Hangzatos marketingfogás, vagy hiánypótló rétegtermék? A „gamer telefon” hallatán sokan felteszik ezt a kérdést – teljesen jogosan –, azonban a kimondottan játékosoknak szánt – robosztus kijelzővel ellátott, villámgyors és nevetségesen személyre szabható – mobilok már évek óta jelen vannak a piacon.   

Valójában a mobiljátékok is egyre népszerűbbek – több százmillióan játszanak naponta, az ágazati bevételek globálisan 93,2 milliárd dollár körül vannak –, az új igényekre pedig az ASUS-nak is sikerült lecsapnia. A Republic of Gamers (ROG) márka erősségeit – amely azóta is nagy tekintélynek örvend a gamer laptopok és perifériák világában –, részben arra használták fel, hogy 2018-ban belépjenek a feltörekvő játéktelefonok piacára. Ugyan a tajvani vállalat termékeinek csak 2 százalékát teszik ki az okostelefonok, mégis gyakran villantanak új eszközöket, a kínálatuk talál legerősebb darabja pedig a ROG Phone széria. Tavaly augusztusban mutatták be a legújabb, kifejezetten játékosoknak szánt okostelefonjaikat, és az eddigieknél is durvább specifikációkat ígértek: az 5s és 5s Pro készülékek egyaránt Snapdragon 888 Plus 5G processzorral, valamint akár 18 GB memóriával és optimalizált hűtéssel kerültek forgalomba decemberben.

Asus ROG Phone 5s
Kép: Nagy Martin

ROG márkanévvel látszólag borítékolható a siker a gamerek körében, viszont az ismert játéktelefon legújabb kiadása kevés újdonsággal próbálkozik – ami olyannyira igaz, hogy a tavasszal megjelent ROG Phone 5-el párba téve nehezen lenne érzékelhető a különbség. Voltaképpen a legszembetűnőbb változtatás – sokak szerint visszalépés –, hogy a hátlapi, animációkat megjelenítő érintőképernyőt egy márkalogót ábrázoló, RGB fénypanelre cserélték.

Pompás kijelző, túl sok üveg 

Egyértelműen súlyos darab – szemben a kortárs trendekkel –, azonban a használata pár óra alatt megszokható. Elsősorban nem a 238 grammos súlya, mindinkább a robosztus méretéből adódóan húzhatja a nadrágzsebet – ugyanakkor a 6,78 hüvelykes, Gorilla Glass Victus kijelző egyben a legerősebb tulajdonsága, amely voltaképpen mindenre képes, amire egy játékosnak szüksége lehet: kiváló érintésérzékelés, szuper betekintési szög és élénk színek, mindez egy tűéles AMOLED panelen. A 2448 x 1080 pixeles felbontás 144Hz-es képfrissítéssel párosul, ami játék mellett filmek és sorozatok nézésénél is kifogástalan, egyértelműen a piac legjobbjai között van.

Kép: Nagy Martin

Alapvetően az anyaghasználat is indokolja a masszív súlyát, a rengeteg alumínium és üveg miatt nem éppen a világ legkönnyebb mobilja. Ez viszont ajtót nyit olyan megoldásoknak, amit más gyártók a kényszeres kompaktság érdekében gyakran beáldoznak: a felszín alatt egy méretes akkumulátor, néhány erőteljes hangszóró és egy 3.5 Jack fülhallgató kimenet is teret kapott. Ráadásul a kijelzőbe ügyesen beépítették az ujjlenyomat-olvasót, és az előlapi kamera sincs útban, ezért játék közben sem okoznak fejfájást a véletlen érintések. Ajánlott használni a mellékelt telefontokot, ugyanis a hátlap teljes Gorilla Glass 3 üvegborítása kvázi balesetveszélyes, a telefon korcsolyaként képes csúszkálni az íróasztalon, még tenyérben tartani sem egyszerű feladat.  

Még fejhallgató sem kell

Érdemes hozzátenni, hogy manapság nem minden a vizuális élményről szól, hiszen a legtöbb felsőkategóriás telefon remek kijelzővel rendelkezik. Ami valóban megkülönbözteti a versenytársaktól, az a kiemelkedő hangteljesítmény: az előlapi sztereórendszer térérzete és hangerőszintje kifogástalan, amit a vérbeli játékosokon kívül a Netflix szerelmesei is értékelni fognak. Ügyesen kezelték a frekvenciatartományt – főszerepben a középhangokkal, remek a basszus is –, valamint mindegyik hangszóró saját erősítőt kapott, az eredmény pedig egy elég meggyőző multimédiás fenevad. 

Biometrikus azonosítás terén akad ultrahangos ujjlenyomat-olvasó, melynél a felismerési arány és sebesség – hüvelykujjal párosítva – egészen jónak bizonyult, gyorsan és kellően pontosan érzékel. Rendelkezik 2D arcfelismeréssel, az előlapra került fénymérő, közelségérzékelő és beszédhangszóró is. 

Csatlakozók terén is maradtak a megszokott elrendezésnél: a készülék oldalán található USB 3.2-es port nagyobb adatátviteli sebességet biztosít, szükség szerint külső monitorral is párosítható. Lentebb még egy USB 2.0-as csatlakozót helyeztek el, mindkét Type-C bemenet támogatja a QuickCharge és a PowerDelivery 3.0 funkciókat. Mobilhálózatra legalább egy, maximum kettő nano-SIM kártyával lehetséges csatlakozni – bármelyik itthoni LTE- és 5G-sáv támogatott –, hívások közben pedig változatlanul négy beépített mikrofont használ.

Kicsit hivalkodó, de játékhoz tökéletes

A gyártó saját felhasználói felülete (Android 11, ROG UI) az első pillanattól kezdve igyekszik érzékeltetni, hogy a egy gamer telefont fogunk a kezünkben: indítás után egy képregény által inspirált játék fogad, ami ismerteti a fontosabb funkciókat és plusz gombokat, mindez animált háttérképekkel és játékstílusú riasztási hangokkal párosul. Amennyiben valaki nem szeretne feltűnést kelteni, bármikor válthat hétköznapi témára, az első lépések közben fel is kínálja ennek lehetőségét. 

Személyes kedvencem volt a gyártó dedikált alkalmazása (Armory Crate), amely segít a legkülönbözőbb igényekhez igazítani az okostelefont – olyannyira, hogy az alkalmi játékosok könnyen beleszédülhetnek. Finomhangolható teljesítmény, az „AirTriggers” érintőgombok társítása játékokhoz, a telefon hőmérsékletének mérése, valamint a részletes tárhely és memóriadatok figyelése telitalálat, legalábbis a célközönséget ismerve. Számomra a legpraktikusabb beállítást a hátlapi LED-panel mintázatának változtatása jelentette, amivel eltérő színeket és animációkat képes párosítani az applikációkhoz. Ezzel könnyebb észrevenni a Messenger, Instagram és a Gmail értesítéseit – különösen arccal lefelé fordítva –, valamint egy sötét szobában is gyorsabban megleli az ember. 

Kép: Nagy Martin

Szóba kerültek az érintésérzékeny panelek, amik irányítási lehetőségekkel egészítik ki a játékon belüli vezérlést: ez annyiban jelenthet előnyt, hogy kevesebb ujjat kell a kijelzőn hagyni, ezzel kicsit egy hordozható játékkonzol érzetét kelti. Ultrahangos gombjai éppen a mutatóujjra esnek, képesek megkülönböztetni a nyomó- és simítómozdulatokat, valamint szabályozható az érintés erőssége is, ezért nem szükséges aggódni a kéretlen érintések miatt. Sőt mi több, az eszköz rázásához és döntéséhez is kapcsolhatók plusz funkciók, a hétköznapi okostelefonokhoz szokott felhasználóknak nem nehéz eltévedni a konfigurációk sűrűjében. 

Jól bírja a terhelést, de a hűtésről ajánlott gondoskodni 

A készülék hajtásáért egy Snapdragon 888+ felel, ami a legnépszerűbb androidos processzor fejlesztett lapkája. Ennélfogva a sebességre nem lehet panasz, nehezen tudom elképzelni, hogy bármi meg tudná szorongatni, ezt a különböző teljesítménymérések is alátámasztják. Ugyanakkor ehhez szükség van kivételes hőelvezetésre, amire bár nagy hangsúlyt fektet a gyártó, mégis okozhat forró pillanatokat: a tesztidőszak elején egyes címeknél – League of Legends, PUBG – kezdetben izzó lávának éreztem a kijelzőt, ezért kissé kellemetlen volt órákat játszani.

Szerencsére a központi alkalmazásban találni olyan teljesítménysémákat, amik segíthetnek optimalizálni a játékélményt: amíg az úgynevezett X-mód kíméletlenül pörgeti az erőforrásokat – jelentősebb hőtermelés mellett –, addig a dinamikus és a rendkívül tartós beállítás inkább „aranyközéputas”, illetve energia-takarékos megoldásokat kínál. Valamint létezik egy hátlapra szerelhető ventilátor is (AeroActive Cooler 5), melynek kizárólag az 5s Pro dobozában sikerült helyet szorítani, és alapáron 22 ezer forintért lehet hozzájutni.

A doboz tartalma
Kép: Nagy Martin

Tulajdonképpen minden kipróbált játék – League of Legends: Wild Rift, PUBG, Call of Duty Mobile, Black Desert Online – hibátlanul futott a készüléken, valamint ajándék Stadia előfizetést is mellékeltek az alapcsomaghoz, érdemes lehet belekóstolni a felhőalapú játékszolgáltatás kínálatába is. Stadia esetében egyes játékok irányítása kínszenvedés – még az érintőgombok kíséretében is –, ezért ajánlott beszerezni egy külső kontrollert a gördülékenyebb vezérléshez.

Egy ilyen típusú telefonnál nagyon lényeges, hogy egy levegővel meddig lehet nyúzni, hiszen a célközönségnek sarkalatos kérdés az üzemidő. Telefonálás, netezés és sorozatnézés ide vagy oda, mégiscsak játékosoknak készül. Szerencsére a felhasználónak van mozgástere a teljesítménymódoknak köszönhetően, de a 6000 mAh-s akkumulátor és a 65W-os töltőegység önmagában is jól szerepelt. Mérsékelt fényerővel, komolyabb hardveres megerőltetés nélkül akár két napig is lehet húzni, átlagos leterheléssel – amibe masszív játék, videónézés és rendszeres kamerahasználat is beletartozik –, illetve csúcsra járatott beállításokkal pedig durván 6-8 órás üzemidőre kell számítani. Sajnos vezeték nélküli töltésre nincs lehetőség, ellenben a telefon gyorsan magához tér, hiszen alig egy óra alatt 100 százalékra is fel lehet tornászni. 

Néha bizonytalan, de a versenytársak mellé rakható

A telefon kamerája újdonságot nemigen tartogat – a főkamera egy Sony IMX686 szenzorra támaszkodik –, már a közvetlen elődje is hasonló specifikációkkal rendelkezett. Hátlapján a legnagyobb kamera 64 megapixeles, mellette egy 13 MP-s ultraszéles, és egy 5 MP-s makrókamera található. A kameraszigethez egy LED villanó is csatlakozik, fordítás után pedig egy 24 megapixeles szelfikamera fogad. Nappali fényben kifogástalan fotókat kapunk, az előlapi kamera is tisztességet szelfiket készít természetes színekkel, viszont csak fix fókuszra van lehetőség. Gyenge látásviszonyok mellett már észrevenni, hogy min spóroltak a fejlesztők, de egy gamer telefon esetében talán nem is létfontosságú kérdés a kamerateljesítmény. Ezen a téren vélhetően kevesebbet nyújt a riválisoknál, ezt érdemes megfontolni a csúcskategóriás telefonok választásakor.

A telefonnal készült fotók
Képek: Nagy Martin 

Sötétben használva ugyan a záróidő érezhetően megemelkedik, valamint a fókusz is néha esetlenül viselkedik a közeliknél. Mozgóképeknél minden rendben volt, a fő- és előlapi kamerákkal egészen 8K 30fps, illetve 1080p 60fps-ig lehetséges videókat rögzíteni, remek felvételek készíthetők. 

Elődje kedvezőbb, az újak közül a Pro nyerhet 

A mobiljátékok rajongóinak az egyik legkézenfekvőbb választásnak tűnik, hiszen a 144Hz-es kijelző, a kiváló teljesítmény és hangminőség, valamint az érintőgombok és testreszabhatóság jó eséllyel megfelel az elvárásaiknak. Fontos hozzátenni, hogy az okostelefonok piacán akadnak más, játékra optimalizált készülékek (pl. iPhone 13), emellett sokszor olcsóbb eszközökön is vígan elfutnak a legfontosabb címek. Ennek dacára sem nehéz belátni, hogy a ROG Phone 5s kivételes stílust és játékfunkciókat nyújt a közösségnek, ezáltal sokkal élvezetesebb játszani rajtuk, végtére is erre készültek. 

Kép: Nagy Martin

Viszont akik forradalmi újításokat és generációváltást remélnek, azok valószínűleg csalódni fognak az új telefonokban: az apró fejlesztéseket leszámítva minimális különbséget kínál az elődjéhez viszonyítva, valamint látszólag a Pro változat sem a vérfrissítés híve. Az újak közül is jobban megéri a Pro változat, mert a dobozához extra hűtőrendszer is tartozik, és kitolható a memóriakapacitás is.   

Mint prémium kategóriás rétegtelefon, talán az ára lehet a legelrettentőbb negatívum: amíg a szinte azonos hardverrel rendelkező ROG Phone 5 körülbelül 340 ezer forintba kerül, addig az 5s és 5s Pro darabjáért 370, illetve 400 ezer forintot kérnek. Előbbit a jelek szerint csak frissítésként pozicionálták, ami továbbra is egyedi, stílusos alternatívája a kihívóinak, játékosoknak erősen ajánlott – elődjével ugyanakkor pénzt lehet spórolni, ezért kedvezőbb választás a műfaj újoncainak.

A terméket az Alza.hu biztosította számunkra kipróbálásra.