A Szovjetunióban 1977-ben nagy hírveréssel új alkotmányt fogadtak el, amelyet Leonyid Brezsnyev pártfőtitkárról Brezsnyev-alkotmánynak csúfolt a nép. A preambulum kimondta, hogy véget ért a proletárdiktatúra időszaka, az állam immáron az egész népé. Ezzel szovjet elit illúzióját rögzítették szemben a nyilvánvaló valósággal, mármint hogy az államhatalom a kommunista párt- és államapparátus kezében volt - emlékeztet Tony Barber a Financial Times (FT) publicistája, aki úgy látja, hogy valami nagyon hasonló történt 2020. június végén Oroszországban.

Az emberek egy héten át tartó teátrális referendumon mondhattak véleményt az 1993-ban elfogadott alkotmányt módosító reformokról, amelyekkel a Kreml azt az illúziót akarta kelteni, hogy egy modern, a jog uralmán alapuló államrendet vezet be. A valóság azonban, akárcsak 1977-ben, éppen ellenkezője ennek. A szavazás látványos külsőségek között, az állami média agymosó propagandája közepette zajlott, az eredmény pedig éppen az lett, amit mindenki várt: a népszavazáson részt vevők 78 százaléka támogatta az alkotmányos reformokat.

Bűnrészessé tenni

Természetesen már az előtt nyilvánvaló volt, hogy mit fognak gondolni az oroszok, mielőtt Vlagyimit Putyin államfő januárban váratlanul előállt volna javaslataival. A színjáték része volt, hogy ezek még nem tartalmazták az elnöki ciklusok eltörlésének szabályát, amely a változtatással lép életbe, és lehetővé teszi, hogy Putyin 2024-ben és 2030-ban is elinduljon az elnökválasztáson. Ezt később egy képviselői javaslat alapján vették fel az új szabályok közé.

A népszavazás azonban nem puszta látványosság volt, hanem azt is el akarták élni vele, hogy mintegy bűnrészessé tegyék a népet a rezsim létrejöttében és üzemeltetésében, amely regnál fölötte. Jelen esetben egy illiberális rendszerhez járultak hozzá a szavazók, amely korlátozza a politikai szabadságot és a jog uralmának érvényesülését, azt a szisztémát támogatták, amit Putyin gyakorlatilag két évtizede vezetett be.

A dolgok nem mentek teljesen simán: Moszkvában és Szentpéterváron nem lett nagy többség. Ez a két nagyváros az elnökkel szembeni középosztálybeli ellenállás bástyája, akárcsak a cári korszak végén vagy a szovjet rendszer idején. A fiatal oroszok egy része, azok, akik nem tévéből tájékozódnak és életük nagy részében Putyin állt országuk élén, kínosnak tartják a népszavazási színjátékot. Ez is hasonló ahhoz a helyzethez, amikor a szovjet időkben a feketepiacról szerezték be a nyugati zenét és szánalmasnak látták a "fejlett szocialista társadalom építését", ami az országukban folyt.

Icipici kisemberek

A putyini rendszert a vacak anyagi helyzetben lévő oroszok támogatják, akik azokban a városokban és falvakban élnek, amelyek nélkülözik Moszkva és Szentpétervár ragyogását. Sok-sok millió oroszon verte el a port az olajár zuhanása, ami megfosztotta az államot azoktól az exportbevételekből, amelyekből osztogathatott, és Putyin vezetésének első évtizedében növelhette az oroszok életszínvonalát. A Kreml propagandakampánya az ő figyelmüket a reformok közt szereplő szociális ígéretek felé terelte, úgy gondolták, hogy "igen" szavazatukkal a bőkezűbb szociális ellátás bevezetését támogatják.

Az FT cikkírója szerint azonban mostanra mindezek ellenére elveszett a kapcsolat Putyin és az orosz társadalom között. Ez arra a Magyarországon is jól ismert képletre támaszkodott, miszerint a hatalom segíti a kisemberek gyarapodását, cserébe azért, hogy azok eltűrjék az ország vezetésének és a körülötte terpeszkedő oligarcha rétegnek az uralkodását. Ez a kötelék már a gazdasági recessziót hozó koronavírus-járvány előtt elszakadt, részben az ifjabb korosztályok megjelenése miatt, részben azért, mert a putyini rezsim semmit nem tud felmutatni az ország modernizálásában, az energia- és nyersanyagexport-függőség enyhítésében.

A végeredmény az, hogy Putyin a politikai bénultságot, az üres médiapolitikát tudja kínálni az országnak, akárcsak Brezsnyev, aki 1964-től 1982-ig állt a Szovjetunió élén. Akárcsak a szovjet vezető ő is nyolcvanas évei kezdetéig maradhat hatalmon, ha 1936-ig lesz államfő. És ma már még Putyin legelszántabb hívei sem tudják megmondani, hogy mik kínál vezérük az egyhetes referendum-színjátékhoz hasonló produkciókon kívül, azaz hogy milyen lesz Oroszország jövőre.