lassítani fogják az új alkalmazottak felvételének ütemét. Sok más céghez hasonlóan, a társaságnak meg kell küzdenie az emelkedő infláció és kamatok okozta problémákkal, az ellátási láncokban keletkezett gondokkal, a technológiai platformokat övező szabályozások szigorításával, az ukrán háború hatásaival és sok más egyéb problémával. A múlt hónapban a Snap a második negyedévre még a tavalyi év hasonló időszakához képest 20-25 százalékos eredménynövekedést várt.

Kép: Pixabay

A Bloomberg szerint elemzők arra hívták fel a figyelmet, hogy a cég gazdasági környezetre tett negatív megjegyzései annak fényében voltak különösen kiábrándítóak, hogy április végén még azt mondták, üzletük 30 százalékos bővülést mutat.

Ha a mai tőzsdenyitás előtti árak maradnak, akkor a Snap részvényeinek árfolyama két nap alatt 29 százalékot esne. Ezzel a vállalat értéke 11,4 milliárd dollárral lehet kevesebb, s ha figyelembe vesszük a Facebook tulajdonos Meta, a Google tulajdonos Alphabet, a Twitter és a Pinterest várható áresését, akkor a szektor részvényesei egy nap alatt lehetnek szegényebbek az említett 100 milliárd dolláros összeggel.

Piaci elemzők szerint az eladási hullámban ugyan a Snapnak nagy szerepe van, azonban inkább az egész makrogazdasági környezetnek szól. A befektetők attól félnek, hogy a gazdasági növekedés lassulása a digitális hirdetési piacot a vártnál erősebben érintheti.

Most merre tovább?

Pontszám szempontjából az S&P 500-as amerikai részvényindex a napokban elég kritikus ponton tartózkodik. A január eleji 4796 pontos csúcsához képest múlt csütörtökre 3900 pontra esett a mutató és onnan igyekszik talpra állni.

A múlt csütörtökig bemutatott esés mértéke záróárakat tekintve 18,7 százalékos volt, azaz csak egy hajszál választja el a 20 százalékos mértéktől, amit medvepiacnak szokás nevezni (a technológiai cégeket tömörítő Nasdaq már rég túl van ezen). Ebben az évezredben az S&P 500 mindössze 3 medvepiacot élt át eddig, s abból a legenyhébb is, a Covid miatt 2020 tavaszán kialakult is 33 százalékos zuhanást hozott az indexben.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!