Az OTP Bank Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján publikált, nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok (IFRS) szerinti jelentése alapján a bankcsoport korrigált konszolidált adózott eredménye 82,2 milliárd forint volt a második negyedévben, 158 százalékkal magasabb az előző negyedévinél, és 27 százalékkal kevesebb az egy évvel ezelőttinél.

A piaci elemzők 68 milliárd forintos adózás utáni, illetve 69,4 milliárd forintos korrigált eredményt vártak.

Az OTP vezetése továbbra sem adott részletes eredmény-előrejelzést, miután májusban a járvány gazdasági hatásai miatt visszavonta éves prognózisát. A jelentésben azt írták, a járványhelyzet időbeli lefutása, valamint a világgazdaság helyreállásának üteme jelen helyzetben csak rendkívül nagy bizonytalansággal ítélhető meg.

A menedzsment elkötelezett, hogy 2020 után olyan nagyságrendű osztalékot fizessen, ami a részvényeseket kompenzálja a 2019. év után eredetileg kifizetni javasolt 69,44 milliárd forintnyi, ám a szabályozói elvárások miatt elmaradó osztalék után is.

A negyedéves egy részvényre jutó eredmény a korrigálatlan adózott eredményből 301 forint, a féléves eredmény alapján 285 forint volt, szemben az egy évvel korábbi 402, illetve 678 forinttal.

A csoport összes bevétele 284,2 milliárd forintot tett ki a második negyedévben, ami csaknem megegyezik az előző negyedév 283,9 milliárd forintos összegével, és 10 százalékkal meghaladja az egy évvel korábbit. Az első hat havi bevételek az egy évvel korábbihoz képest 14 százalékkal 568 milliárd forintra nőttek.

A nettó kamatbevétel 194,5 milliárd forint volt, 3 százalékkal kevesebb az előző negyedévinél, és 14 százalékkal több az egy évvel korábbinál. A nettó díjak és jutalékok 66,6 milliárd forintot tettek ki, ez 4 százalékkal kevesebb az előző negyedévinél, és szinte megegyezik az egy évvel korábbival.

A működési kiadások 2 százalékkal mérséklődtek az előző negyedévhez képest, és 13 százalékkal emelkedtek egy év alatt, mintegy 153 milliárd forintot tettek ki az idei második negyedévben.

A működési eredmény 131 milliárd forint lett, az előző negyedévit 3 százalékkal, az egy évvel korábbit 6 százalékkal haladta meg.

A bank mérlegfőösszege negyedéves szinten 68 milliárd forinttal mérséklődött, 21 790 milliárd forintra, éves összevetésben 32 százalékkal bővült.

A teljesítő árfolyamszűrt hitelállomány az előző negyedévi 3 százalékos bővülést követően a második negyedévben marginálisan csökkent, így a teljesítő hitelvolumenek organikus növekedése az év első hat hónapjában 2 százalékos (+315 milliárd forint) volt. A folyósítási dinamikát a második negyedévben már erőteljesen befolyásolták a járványhelyzet következtében bevezetett korlátozó intézkedések, illetve az ügyfelek óvatosabb hitelfelvételi aktivitása.

A kockázati költségek 39 milliárd forintot tettek ki a második negyedévben, az első fél évben pedig csaknem 131 milliárd forintot, szemben az egy évvel korábbi 4,4 milliárd, illetve 10,6 milliárd forinttal. A második negyedév során a legnagyobb mértékű kockázati költségképzésre az orosz operáció esetében került sor - írták.

A jelentés szerint 2020. június 30-án a bankcsoport bruttó likviditási tartaléka 6,4 milliárd eurót tett ki.

Az OTP Bank részvényeit a Budapesti Értéktőzsde prémium kategóriájában jegyzik. A papír a csütörtöki kereskedést 1,37 százalékos erősödéssel, 10 340 forinton zárta, az elmúlt egy évben a legmagasabb árfolyama 15 850 forint, a legalacsonyabb 7865 forint volt - írta az MTI.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!