Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) nyilvántartása szerint napról napra emelkedik az ígéretes "vakcinajelöltek" száma - mondta a Magyar Nemzetnek Kis Zoltán virológus, aki március közepén, Magyarországon elsőként izolálta a koronavírust.

A szakértő örömtelinek nevezte, hogy a kísérletek ­sokszínűek: a kínaiak egy elölt vírussal próbálkoznak, miközben például az oxfordi egyetem igen előrehaladott kutatásában egy emberre veszélytelen, módosított csimpánzvírus a kiindulópont.

Javában zajlik a Debreceni Egyetem és a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) közös vakcinafejlesztési projektje is. Ugyanakkor a leendő vakcinák hosszabb távú működésével kapcsolatban sok még a kérdőjel. Kérdés például, hogy egy-két évente kell-e oltani, mint az influenza esetében, vagy több évre is védettséget nyújtanak majd. Minden vírus változik, így a koronavírus is: kora tavasszal például megjelent egy olyan változata, amelynek jobb az "életképessége", így könnyebben fertőz és jobban is terjed - tette hozzá Kis Zoltán.

A Föld lakosságszámát figyelembe véve, kétszeri beoltással számolva, legalább tízmilliárd adag védőoltásra lehet majd szükség, amit a vakcinagyártók kapacitásai nem biztos, hogy ki tudnak szolgálni. Éppen ezért a jelenlegi járványügyi intézkedésnek - gyakori kézmosás, maszkviselés, szociális távolság betartása - még akkor is fontos szerepük lesz, ha már rendelkezésre áll az oltóanyag.