Valószínűleg a humor lesz Szerbia egyetlen fegyvere a koronavírus ellen - úgy tűnik, ebben állapodott meg az államfő az illetékes intézmények vezetőivel azon a megbeszélésen, amely után sajtótájékoztatót tartottak - derül ki Zsoldos Zsaklina tudósításából, amely a vajdasági Szabad Magyar Szóban jelent meg. Mivel Szerbiában még csak megfelelő maszkok sincsenek, a közintézményekben, gyakran még a kórházakban, egészségházakban, iskolákban sincs se szappan, se törlőpapír, a vicc marad az egyetlen fegyver.

Az első poénbombát Ivica Dacic külügyminiszter robbantotta, azzal, hogy azt ígérte Kínának: a hétmillió lakosú Szerbia egészségügyi csomagot küld az 1,4 milliárdos népeségű országnak. Az egykori államfő, Tomislav Nikolic, aki most a Kína és Oroszország Szerbiával való együttműködését koordináló nemzeti tanács elnöke, már el is küldött 5000 eurót, hogy a kínaiak abból vegyenek maszkokat maguknak. (A maszk egyébként nem véd meg a koronavírus-fertőzéstől.)

Nevetséges az egész

Aleksandar Vucic államfő a sajtótájékoztatón bejelentette: napi rendszerességgel fog alkoholt fogyasztani, mert azt hallotta, hogy a koronavírus ellenszere az alkohol. Ugyanakkor nem ő volt a legviccesebb a sajtótájékoztatón, hanem Branimir Nestorovic tüdőgyógyász, bár a vicce kicsit szexistára sikeredett.

A Tyrs utcai egyetemi gyermekklinika igazgatója szerint nincs mitől tartani, mert ez az "emberiség legnevetségesebb vírusa". Szerinte ha nem lennének tesztek, amellyel meg lehet állapítani a fertőzöttséget, nem is tudnánk róla, hogy a koronavírus fertőz. Pánik helyett azt ajánlotta a nőknek, hogy menjenek bevásárolni Olaszországba, mert egyrészt őket védi az ösztrogén, másrészt senki sem megy most oda, és úgy hallotta, jelentős árleszállításokra lehet számítani.