Egy New York államban elfogadás előtt álló törvény arra kényszerítené a magánhitelezőket, köztük a kötvénytulajdonosokat, hogy a fejlődő országok államadósságának átütemezésekor ugyanolyan könnyítéseket adjanak, mint a hitelező kormányok. A múltban ugyanis számos olyan példa akadt, hogy a különböző magánbefektetők, befektetési alapoknak nem kellett tőkeköveteléseikből engedniük, amikor egy-egy nehéz helyzetbe került ország adósságának átütemezésére, illetve leírására került sor.

Támogatói szerint a jogszabály egyszerűsítené az adósságrendezést - írja a Financial Times. Különösen olyan országoknál, ahol hitelfeltételek újratárgyalása hónapokig vagy évekig elhúzódik, például Zambia és Srí Lanka esetében. Megakadályozná azt is, hogy az erre utazó magánhitelezők hosszadalmas pereket indítsanak azért, hogy a többi hitelezőnél jobb üzletet kössenek, még annak árán is, hogy ezzel megakasztják a tárgyalásokat és ezzel zsarolják a kényszerű helyzetbe került feleket.

Ellenzői szerint azonban a törvényjavaslat elhibázott, és a tervezett hatásával ellentétes hatást ér el. Szerintük az a fejlődő országok számára drágábbá teszi a nemzetközi tőkepiacokon való finanszírozást, s még tovább bonyolítja az ezzel kapcsolatos jogi eljárásokat.

Mindenkit érintene az új szabály

Az Egyesült Királyságban eközben egy parlamenti bizottság olyan jogszabály kidolgozására szólított fel, amely kötelezővé tenné a magánhitelezők részvételét az adósságátalakítási folyamatokban.

Mindezeknek azért van hatalmas jelentősége, mert szinte az összes fejlődő ország nemzetközi forgalomba hozott állampapírjait a New York-i vagy angol jog szerint bocsátják ki.

Erre a törvényjavaslatra nagy szükség van. Jól láttuk, hogy világjárvány idején a magánhitelezők megmakacsolták magukat és nem voltak hajlandók tárgyalóasztalhoz ülni

- mondta Eric LeCompte, a Jubilee USA, a szegény országok adósságkönnyítéséért kampányoló civil szervezet vezetője.

A törvényjavaslat kritikusai szerint a magánhitelezők hitel átstrukturálásokban való részvételre kényszerítése visszafelé fog elsülni. Annak ellenére, hogy a törvényjavaslat megakadályozná, hogy egyes hitelezők miatt évekig is csússzon a fizetésképtelen országok újbóli hitelfelvétele. Az ilyen átstrukturálások lényege, hogy a fizetni nem tudó országok hiteleinek egy részét elengedik, másik részének visszafizetési határidejét átütemezik, hogy később már képes legyen törleszteni.

A különböző befektetési alapok és más magánbefektetők sokszor játszottak arra, hogy megússzák az ilyen adósságrendezéseket és nem kell a nagyobb hitelezőkhöz hasonlóan bevállalniuk a "haircut"-ot. Ez utóbb, a szakzsargonban "hajvágás"- nak nevezett akció lényege, hogy a kötvények névértékét levágják és az eredeti 100 százalék helyett a hitelfelvevőnek csak a felvett összeg kisebb részét kell tőkeként törlesztenie.

A kritikusok szerintük a törvényjavaslatnak két súlyos hibája van:

  • Először is, a magánbefektetők – jellemzően a nyugdíjalapok és más nagy intézmények – ezután talán kevésbé lesznek hajlandóak megvásárolni a fejlődő országok államkötvényeit mind az elsődleges, mind a másodlagos piacokon, ami megnehezíti és megdrágítja a fejlődő országok fejlődésének finanszírozását.
  • Másodszor, a rosszul meghatározott feltételek és alkalmazási kör nemhogy egyszerűsítené, de inkább bonyolítaná az ilyen átalakítások körüli jogi eljárásokat.

Leland Goss, a Nemzetközi Tőkepiaci Szövetség főtanácsosa szerint a törvényjavaslat jó szándékú, de éppen azoknak a kormányoknak ártana, amelyeknek a javaslatok segíteni hivatottak.

A mostani rendszer keretében abból a 48 országból, amely hitelei átütemezését kérte, mindössze három merte ezt a magánhitelezőktől is kérni. A többiek tartózkodtak ettől. Ennek oka, hogy féltek, ezzel hitelminősítésük romlik és emiatt csak jóval drágábban tudnák magukat finanszírozni.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!