A helikopterszerencsétlenségben elhunyt Kobe Bryant kosárlabdasztár egyre magasabbra emelkedő fizetéseiből és számos névhasználati szerződésből alapozta meg vagyonát, amely 2019-es becslések szerint 770 millió dollárt ért - derült ki a legit.ng internetes portál összesítéséből. Ez 238 milliárd forint (a budapesti 4-es metró építési költségének fele), amit Magyarországon A 100 leggazdagabb című kiadvány vagyonbecslése szerint csak hárman tudtak tavaly felülmúlni: Csányi Sándor az OTP elnök-vezérigazgatója 360, Mészáros Lőrinc nagyvállalkozó 296 és Gattyán György üzletember 280 milliárd forinttal.

Kobe, ahogy mindenki hívta, ezzel a leggazdagabb sportolók egyike volt. Első szezonját 1996-1997-ben 1,015 millió dolláros fizetéssel kezdte, a csúcsot 2013-2014-ben érte el több mint 30,45 millióval, végül 2015-2016-ban már "csak" 25 milliót keresett. Így NBA-s pályafutásának húsz szezonja alatt összesen valamivel több mint 328 millió dollárt kosarazott össze. Ehhez jöttek még a reklámszerződései, amelyekkel nagyjából megduplázta a jövedelmét, amely így a két forrásból összesen elérhette a 680 millió dollárt.

Rekordok

Ezzel - tehát aktív karrierje alatt keresett pénzzel - megelőzte a legendás Michael Jordan kosarast egyben ő volt a legjobban fizetett sportoló a csapatsportok játékosai közül. Az összes sportolót tekintve se sokan kerültek elé, mindössze hárman: Michael Schumacher Forma-1-es autóversenyző, Tiger Woods golfjátékos és Floyd Mayweather bokszoló gyűjtött be több pénzt, mint ő.

Pályafutása elején 3,5 millió dolláros, három évre szóló szerződést írt alá a Los Anges Lakersszel, majd a 20 szezonból hatszor ő volt az NBA legmagasabb fizetésért játszó játékosa. Az említett több mint 30 millió dolláros éves fizetési szintet másodikként lépte át - ezen a téren csak Michael Jordan tudta megelőzni. Önbizalmára jellemző, hogy 1999-ben leszavazta azt a kezdeményezést, amely szerint az NBA játékosai kollektív szerződés alapján kapták volna a bérüket, mert abban szerepelt volna egy felső korlát. Jól látta előre, hogy ez nem érdeke, pedig karrierje elején hét szezonon át nem keresett kiugróan sokat.

Szerződések

Bryant talán legjobb marketingszerződését a Nike sportruhagyártóval kötötte 2003-ban évi 10 millió dolláros értékben. Kobét Jordan utódjának választotta a cég. A Nike főként Ázsiában kaszált a sztárnak köszönhetően, akinek játékstílusát ott kifejezetten kedvelték. Kobe meze tíz éven át a legkeresettebb NBA-s termék volt Kínában. Végül az ázsiai országban népszerűbb lett, mint saját hazájában.

Ez a siker hozta neki a Sin.com, a Mercedes-Benz és a kínai e-kereskedelmi site, az Alibaba szerződését. Ezeken kívül tízmilliós megállapodása volt McDonald'sszal, illetve a Nike-üzlet előtt az Adidasszal, ami nem igazán vált sikeressé. A Nike-val kötött megállapodásra jellemző, hogy a sportruházatgyártó csak 2015-ben 100 millió dollár értékeben adott el a kosárlabdasztár nevével fémjelzett cipőket. Bryantnak a Nutellával, a Turkish Airlinesszal és a svájci Hublot óragyártóval is volt szerződése.

Forrás: Getty

A szakértők szerint Kobe jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy csapata, a Los Angeles Lakers értéke pályafutása 20 éve alatt rettenetesen megnőtt. Amikor 1996-ban a csapathoz került 200 millió dollárra taksálták a Los Angeles Lakerst, amikor 2016-ban befejezte a kosarazást 2,6 milliárd dollárt ért a csapat.

Befektetések

A sztár elődei, köztük Michael Jordan és Magic Johnson befektetési stratégiáját követte. Ezek közül a legjelentősebbek a BodyArmor sportitalgyártóba, illetve a Bryant Stibel kockázati tőkealapba fektetett pénz. Az előbbiben tízszázalékos résesedést vásárolt hatmillió dollárért. Ez ma már 200 milliót ér, miután a Coca-Cola kisebbségi részesedést vásárolt a BodyArmorban. Ez testvérek között is 33-szoros növekedés. A tőketársaságot Kobe Bryant és Jeff Stibel tudós-vállalkozó alapította 100 milliós alaptőkével, azzal a céllal, hogy főként média- és technológiai cégekbe fektessenek.

A sztár számos ingatlant vásárolt pályafutása alatt. A legjelentősebb egy 21,3 millió dollárt érő, mediterrán stílusú ház a kaliforniai Orange Countyban, amelyet Kobe családjának ízléséhez igazodva építettek. Korábban a környéken további három otthon volt a a birtokában. Emellett irigylésre méltó autógyűjteménye volt, amelyben egyebek mellett található egy Ferrari 360 Modena, egy Lamborghini Aventador, egy Lamborhini Murcielago és egy Ferrari 458 Italia.

A sportoló feleségével együtt 2007-ben megalapította a Kobe & Vanessa Bryant Family Foundation jótékonysági alapítványt, amelynek fő célja a fiatalok segítése.