Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A jelölés megfelel az amerikai sajtó várakozásainak. Donald Trump "nagyszerű pillanatnak" nevezte a jelölést, és emlékeztetett arra, hogy Amy Coney Barrett a harmadik alkotmánybíró, akit elnöksége idején jelölt - írta az MTI.

Szavai szerint Coney Barrett a néhai Antonin Scalia alkotmánybíró tanítványa volt, és hű ahhoz a hitvallásához, hogy a bírónak az írott törvények alapján kell döntéseket hoznia. Az elnök briliáns bírónak nevezte jelöltjét. Trump szerint nem lehet akadálya, hogy a szenátus megszavazza a jelöltet, ezért gyors szenátusi folyamatra és szavazásra számít.

A 48 éves, hétgyermekes Amy Coney Barrett tiszteletét fejezte ki a múlt héten elhunyt Ruth Bader Ginsburg iránt, akinek a helyére jelölték őt. Elmondása szerint azt vallja, hogy egy bírónak csakis az írott törvény szerint szabad döntéseket hoznia. Egy bíró nem a politika alakítója, és távolságot kell tartania a politikától - hangsúlyozta a jelölt

Joe Biden, a demokraták elnökjelöltje még a Fehér Ház ünnepsége alatt nyilatkozatot adott ki, amelyben arra szólította fel a szenátust, hogy az elnökválasztás előtt ne szavazza meg Coney Barrett jelöltségét. Chuck Schumer, a szenátus kisebbségben lévő demokrata párti frakciójának vezetője szerint a bírónő megszavazásával az Obamacare néven ismert egészségbiztosítási törvény felszámolására szavaznának a politikusok.

Mitch McConnell, a szenátusban többségben lévő republikánusok frakcióvezetője a bejelentés után úgy nyilatkozott Coney Barett jelöléséről: Donald Trump "nem is dönthetett volna jobban". Szerinte a szenátus a következő hetekben szavaz a jelöltről.

Amerikai lapértesülések szerint a bírójelölt meghallgatása október 12-én kezdődik a szenátusban. Közben Washington belvárosában több ezren vettek részt azon a közös meneten, amelyet Donald Trump támogatására szervezett Franklin Graham, a néhai Billy Graham prédikátor fia.