Theresa May brit miniszterelnök pénteken bejelentette, hogy június 7-én távozik a kormányzó Konzervatív Párt elnöki székéből és a kormány éléről - írja az MTI.

A londoni parlamentben csütörtökön jelentették be, hogy nem lesz parlamenti vita és szavazás a kormány brexit-törvénytervezetéről június első hetében. Azt ugyanis sem az ellenzék, sem a kormánypártok képviselőinek többsége nem támogatta. Szakértők már ekkor borítékolták, hogy May távozni fog, ha nem, akkor a toryk buktatják meg saját miniszterelnöküket.

May a 2016-os brexitreferendum után lemondott David Cameron helyét vette át az ország élén. A népszavazáson ugyan az Egyesült Királyság EU-ban maradásáért kampányolt, ám miniszterelnökként azt vállalta, hogy levezényli az EU-val a tárgyalásokat egy válási megállapodás megkötéséről. Az alku, amit novemberben fogadott el az Európai Tanács és a londoni kormány, nem nyerte el a brit képviselők tetszését: háromszor szavazták le a parlamentben.

Hibák egymás után

A politikus ezt megelőzően is sokat botladozott kormányzása során. Legnagyobb tévedése az volt, hogy 2017 nyarára előrehozott választást íratott ki abban a reményben, hogy a kormánypárt megerősödik, s így könnyebb lesz levezényelni a brexitet. Ennek azonban az ellenkezője történt: a toryk meggyengültek és csak egy észak-ír unionista párt (DUP) tíz képviselőjének támogatásával tudták biztosítani a kormányzáshoz szükséges parlamenti többséget.

May másik nagy hibája az volt, hogy előbb azt ígérte pártja brexiter képviselőinek, hogy kiviszi az országot az EU-s egységes piacról és a vámunióból is, miközben elkerüli az uniós kilépéssel járó gazdasági káoszt. Kiderült azonban, hogy ezt a két feltételt nem lehet egyszerre teljesíteni, ezért olyan kompromisszumot kötött az EU-val, amely alapján az Egyesült Királyság meghatározatlan ideig a vámunió része maradhatna, miközben Észak-Írország az ír-észak-ír határ szabad átjárhatósága kedvéért még az egységes piacon is bent maradna. Ezt sem a brexierek, sem a DUP, sem az ellenzék nem fogadta el.