Jó okok szólnak amellett, hogy Angela Merkel német kancellár legyen Donald Tusk utóda az Európai Tanács élén, de még jobbak indokolják, hogy ne vállalja el ezt a megbízatást - véli Leonid Bershidsky, a Bloomberg Berlinben dolgozó publicistája. Sok európai politikus úgy látja, hogy nem lenne szerencsés, ha egy olyan múlttal rendelkező politikus, mint ő, úgy vonulna vissza, hogy előtte évekig béna kacsaként irányította a Németországot vezető, törékeny konzervatív-szociáldemokrata nagykoalíciós kormányt.

Hírek szerint az EU márciusi csúcsértekezletén sok vezetőtársa kapacitálta, hogy vállalja el az EU-tagállamok állam- és kormányfőit összefogó testület irányítását. Mások mellett Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke is letette e mellett a voksát az EP-szavazás előtt adott interjúiban. A Bloomberg szakírója úgy látja, lenne ennek értelme. Valójában csak egy eléggé hosszú felsorolásban lehet összeszedni az érveket, amelyek amellett szólnak, hogy Merkel legyen az Európai Tanács következő elnöke.

Tapasztalat

A német kancellárnak 13 éves tapasztalata van az európai vezetők csúcsértekezleteinek menetéről, több, mint bármelyik kollégájának a tanácsban. Végigcsinálta az éjszakába nyúló tanácskozásokat az eurózóna adósságválságának idején az évtized elején, részt vett a görög segélycsomagokkal kapcsolatos kompromisszumok kidolgozásában és élére állt az Oroszország ellen 2014-es ukrajnai beavatkozása után hozott uniós szankciók bevezetésének. Egyik biztosítéka volt annak, hogy az EU-t a lehető legkisebb kár érje a brexittel.

Emellett gazdag tapasztalatai vannak abban, hogy vezessen olyan koalíciókat, amelyek egyes tagjai nem értenek vele egyet gazdasági és társadalmi kérdésekben, más szóval a kompromisszumkötések mestere. Így összességében azon kevés politikus közé tartozik, aki képes lenne tartalommal megtöltetni az Európai Tanács elnökének meglehetősen új és csak nagyjából körülírt elnöki tisztségét. Aprólékossága és alapos ismeretei garantálnák, hogy a testület minden ülését alaposan előkészítenék és azokon konszenzussal elfogadott záródokumentumok születnének.

Új szín

Merkel be tudná tölteni azt az európai vezető szerepet, amelyet Tusk, illetve a tanács első elnöke, Herman Van Rompuy nem tudott. Képes lenne az EU nemzetközi szóvivője, megjelenítője lenni. Hagyományos értelemben ugyan nem karizmatikus vezető, de elveihez hű ember és olyan személyes márkát épített a neve körül, amelynek alapján a nemzetközi sajtó biztosan "megkoronázná" mint a szabad világ fejét, miután Donald Trump lemondott erről az USA elnökeinek járó "tisztségről". Miután nem német vezetőként, azaz nem egy olyan ország első embereként szólalna meg, amely óvakodik a nemzetközi vezetői szerepvállalástól, megerősíthetné az EU nemzetközi súlyát.

Ha övé lenne az Európai Tanács elnöki széke, akkor a hagyományoknak megfelelően Németország nem delegálhatna embert a másik két fontos európai vezetői tisztségbe, az Európai Bizottság és az Európai Központi Bank élére. Emmanuel Macron francia államfő és sok hozzá hasonlóan gondolkodó politikus, akik nem szeretnék az előbbi poszton Manfred Webert, az EPP jelöltjét, az utóbbin Jens Weidmann Bundesbank-elnököt látni, biztos örülnének ennek a fejleménynek.

Végül ha lecserélné a kancellárságot az Európai Tanács vezetésére, akkor megoldaná azt a belpolitikai helyzetet, amelyet - ahogy ő is elismerte - kényelmetlennek tart. A CDU élére megválasztott utódjelöltje, Annegret Kramp-Karrenbauer a helyére léphetne, így megszűnne az a helyzet, hogy a konzervatív párt elnökeként nincs befolyása a kormányzat munkájára. Ahogy hírlik nem igazán szereti ezt az állapotot.

De

Merkel ennek ellenére a leghatározottabban, nyilvánosan visszautasította, hogy új politikai tisztséget vállaljon, miután lezár kancellári mandátuma. A Bloomberg publicistája szerint ennek első számú oka, hogy tudja: az Európai Tanács elnöki pozíciója neki valójában visszalépést jelentene. Szemben ugyanis az euroszkeptikus politikusok hülyéknek szánt ostobaságával, miszerint az EU-t az uniós testületek irányítják, valójában a tagállamok vezetői hozzák a döntéseket, amit a német kancellárnál senki sem tud jobban.

Emellett ha elfogadná a megbízatást, azzal elvenné a lehetőséget Németországtól, hogy megszerezze az említett két kulcsfontosságú vezetői pozíció, az európai bizottsági vagy az ECB-elnöki poszt valamelyikét. Merkel azonban soha nem veszélyeztetné Weber vagy Weidmann esélyeit.

Nem játszik

Végül uniós vezetőként nem folytathatná azt, amit minden jó politikus csinál: nem használhatná fel az európai politikáról szerzett ismereteit és európai befolyását hazája érdekében. Merkel mindig abból nyerte erejét, hogy először a hazai politikai kihívásokra keresett választ, ezek határozták meg Európa-politikáját. (Jellemző, hogy Martin Schulznak, az Európai Parlament volt elnökének, Merkel kihívójának a 2017-es németországi parlamenti választásokon, mennyire nem feküdt ez a gondolkodás.)

Végül Bershidsky szokásától eltérően tesz egy személyes megjegyzést is. Sajnálja, hogy Merkel hamarosan lelép a politika színpadáról és sokakhoz hasonlóan úgy véli, kiváló elnöke lehetne az Európai Tanácsnak. Ugyanakkor nem látja okát, hogy erre törekedne, és ha valami teljesen váratlan dolog nem jön közbe, úgy véli, kizárhatjuk ezt a lehetőséget.