Az Enapter elsőként áll elő azzal az elképzeléssel, hogy tömeggyártásba küldené a lakossági méretű vízelektrolizáló berendezését. A hírt Az első skálázható elektrolízis-készülék végterméke a fosszilis üzemanyagokat lecserélni hivatott zöld hidrogén.

A moduláris hidrogéngenerátorokat gyártó cég technológiája (és az Anion Exchange Membrane (AEM) elektrolízis) 10 éves tapasztalattal rendelkezik, és a cég állítása szeritn ez egyedülálló, olcsó, kompakt elektrolízis alapja, az első olyan, skálázható elektrolízis, amely zöld hirdogénnel teszi helyettesíthetővé a fosszilis üzemanyagokat.

Az Enapter Saerbeckben (Észak-Rajna-Vesztfáliában) szeretné felfuttatni az új céget, amely 300 munkahelyet generálna, rűadűul úgy, hogy a termelési központ mellett kiterjedt K + F létesítményeket is építenének. A "Campus" így lehetővé teszi majd a moduláris rendszerek fokozott gyártását, miközben a de jelenleg 33 országba szállító olaszországi termelőegység bővítését is tervezik. A németországi kombinált egység, melynek köszönhetően az Enapter évente 100 ezer zöld hidrogén előállító rendszert gyárthat majd, "természetesen" teljes egészében megújuló energiaforrásokra támaszkodik majd a saját rezsijét illetően. Saját  napelemes, szél- és biomassza-rendszerek mellett a hidrogéntárolókra és energiacellákra építenének.

A tartomány gazdasági minisztere, Andreas Pinkwart a saerbecki gyár létrehozását fontos lépésnek tekinti a német hidrogén központtá válás felé vezető úton. Mint arról korábban a Napi.hu beszámolt, Angela Merkel azzal tette fel az "i"-re a pontot - már ami a német energiátmenetet, az Energiewendét illeti - hogy kormánya egyértelműen állást foglalt a zöld hirdogén nagyobb térnyerésének támogatása mellett.

Mindez azonban nem amolyan "derült égből villamcsapás" bejelentés volt, mivel a zöld hidrogén fejlesztésekről épp 2020. januárjában közölte hivatalosan, egy szakmai fórumon az Európai Unió energiaügyi biztosa, hogy a tiszta hidrogén kulcsszereplővé válhat Európa szénmentesítésében, pláne, hogy öt éven belül a legolcsóbb hidrogén fajtává válhat a világon.

Már a közös zászló is megvan: Enapter Campus, Saerbeck
Kép: fotó: Enapter

Észak-Rajna-Vesztfáliában a következő hetekben a kormányzat bemutató körutat rendez annak szemléltetésére, hogy a hidrogén-technológia miként halad összhangban a kívánt gazdasági növekedéssel.

A kampánynak valószínűleg része az a szeptemberben bemutatott német példa is, melyből egyértelművé válik, hogy a technológia megjelenése mennyire nem kíván különösebb figyelmet, mint egy zöldenergiás beruházás. A münsteri Arno Tilsner jól ismert figura a térségben, aki 2012 óta kezdett el függetlenedni a hálózattól (ekkor telepítette az első tetőtéri napelemeit). Ami az energiatárolást illeti, a szakember rájött arra is, hogy annak hosszú távú megoldása a hidrogénnel lehet összefüggésbe, de ekkor még nem voltak kompakt megoldások e problémára.

Aztán 2019 februárjában rátalált az Enapter egyik megoldására, és 185 nappal később már telepítette is a rendszerébe, amely így egy 5 kW-os napelemes termelőkapacitásból, a pillanatnyi felesleges energiából hidrogént előállítani képes EL 2.0 elektrolizátorból és egy hidrogén üzemanyagcellából áll. A rendszer óránként legfeljebb 500 liter hidrogént képes termelni. de a vízbontó berendezés moduláris - tehát nagyobb méretűvé is alakítható több építőelem kombinálásával. (Az olaszok azt állítják, hogy akár nagyobb lakossági vagy kereskedelmi tárolási megoldásokhoz is felskálázható a rendszer.)

"Ez a hidrogén évszázada, a szén-olaj-gáz utáni korszak univerzális építőköve" - állítja Arno, akinek eltökélt szándéka, hogy az általa szerkesztett apróhirdetési portálon, a na dann-ban hetente osztja majd meg tapasztataltai a mintegy 50 ezer "követőjével".

Az Enapter 2021 elején tervezi megkezdeni a campus építését Saerbeckben, de a gyártással már 2022-ben elindulnának.