Az Equilor Befektetési Zrt. összefoglalója szerint vállalati hírek több nagy kibocsátó árfolyamát is jelentősen befolyásolhatták a héten. A Mol hétfőn bejelentette, hogy Vecsés határában jelentős mennyiségű kőolajat talált, viszont a Barátság kőolajvezetéken egy időre leállt a szállítás. Az OTP és a Richter kilátásai javultak, ugyanis mindkettőre céláremelés érkezett a héten. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) a héten nem módosította a kamatszinteket, de a kormány bejelentette, hogy beavatkozik a betéti kamatokba - írták.

A BÉT a kedvezőtlen nemzetközi hangulat ellenére is jól kezdte a hetet, és kedden is folytatódott a BUX emelkedése a Mol erősödésének köszönhetően. Szerdán átmenetileg megtört a lendület, mivel kiderült, hogy továbbra sem érkeznek az uniós források, a csütörtöki zárásra viszont a magyar részvénypiac vissza tudott kapaszkodni, így ismét emelkedéssel zárt. A hét utolsó napján újra jobban teljesített az európai átlagnál a magyar tőzsde.

  • A vezető részvények közül a legnagyobb mértékben, 3,94 százalékkal a Richter erősödött. Árfolyama elérte a 8315 forintot, összforgalma a 6,15 milliárd forintot.
  • Szintén jelentős mértékben, 3,28 százalékkal emelkedett a Mol árfolyama, amely 2768 forintig jutott 6,14 milliárd forintos forgalom mellett.
  • A Magyar Telekom 2,81 százalékos emelkedést ért el, árfolyama 329,5 forintnál, heti forgalma 452 millió forintnál állt meg pénteken.
  • Az OTP 2,08 százalékkal erősödött, pénteki záróértéke 10 800 forint lett, heti forgalma meghaladta a 36,725 milliárd forintot.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 0,04 százalékkal, 1,63 ponttal csökkent, 1,722 milliárd forintos összforgalom mellett.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!