Mark Cuban milliárdos vagyonnal rendelkező amerikai televíziós sztár, a SharkTank valóságshow amerikai változatának egyik befektetője arra figyelmeztette a vállalatokat, hogy a fogyasztóik nagyon figyelik, hogyan reagálnak a koronavírus-járványra, és emlékezni fognak arra, hogy elbocsátották-e dolgozóikat, illetve vállaltak-e a menedzsereik fizetéscsökkentést - írja a Business Insider.

A műsorban, amelynek Cuban az egyik főszereplője, befektetők ("cápák" - mint a magyar Cápák között című üzleti műsorban - szerk.) szerepelnek, akiket fiatalemberek keresnek fel különféle ötleteikkel, hogy azok megvalósításához befektetői tőkét szerezzenek. Akinek üzleti ötlete nem nyeri el a "cápák" tetszését, az kiesik a játékból.

Mehet a vécébe

Cuban a JUST Capital nonprofit szervezet interjújában mondta el véleményét - ez a szervezet aszerint rangsorolja az amerikai vállalatokat, miként bánnak részvényeseikkel. A jövőbeni fogyasztók a fiatalabb generációk, a millenniumi (az 1980-as és 1990-es éveken születettek), illetve a Z generáció (az 1990-es végétől a 2010-es évek elejéig születettek), akiknek meghatározó élményük lesz a koronavírus-válság. Azok a cégek, amelyek márkanevéhez ebben az időszakban "rossz viselkedés", azaz elbocsátások, a menedzserek bónuszainak kifizetése kötődik majd, azok nyugodtan lehúzhatják a vécébe a brandjüket.

Rendkívüli időket élünk - folytatta az üzletember -, olyan események történnek, amelyek mindenkit érintenek kivétel nélkül az USA-ban és az egész világon. Senki sem immunis a válság hatásaira, senki sem kerülheti el azokat, ami megváltoztatja az emberek prioritásait. Ezért azok a vállalatok lesznek a nyerők, amelyek megtartják alkalmazottaikat, előnyben részesítik azok helyzetének védelmét, amivel egyben támogatják a gazdaságot is a válságból való kilábalásban.

Tervezzenek hosszú távon!

Cuban megjegyzései összhangban vannak annak a mozgalomnak a célkitűzéseivel, amely szerint véget kell vetni annak, hogy a vállalatok részvényeseik hozamelvárásait minden elé helyezik. Egy szlogenben összefoglalva létre kell hozni a kapitalizmus részvényeseinek rendszerét, amelyben mindenki a maga tudása alapján vesz részt, és ehhez igazodóan joga van részesedni abból, amit a vállalatok nyújtanak. Például aki munkavállaló a társadalomban, annak joga van ahhoz, hogy legyen állása, aki befektető, annak joga van a részvényesi hozamra.

Nagy kérdés persze, hogy mennyire vevők a cégtulajdonosok és a menedzserek erre a gondolkodásra? Cuban mindenesetre arra biztatja üzletember kollégáit, hogy nézzenek előre, hosszabb távon gondolkodjanak. Most nem annak van itt az ideje, hogy kiszolgálják részvényeseik anyagi elvárásait - figyelmeztetett. Sőt őket kell az utolsó helyre tenni. A vezetőknek olyan nagy befolyásuk van a világban zajló folyamatok alakulására, hogy megengedhetik maguknak - és ezt kell tenniük -, hogy most az alkalmazottaik és azok családjainak érdekét teszik az első helyre.