Hétfőn reggel - a stooq.com adatai szerint - az eurót 406,60 forinton jegyezték az devizapiacon, ez alig jelent változás a pénteken kora este feljegyzett 406,50 forintos árfolyamhoz képest

A dollárért 423 forintot kellett adni reggel hétfő reggel, míg pénteken 420 forint alatt volt az árfolyam. 

A magyar deviza továbbra is gyengélkedik. Ennek több oka is van. Egyrészt az uniós pénzekről szóló állapodás még mindig nem született meg, márpedig ez hozzájárulhatna az árfolyam erősödéséhez, stabilizálódásához. 

Az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed a múlt héten megemelte az árfolyamot és a korábbinál kedvezőbb gazdasági jövő jósolt. Ennek nyomán a dollár erősödött többek között az euróval, valamint a forinttal szemben. Ennek eredményeként a dollár forintárfolyama történelmi csúcsot döntött 420 forint felett. A hétfői dollárerősödésben pedig az olasz választások eredménye is szerepet kapott, mivel várhatóan a szélsőjobboldali erők alakíthatnak kormányt. 

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!