Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A bevásárlólánc áruházaiban a jövőben nem fognak kihelyezni a gyerekeknek szánt ingyenesen elvihető vagy helyben fogyasztható déligyümölcsöket. Vásárlóik az elfogyasztott gyümölcsök héját gyakran eldobják és ezzel csúszásveszély okoznak. Az áruház a jövőben banán és narancs helyett több almát és körtét fog ingyenesen kínálni - írja a Sun brit bulvárlap és a szintén brit kiskereskedelmi szaklap, a Grocer.

A Sun idézi az egyik tescós alkalmazottat, aki szerint nem csak az áruház területén belül, hanem azon kívül is voltak eldobált gyümölcshéjak, ezek miatt több vevő elesett, akik ezt elfogadhatatlannak tartják. Az alkalmazott azt mondta, az érintettek közül többen már kártérítést is kértek.

A Tesco megerősítette, hogy a jövőben nem fognak banánt és narancsot ingyenesen forgalomba hozni. Ugyanakkor, a cég szerint a lépésre nem azért került sor, mert sokan kártérítést kértek. A szóvivő hozzátette: az elmúlt három évben több mint 10 millió darab gyümölcsöt tettek ingyenesen elérhetővé a vásárlóknak. Az eldobált banán és narancshéjak azonban okozhatnak komoly sérüléseket is, ezért inkább a vásárlók biztonsága érdekében nem adnak több narancsot és banánt ingyenesen.