Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az év első két hónapjában hosszú gyengülő szakasz után végre erősödő trendbe került a forint, melynek során egyre magasabb lokális mélypontok és csúcsok alakultak ki (euróban értelemszerűen egyre alacsonyabbak) a grafikonon. Az utolsó erősödési hullámban már volt, amikor csak 372 forintot kellett adni egy euróért, de utána hirtelen eltűntek a vevők.

Bankcsődök hatása, szövetségesi huzavona

Az ok alapvetően először az SVB amerikai bank csődje volt, amely 2008-as emlékeket idézett a befektetőkben, és persze megindult a betétkivonás az évek óta botrányokkal és veszteséggel küzdő svájci székhelyű, de globális működésű Credit Suisse nagybankból. Mint ismert, a bankot végül pánikszerűen, a svájci törvények gyors átírásával kellett eladni a legnagyobb svájci banknak.

forint árfolyama az általános kockázatkerülés miatt meglepően nagyot zuhant, többször is 400 fölé került az euró árfolyama, pedig abban lehetett bízni, hogy a 4-essel kezdődő árfolyamtól jó időre elbúcsúztunk. A külső tényezők mellett az sem segített, hogy az uniós pénzek csak nem akarnak érkezni, ráadásul a kormány nem csak Brüsszellel vitázik, hanem a finn és svéd Nato-csatlakozást is húzza, mégpedig úgy tűnik, a török érdekeknek megfelelően.

Megnyugvás, felpattanás

A gyors banki mentőakciók után a piacok megnyugodtak, és a forint is magához tért. A hónap elején látott erős szinten ugyan távolról sem érte el, de jelenlegi 384 körüli eurónkénti értékével a veszteség több mint felét ledolgozta. A grafikonon nem mutat szépen a 400-as érték felülmúlása, ugyanakkor alaposabban megnézve a nagyobb mozgásokat, ezzel is egy euróban mérve alacsonyabb csúcs bontakozott ki.

Euró/forint árfolyam, egy év.
Euró/forint árfolyam, egy év.
Kép: stooq.com

A trend túlélése

Ha ezt a közeljövőben egy euróban mérve alacsonyabb lokális mélypont is követné, vagyis sikerülne alulmúlni a 370-es értéket, akkor az erősödő trend tovább él, mondhatni túlélte a globális bankpánikot. Fundamentális alapon ezt leginkább továbbra is az segítené, ha sikerülne teljesíteni az uniós feltételeket, és valóban érkezhetnének a brüsszeli pénzek.

 

 

 

Erősödött a forint kora estére

Emelkedett a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtökön kora este a bankközi devizapiacon reggelhez képest.

Az euró árfolyama a reggel hét órai 387,07 forintról, 383,20 forintra gyengült 18.30 órára, napközben 382,16 forint és 388,29 forint között mozgott.
A frank jegyzése a reggeli 387,62 forintról 385,09 forintra csökkent, a dolláré pedig 355 forintról 352,33 forintra süllyedt.

Az euró a reggeli 1,0907 dollárról 1,0871 dollárra gyengült.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!