Donald Trump elnök korábban nagyon hajtotta az Egyesült Államok szakértőit, kutatóit és gyógyszergyártóit, hogy elkészüljön a koronavírus-járvány megfékezésére alkalmas, a betegségtől védettséget jelentő védőoltás, de a tudósok már akkor is óva intettek a reménykedéstől. Most már az amerikai járványügy vezető szakembere is jelezte, hogy a szokásosnál gyorsabban meglehet a vakcina, de a november eleji elnökválasztás előtt biztosan nem,

Vasárnapi nyilatkozata szerint kár november végére, vagy december elejére elérhetővé válhat Amerikában a Covid-19 elleni vakcina. Azt is közölte, hogy az első dózist "meghatározott prioritás" alapján osztják el: elsők között az egészségügyi dolgozók, illetve a veszélyeztetett társadalmi csoportok kapnák meg; az oltás széles körben csak hónapokkal később lesz elérhető. Hozzátette, hogy a vakcina önmagában nem helyettesíti a vírus terjedésének megakadályozása érdekében tett közegészségügyi intézkedéseket.

Az oltástagadók miatt aggódik Fauci is. "Szégyen lenne, ha a rendelkezésünkre állna a hatékony vakcina, de az emberek egy jelentős hányada nem oltatná be magát, mert nem bízik a hatóságokban" - idézi nyilatkozatát az Euronews.

Magyarországon - szakértők szerint - jövő nyáron lehet vakcina.