Egy rakás neves és a piacon nagy súllyal rendelkező befektető kifejezetten optimistává vált a részvények várható teljesítményével kapcsolatban az elmúlt hónap brutális eladási hullámát követően - írja összefoglalójában a Reuters. A világ legnagyobb vagyonkezelője a Blackrock International Inc. és a milliárdos befektető William Ackman is pozitívan nyilatkozott a tőzsde várható kilátásairól, miután a Fed soha nem látott mértékű élénkítésbe kezdett, s az amerikai törvényhozás rábólintott egy 2200 milliárd dollár értékű ösztönzőcsomagra.

Ezt még segíthette is Donald Trump elnök bizakodó megszólalása, amely szerint az Egyesült Államokban heteken belül újra beindulhat a munka, s erre nem kell hónapokat várni. Olyan emelkedés indult meg a piacon, amely során a Dow Jones Ipari Átlag 1938 óta nem látott mértékben emelkedett egy hét leforgása alatt.

Sokan óva intenek a visszatéréstől

Azonban jócskán maradtak olyan befektetők közgazdászok és stratégák is, akik óva intenek attól, hogy most valaki visszatérjen a részvénypiacra. Szerintük ugyanis egyelőre nem látni, hogy mikor sikerül végre ellenőrzés alá vonni a koronavírus járvány terjedését.

Az emberek próbálják  eltalálni a mélypontot, s ez jellemző egy medvepiac korai fázisában, amikor az emberek még reménykednek. Egy bikapiac azonban jellemzően a teljes reménytelenséggel kezdődik, amikor már meghalt a remény - mondta Richard Bernstein, a róla elnevezett tanácsadócég vezetője a hírügynökségnek. Ő az adatokban hisz, s arra vár, hogy a javuló fundamentális adatok a totális reményvesztettséggel párosuljanak. Emlékeztetett arra, hogy a 2009-ben indult bikapiac kezdetén a befektetők nem hitték el, hogy az tényleg valósi.

Lehet, hogy a visszapattanás már meg is történt?

Miután hatalmas esést élt át a Dow Jones Industrial Index, a múlt héten 20 százalékkal emelkedett, ami egyes definíciók szerint megfelelne a bikapiac fogalmának, azonban ezt kiemelt óvatossággal kell kezelni. A Bank of America elemzői pénteken például azt állították, hogy a befektetők pozicionáltságát mérő bull/bear indikátoruk a maximális pesszimizmust tükröző állapotba került, ami jó előjel egy visszapattanáshoz. Azonban könnyen lehet, hogy a visszapattanás már meg is történt - írja az összefoglaló.

Ackman eközben azt írta a befektetőinek, hogy lezárta a hitelpiaci hedge-einek jelentős részét, s az így felszabaduló tőkét új részvény vételi pozíciók nyitására fordította, miután egyre inkább pozitívan látja a részvény- és a hitelpiacok kilátásait. A Credit Suisse szerint érdemes lehet idejekorán lépni, semmint arra várni, amíg jól láthatóvá válik a piaci mélypont, eközben a BlackRoock Investment Institute azt állítja, hogy komoly értéket teremtett az eladási hullám a hosszabb távú befektetőknek.

Az ötletszerű korlátozások is ártanak

A mostani felállásban a befektetők egy része abban reménykedik, hogy a munka minél hamarabbi beindulása jót tehet az amerikai gazdaságnak. Az egészségügyi szakértők szerint azonban az, hogy a különböző államok ötletszerűen vezetik be a korlátozásokat, valamint a Fehér Ház nagyot késlekedő reakciói egyaránt rontanak a koronavírus helyzeten.

Azoknak, akik egy kevésbé szigorú eljárásrendet sürgetnek, fogalmuk sincs arról, milyen lehet egy teljes erejéből tomboló járvány gazdasági és társadalmi hatása - írta a Reutersnek Steven Riley, a londoni Imperial College járványügyi szakértője. Annak a lehetősége, hogy a koronavírus járvány újra súlyosbodik, amint a gazdaságot korlátozó intézkedések feloldásra kerülnek, nagyon komoly pénzügyi válságot okozhat - állítja a Fathom Consulting nevű tanácsadócég.

Edward Moya, az OANDA nevű devizakereskedő cég szakértője szerint minél tovább nem dolgoznak az emberek, annál súlyosabb lesz a válság hatása.

A részvénypiac nagyon volatilis volt az elmúlt hetekben, s a múlt heti megpattanásban egy technikai tényező is szerepet játszhatott. Ez pedig az, hogy a portfóliókon belül a zuhanás hatására nagyon lecsökkent a részvények aránya a kötvények javára. Emiatt sokan a portfóliók újrasúlyozására kényszerültek, ami masszív részvényvásárlásokat eredményezett - írja az elemzés.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!