A németországi távközlési törvény módosítása gyökeresen megváltoztathatja a fogyasztók és az internetszolgáltatók közötti kapcsolatot. A tervezet szerint a felhasználóknak lehetőségük lesz arra, hogy teszteljék az internetsebességüket, és ha túl nagy az eltérés a valós és az internetszolgáltató által ígért eredmények között, akkor jogosultak lesznek számlakedvezményre. A kedvezmény összege a szerződésben vállalt és a tényleges internetsebesség közötti eltéréssel lesz arányos - számolt be az akár precedenssé előlépő német módosításról a Bleeping Computer.

A kapcsolati sebességük meghatározásához az ügyfeleknek a Német Szövetségi Hálózati Ügynökség által biztosított hivatalos internetsebesség-mérő alkalmazást kell használniuk. A mérési folyamat két egymást követő napon 20 tesztből áll majd. A módszer biztosítja, hogy az esetleges sebességeltérések ismétlődők és/vagy folyamatosak legyenek, és ne a hálózat pillanatnyi akadozásából adódjanak.

Ha az internet le- és feltöltési sebessége az internetszolgáltató által ígért értékek 90 százaléka alatt van, az ügyfél jogosult lesz a kedvezményre. A német fogyasztóvédelmi hatóságok szerint a szerződéses megállapodásoktól való eltérés az ország internetfelhasználóinak több mint 50 százalékát érinti. Az új törvény nyomást helyez az internetszolgáltatókra, hogy teljesítsék marketingígéreteiket és következetesebb szolgáltatásminőséget kínáljanak.

Jelenleg a világ legtöbb részén a fogyasztók a többszintű szerződések keretében fix árat fizetnek, és azt a sebességet kapják, ami a lakóhelyükön technikailag lehetséges. A megközelítés miatt a fogyasztók gyakran rosszul járnak másokkal szemben, akik ugyanannyit fizetnek ugyanazért a szolgáltatáscsomagért, de a hálózati adottságok jobbak a környékükön.

A világ legtöbb országában a fogyasztóvédelemre és a bíróságokra hárul, hogy az ilyen ügyekben ítéletet hozzanak. A német megoldás viszont egy egyszerű és transzparens megoldást kínál a felhasználóknak, hogy érvényesíthessék jogaikat. 

Az új törvény 2021 decemberében lép hatályba, és tekintve, hogy a szabályozók szeptemberben nyújtották be a tervezetet, nagyon gyorsan átfutott a jogalkotási folyamatokon.

Az Európai Unió is javítani akar az állampolgárok internethozzáférésén. Ennek része, hogy 2018-ban elindították a szélessávú internet fejlesztésével kapcsolatos uniós programot, amely amellett, hogy a kistérségekbe is használható szolgáltatást akar biztosítani, célkitűzése az is, hogy az internet sebességén is javítsanak az egész EU-ban.

Magyarországon a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság vizsgálja a fix szélessávú internet sebességét, továbbá cél, hogy meghatározza azt a maximális árat, amelyen az alacsony jövedelműek is hozzájuthatnak az ilyen internet szolgáltatáshoz. Az előírt leöltési sebesség rendes körülmények között 8 Mbit/s, a feltöltésnél legalább 2 Mbit/s.

Mind az EU-nak, mind Magyarországnak vonzó lehet a praktikus német megoldás a célkitűzések eléréséhez.