Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A Brent nyersolaj határidős jegyzése 41 centtel, azaz 0,5 százalékkal, hordónként 88,91 dollárra csökkent csütörtök reggel, míg az amerikai nyersolaj határidős jegyzése 35 centtel, vagyis 0,4 százalékkal, 81,80 dollárra esett.

Mindkét referenciaindex az előző két ülésszakban emelkedett, miután a héten kilenchavi mélypontokat értek el. Az Európai Unió még májusban jelentette be, hogy olajembargót vezet be az orosz Uralsra, amely 2023 elejétől lesz érvényes a tengeri szállítmányokra. Ennek ellenére azóta az olajárak folyamatosan esnek a kereslet visszaesése és a recessziós félelmek miatt.

Szerdán a dollárindex átmeneti zuhanása és az amerikai üzemanyagkészletek vártnál nagyobb mértékű csökkenése felvillantotta a fogyasztói kereslet élénkülésének reményét. Csütörtökön azonban a dollárindex ismét felfelé tendált, ami visszafogta a befektetők bizalmát: a gyengébb valuták – például a forint, amely szerdán történelmi mélypontra esett a dollárhoz képest – országai így kevesebb olajat vásárolhatnak. A Gazprom esetleges ukrajnai gázvezeték-leállítása pedig erősítette a globális recesszióval kapcsolatos félelmeket.

Kína teljesítményén múlik az olajár

A Goldman Sachs kedden csökkentette 2023-as olajár-előrejelzését a gyengébb keresletre és az erősebb amerikai dollárra vonatkozó várakozásokra hivatkozva, de azt mondta, hogy a globális kínálat visszaesése bikapiaci képet fest – írja a Reuters.

Kínában, a világ legnagyobb nyersolajimportőrében az egyhetes nemzeti ünnep idején az utazások az elmúlt évek legalacsonyabb szintjét fogják elérni, mivel Peking tartósan érvényben lévő teljes lezárásokra épülő koronavírus-fellángolásokra vonatkozó járványkezelési szabályai. Emiatt az emberek otthon maradnak, a gazdasági gondok pedig visszafogják a kiadásokat.

A Citi közgazdászai 5 százalékról 4,6 százalékra csökkentették a kínai GDP növekedésére vonatkozó előrejelzésüket 2022 negyedik negyedévére vonatkozóan. Más befektetők ennél is pesszimistábbak. Ha Kína gazdasága tovább lassul, vagy nem áll talpra, akkor az olajkereslet csökkenhet a következő időszakban.

A világ másik felén az Európai Unió az ukrajnai invázió miatt újabb szankciókat javasolt Oroszországgal szemben, beleértve a szigorúbb kereskedelmi korlátozásokat, több egyéni feketelistát és a harmadik országokra vonatkozó olajárkorlátozást. Ezek végrehajtásához azonban a blokk 27 tagországának saját nézeteltéréseit kell majd leküzdenie.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!