Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Beigazolódott az ellenzék gyanúja: 
a Szlovák Villamos Művek is elismeri, hogy képtelen lesz 
az aktuális ütemtervben vállalat határidőre átadni 
a mohi atomerőmű 3. blokkját, ráadásul az építkezés költségei is tovább nőnek - adta hírül a pozsonyi Új Szó.

A mohi atomerőmű 3. és 4. blokkjának építése egy soha véget nem érő történet. Az eredeti tervek szerint a két blokkot 2013-ig kellett volna üzembe helyezni, a tavaly módosított ütemterv szerint azonban a harmadik blokk átadására az idei második negyedévben számítottak, a 4. blokk átadását pedig 2020 második negyedévére tervezték.

Időközben az építkezés költségvetése is 2,8 milliárd euróról 5,4 milliárd euróra nőtt. Peter Pellegrini kormányfő ugyan már tavaly jelezte, hogy újabb kifogásokat nem fogadnak el, a kivitelezőnek tartania kell magát az aktuális ütemtervhez, azonban hamarosan újra változhat a helyzet.

A Szlovák Villamos Művek (SE) bejelentése szerint a 3. blokk tesztelése ígéretesen alakul, az egyik teszt azonban a tűzjelző rendszer nem tervezett hamis aktiválása miatt másfél hónappal elhúzódott, emiatt a 3. blokk átadása is késhet. A cég vezetése elismeri, hogy a blokk tényleges beindítása akár további nyolc hónapot is csúszhat. Azt is elismerték, hogy a késéssel párhuzamosan az építkezés költségei további 270 millió euróval nőhetnek, amit az SE többségi tulajdonosa, a Slovak Power Holding fizetne.