Jean-Claude Juncker hétfőn nyilatkozott a Berliner Morgenpost című német lapnak, ebben azt ígérte, hogy az európai parlamenti (EP-) választás kampányának időszakában személyesen is fellép az Európai Uniót (EU) vagy a közösség javaslattevő és végrehajtó intézményét, az általa vezetett brüsszeli testületet érintő alaptalan híresztelésekkel szemben - írta a lapra hivatkozva az MTI.

Az Európai Bizottság elnöke a magyar kormányfőt említette példaként, mondván: Orbán Viktor szerint őt terheli a felelősség a brit EU-tagság megszüntetéséért (brexit), pedig meggyőző bizonyítékok szólnak ennek az ellenkezőjéről.

Szijjártó Péter az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, hogy az európaiakat nem kell terelgetni, ahogy azt Jean-Claude Juncker gondolja, ez az emberek lenézése. Az európai emberek pontosan tudják, hogy mit akarnak, és a májusi választáson el is fogják mondani - véli Szijjártó.

Tény viszont, hogy Jean-Claude Juncker európai vezetőként megbukott - írta a külügyminiszter. A briteket nem tudta bent tartani a közösségben, a migránsokat pedig nem tudta az uniós határokon kívül tartani.

Szijjártó szerint a magyar kormány továbbra is vállalja a harcot a bevándorláspárti politikusok ellen.