Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Hatásos és jelentős élénkítőcsomaggal állhat elő az Európai Központi Bank szeptemberi ülését követően - mondta a Wall Street Journalnak adott interjújában Olli Rehn, a finn jegybank elnöke a Bloomberg tudósítása szerint. Az ECB monetáris döntéshozói testületében is tag jegybankár úgy vélte, sokkal jobb az, ha a csomag amellyel előállnak inkább felül, semmint alulmúlja a piaci várakozásokat.

A nyilatkozatot követően az euró gyengülni kezdett a nagyobb devizákkal szemben, miközben a kötvényhozamok tovább csökkentek. Rehn nyilatkozata a jelek szerint megnyugtatta a befektetőket, hogy a jegybankok készek bármit megtenni az élénkítés érdekében, miközben egyre többen aggódnak amiatt, hogy a globális gazdaság lassulásnak indul a következő negyedévekben.

A német gazdaság már zsugorodott a második negyedévben, a brit és az amerikai államkötvény piacon pedig megtörtént a hozamgörbe ionverziója, amely rendszerint a recessziós időszakok előjele szokott lenni.

Az elemzők eddig is azt várták, hogy az ECB szeptember 12-i ülésén lazít az eurózóna monetáris kondícióin. Úgy vélték, hogy legalább a betéti kamatláb jelenlegi, mínusz 0,4 százalékos szintjét tovább csökkentik, de Mario Draghi két hónapja már jelezte, hogy fontolóra veszik a kvantitatív lazítási program újraindítását is. Rehn most ennél is tovább ment, szerinte nem kizárható az sem, hogy az ECB a program keretében részvényeket is vásárol majd, azonban ez a jegybank döntéshozóinak elszántságán múlik majd. Az Erste Befektetési Zrt. elemzői reggeli kommentárjukban kiemelték, a piac jelenleg egy 10 bázispontos kamatcsökkentésre és egy havi 50 milliárd euró nagyságú eszközvásárlási programra számít.

Ő egyébként azt találná észszerűnek, ha finomhangolnák a program jelenlegi szabályait. E szerint jelenleg egy ország kötvényeiből a megvett mennyiség legfeljebb az összes megvásárolt mennyiség egyharmada lehet. Mario Draghi korábban úgy vélte, a korábbi bírósági ítéletek erre lehetőséget adnak az ECB-nak, azonban a sokan úgy vélik, ha átlépik ezt a küszöböt akkor ismét bíróság elé kerülhet a kvantitatív lazítás miatt a bank. Rehn szerint az ECB várhatóan lazít majd a bankoknak nyújtott hosszútávú hitelek feltételrendszerén is.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!