Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Egy kínai férfi 66 zsák apróval ment autót vásárolni - írja az Index a Yahoo News hírére hivatkozva.

Napokig tartott

A kiszemelt autó átszámítva 5,5 millió forintba került, ennek a kétharmadára volt elég az apró, amit három napig számoltak az autószalon alkalmazottai.

A fennmaradó részt bankkártyával fizette a vevő, aki azt mondta, hogy az évek óta felhalmozott érméket szerette volna elpasszolni és ez tűnt a legjobb ötletnek.

Maximum 50, de lehet több is

Arról nem szól a hír, hogy a pénzelfogadásra vonatkozó kínai szabályok ezt megengedik-e, a magyar előírások szerint az apróból történő autóvásárlás minimum körülményes.

A szabályok szerint egy-egy kereskedő maximum 50 darab érmét köteles elfogadni a vásárlótól, azaz maximum 250-10 000 forintot, függően attól, hogy milyen érmékkel fizet. Ugyanakkor a kereskedő egyébként dönthet úgy, hogy 50 darabnál több érmét elfogad, ezt nem tiltja semmi. Az 50 darabnál nagyobb csomagot egyébként a bankfiókok és a posták kötelesek beváltani. Cserébe pénzt kérhetnek, a váltás díja maximum a bevitt érmék értékének a 10 százaléka lehet.