Komoly problémával kell szembenéznie az állami tulajdonban lévő Szecsuáni Fejlesztési Alapnak, nem talál már ugyanis olyan infrastrukturális projektet, amely legalább papíron nyereséges lenne, s amelyet támogathat. Ezzel a problémával kell szembenézzen nem csak ez az alap, de a többi hasonló infrastrukturális beruházásokra szakosodott, a helyi önkormányzatok tulajdonában lévő fejlesztési társaság is - írja a Financial Times.

Egyszerűen nem túl sok olyan gazdaságilag életképesnek tűnő projekt maradt, amibe beszállhatnánk. Már így is van elég hidunk és utunk - mondta az alap egyik tisztségviselője a lapnak. Az ehhez hasonló fejlesztési társaságok hagyományosan nagy szerepet játszottak abban, hogy a kínai gazdaság teljesíteni tudja a kormány által kitűzött növekedési célokat. Különösen nagy szerepük volt akkor, amikor a kínai gazdaság lassulásakor költségvetési kiadásokkal igyekeztek - mint ahogy most is - élénkíteni a növekedést.

Az ötlet jó, csak...

Most azonban az ilyen típusú cégeknek egyre nagyobb nehézségekkel kell szembenézniük, ami különösen nagy gond lehet, hiszen eközben a kínai gazdaság ismét jelentősen lassulni kezdett. A harmadik negyedéves GDP adat mindössze 6 százalékos bővülést mutatott ma reggel, ez 30 éves mélypontot jelent, s valamivel alacsonyabb az elemzők 6,1 százalékos előzetes várakozásainál is. Az első fél évben a bővülés üteme még 6,3 százalékos volt. Ráadásul a kormány által idén célra kitűzött növekedési sáv is csak 6 és 6,5 százalék között van, ami 30 éves mélypontot jelent.

Szerdán egyébként a kínai központi bank újabb 28 milliárd dollárnak megfelelő összeget, 200 milliárd jüant pumpált az ország pénzügyi rendszerébe azért, hogy ezzel is élénkítsék az Egyesült Államokkal folytatott kereskedelmi háború, illetve a lanyha belföldi fogyasztástól szenvedő gazdaságot.

A lapnak nyilatkozó, magát megnevezni nem kívánó tisztségviselő egyébként pont a helyi önkormányzatok mellett működő állami befektetési társaságok számára szervezett konferencián vett részt. A zárt ajtók mögött tartott eseményen nem csak ő, de a többi cég képviselői is a jó projektek hiányára panaszkodott elmondása szerint. Persze vannak más beruházások is, nem csak fizetős utak és hidak építése, például belefoghatnak szennyvíztisztítók építésébe és néhol a csatornahálózat fejlesztésébe is, de ezek korántsem olyan kifizetődőek, mint az előbbiek - panaszkodott a szakember.

Vagy kockáztatnak, vagy buknak

Ez a helyzet kellemetlen helyzetbe hozza a kínai kormányzatot. Vagy visszafogják az infrastrukturális beruházások ütemét, vagy olyan projekteket támogatnak, amelyek kockázata jóval magasabb, mindezt akkor, amikor már mintegy három éve harcolnak aktívan az ország pénzügyi rendszerében rejlő rizikók csökkentéséért.

A kínai statisztikai hivatal adatai szerint az ország GDP-jén belül az állóeszközökbe történő beruházások - ide tartoznak a helyi önkormányzatok infrastrukturális projektjei is - adták például 2016-ban a kínai GDP növekedés 40 százalékát. Azonban miután megindult a pénzügyi rendszer kockázatainak csökkentéséért indított program, ez az arány 2017-2018-ban 33 százalékra, az idei első fél évre 20 százalék alá csökkent. Az állami bankok is jóval óvatosabbá váltak az ilyen projektek finanszírozásával. A kínai jegybank egyik munkatársa azt mondta, hogy korábban gyakorlatilag az összes olyan projekt megkapta a szükséges forrásokat, amelynek megvolt a jóváhagyása a kormány részéről. Ma már azonban szigorúan csak olyan projektre adnak hitelt, amely mögött meggyőző számítások állnak, amelyek azt mutatják, ki fogja termelni a hitel törlesztőrészleteit.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!